Vilmossal koccintott Rudolf

Százszázalékos volt az Eb-selejtező első félidejében a magyar válogatott, mivel a szünetig egyetlen támadást vezetett – és vezetett. Igaz, a gól nem a kivételes akcióból esett, azt ugyanis szabadrúgás előzte meg: Hajnal beívelését a tétova Gajdusevics kapus mellett Juhász elcsúszva továbbtolta, és Vanczák Vilmos három méterről az üres hálóba emelt (7. perc: 0-1).

S akkor a páratlan magyar kombinációról. Elek vitte fel a labdát, Rudolfhoz passzolt, ő visszajátszott a középpályáshoz, aki tizennégy méterről erősen, de helyezetlenül lőtt, így Gajdusevics védett. Ez már a negyvenedik percben történt, de korábban Királynak sem volt több dolga: csupán egyszer, a 21. percben kellett hárítania. Ekkor Szuvorov labdáját kiütötte, Alekszejev, a Kaposvári Rákóczi „hadnagya” ismételhetett, de fölé lövésével igazolta azt, amit addig is sejtett minden néző: nevezetesen, hogy ez a csatár az egyébként sem huszonkét virtuózból álló mezőny legügyetlenebb játékosa.

Akadt még egy Szuvorov-lehetőség és alkalom nyílt volna Hajnal előtt, ha a szabadon előrelendülő futballistától nem pattan el a labda...

A második félidő elején viszont Hajnal érzéssel indított, Rudolf pedig a hálóba továbbított, ám az asszisztens beintette Szabics lesállását, és Bebek játékvezető akceptálta túlbuzgó horvát honfitársa jelzését... Ez azért is baj volt, mert az első háromnegyed órában rendszerint kilenc játékost a saját térfelén tartó ellenfél valamivel bátrabban futballozott, vagy mondjuk inkább úgy: vonult fel, mert a harmatgyönge moldovai együttes játékra képtelennek mutatkozott. S bár a vetélytárs – elgondolás és helyzet nélkül – szorongatott, a 75. percben Hajnal elrendezhetett volna mindent, de az ötösön nem tudta elgurítani a labdát az elé vetődő Gajdusevics mellett. A kapusnak Rudolf két lövését is mentenie mellett (az elsőt könnyen, a másodikat nehezebben hárította), a harmadikat viszont csak kellett volna: Varga átadását a csatár tíz méterről a jobb sarokba küldte (83. perc: 0-2).

Noha a magyar csapat nem nyújtott különösebben fényes teljesítményt, valójában simán nyert, hiszen riválisa semmivel sem fenyegette. A gólkülönbség még nagyobb is lehetett volna, de hiányérzet nem lehet, mert a tétért vívott győzelmet értékelni kell, nem magyarázni...

További eredmények. A csoport: Azerbajdzsán–Kazahsztán 3-2 (gól: Alijev, Sukurov, Dzsavadov, illetve Osztyapenko, Jevsztignejev).

B csoport: Oroszország–Írország 0-0.

E csoport: Finnország–Hollandia 0-2 (Strootman, De Jong).

MOLDOVA MAGYARORSZÁG 0 2 0 1

Eb-selejtező, Kisinyov, 10 500 néző. Jv.: Bebek (horvát).

Moldova: Gajdusevics – Golovatenco, Szavinov, Armas, Boret – Cebotaru, Zmeu (Bugajov, 46.), Epureanu, Szuvorov, Cheptine (Doros, 61.) – Alekszejev (Tigirlas, 74.).

Magyarország: Király – Varga, Juhász, Korcsmár (Laczkó, 69.), Vanczák – Koman, Pintér (Sándor, 64.), Elek, Hajnal – Szabics (Vadócz, 82.), Rudolf.

Gól: Vanczák (7.), Rudolf (83.).

Vanczák beemelte, ez volt az első
Vanczák beemelte, ez volt az első
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.