Huszonegy lesz, és az nyerő?

Azóta, hogy a labdarúgó-válogatott legutóbb – huszonöt hosszú éve –részt vehetett a világbajnokságon, azaz a keserves negyedszázad során az égvilágon semmit nem ért el az Eb és vb kvalifikációs szakaszában (kivéve az 1997-es pótselejtezőt, amelyen 1-12-es negatív csúcsösszesítéssel maradt alul a jugoszlávokkal szemben), a pontszámot tekintve a jövő évi kontinenstorna mostani előcsatározásain vitte a legtöbbre.

Igaz, korábban csak négyszer fordult elő, hogy hat vagy hét csapat szerepelt a magyar együttes csoportjában, de a 2000-es és a 2008-as Eb-t megelőző selejtezőkön – egyaránt 12 ponttal – az ibolyaszerény negyedik, illetve a hatodik helyet „sikerült” megszerezni, s bár a teljesítmény valamelyest javult a 2006-os meg a 2010-es vb előtt, a 14, majd 16 ponttal is csupán negyedik lett az 1986-tól mindig mindenről lemaradó garnitúra.

Moldovai kettes, magyar ötös: Koman, Vanczák, Szabics, Korcsmár, Elek
Moldovai kettes, magyar ötös: Koman, Vanczák, Szabics, Korcsmár, Elek

Az egybevetést nehezíti, hogy az 1994-es vb-ig a győzelemért két pont járt, s hogy a második mexikói világbajnokságtól tartó, már-már örökösnek gondolt sikertelenségi periódusban nyolc alkalommal csak öt együttes volt a magyarok csoportjában. Amiről vita sem lehet: az 1994-es, a 2002-es, a 2006-os és a 2010-es vb, valamint az 1992-es, az 1996-os, a 2000-es, a 2004-es és a 2008-as Eb selejtezőin feltétlenül rosszabb mérleget produkált a válogatott, mint a jelenlegi etapban. A maximális –mármint honfitársaink szempontjából maximális – pontszám a már említett 16 volt (30-ból), de megtörtént, hogy 16-ból mindössze ötöt, 24-ből csupán nyolcat, 36-ból csak tizenkettőt kalapált össze a boldogtalan társaság. A helyezések szintén sötét képet mutattak: nyolcszor a negyedik, egyszer (hetes mezőnyben) a hatodik helyen zárta a szériát a Canossa-járás kompániája.

Most tizennyolc ponttal áll a csapat, és van reménye rá, hogy huszoneggyel fejezi be a küzdelmeket. A helyezést illetően harmadiknál gyengébb már nem lehet, azaz megismételheti az 1988-as Eb-t, illetve az 1990-es vb-t megelőző eredményt, de beállíthatja még az 1998-as világbajnokság előtti „rekordot”, a második helyet is. A pontok tekintetében már túlszárnyalta az 1996/97-es produkciót, hiszen akkor ötven százalékkal került a pótselejtezőt érő pozícióba, s a begyűjthető pontok felén ezúttal már Moldovában túljutott.

Ritka kincs lenne tehát az idei huszonegy, annak dacára is, hogy az nem feltétlenül nyerő szám. Hiszen, ha a svédek a következő két találkozójukon minimum három pontot szereznek, a magyar csapat elbúcsúzik. Márpedig a selejtezősorozatokon csak kettő számít igazán: a továbbjutás, illetve a kiesés. Ezért volna különösen jó, ha a svéd válogatott nem nyerne a finnek és a hollandok ellen sem... Meg azért is, mert a mutatók nem vihetők át a következő kvalifikációs szakaszra. Az új menet lesz, minden kezdődik elölről, ráadásul a sorsolás nehezebb a mostaninál.

Ezúttal kellene új szakaszt nyitni. De a kimenetel nem elsősorban honfi társainkon múlik. Nem tehetünk mást: várunk (először is október hetedikére, a finn–svéd találkozó napjára).

Ha valamiben, a várakozásban komoly gyakorlatunk van...

Címvédő a helyén

A címvédő spanyol válogatott 6-0-ra győzött Liechtenstein csapata ellen (gól: Negredo, David Villa 2–2, Xavi, Sergio Ramos), és a folytatástól függetlenül helyet foglalt magának a jövő évi Eb mezőnyében. Az I csoport állása: 1. Spanyolország 6 mérkőzés/18 pont, 2. Csehország 6/10, 3. Skócia 6/8, 4. Litvánia 7/5, 5. Liechtenstein 7/4.

Selejtezők 1986 óta

 

Eb, 1988: 1. Hollandia 14 pont, ...3. Magyarország 8 (5 csapatos csoportban).

Vb, 1990: 1. Spanyolország 13, ...3. Magyarország 8 (5).

Eb, 1992: 1. Szovjetunió 13, ...4. Magyarország 8 (5).

Vb, 1994: 1. Görögország 14, ...4. Magyarország 5 (5).

Eb, 1996: 1. Svájc 17, ...4. Magyarország 11 (5 csapat, már hárompontos rendszer).

Vb, 1998: 1. Norvégia 20, 2. Magyarország 12 (5).

Eb, 2000: 1. Románia 24, ...4. Magyarország 12 (6).

Vb, 2002: 1. Olaszország 20, ...4. Magyarország 8 (5).

Eb, 2004: 1. Svédország 17, ...4. Magyarország 11 (5).

Vb, 2006: 1. Horvátország 24, ...4. Magyarország 14 (6).

Eb, 2008: 1. Görögország 28, ...6. Magyarország 12 (7).

Vb, 2010: 1. Dánia 21, …4. Magyarország 16 (6).

Eb, 2012: 1. Hollandia 24, 2. Svédország 18, 3. Magyarország 18 (az előbbi kettőnek egyaránt két, a magyar csapatnak egy mérkőzése van hátra).

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.