Minimálbér, úgynevezett arculatátviteli szerződés, kényszervállalkozás: hozzávetőleg e háromszögben mozgott a profi sportolók javadalmazása az utóbbi évtizedekben. Az átláthatóság hozzávetőleg annyira jellemezte a magyar sportvállalkozásokat, mint a lápot: a szektorban mozgó pénz meghatározó része a szürke-fekete zónában forgott. Ennek nyomán aligha meglepő, hogy a testkultúrát „stratégiai ágazatként” kezelő Orbán-kormány az úgynevezett látványszakágak támogatóinak társaságiadókedvezményt nyújtó jogszabály céljainak egyikeként a magyar sportgazdaság kialakítását jelölte meg. A törvényhozás tavaly döntött arról, hogy a klubok az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás, azaz az ekho keretében fizethetik a profi játékosokat. A sportszervezetek korábban reklamálták is az intézkedést, mivel képtelenek voltak kigazdálkodni a „hagyományos” alkalmazotti munkaviszonnyal járó közterheket; egyebek közt azért is, mert a sportolók – főként a labdás szakágakban – komoly fizetéseket tettek zsebre. A folyton anyagi gondokkal küszködő vállalkozások speciális megoldásokkal (lásd: arculatátvitel) oldották meg a feladványt, így a lehető legkevesebb pénzt kellett átutalniuk az államkasszába.

Szabályos megmozdulás

Az új forma, tehát az ekhós adózás kapcsán Dénes Ferenc sportközgazdász két tényezőt említ: – Az áttérés többletköltséget jelent a klubok számára, vagyis rövid távon nyilván nem járnak jól, ám az ekhózás rendkívül kedvező adózási forma. Egyrészt a munkavállalók jóval egyszerűbb és rendezettebb keretek között vehetik fel a fizetésüket. Másrészt – igaz, hosszú távon – a munkaadó is profitálhat, hiszen az ekhósítás egyike azoknak a lépéseknek, amelyek erősítik a bizalmat a csapatok, a futballvállalkozások iránt. Ha egy potenciális befektető belenéz a könyvekbe, és rendezett, átlátható viszonyokat talál, nyilván sokkal szívesebben nyitja ki a pénztárcáját.

A diósgyőri labdarúgó-garnitúra nem is habozott áttérni az ekhóra, miután a jogszabályi háttér megteremtette a váltás lehetőségét. Dudás Hunor, az egylet ügyvezetője érdeklődésünkre elmondta: a klubvezetés prioritásként kezelte az átállást. – A cég gazdálkodását átláhatóvá akartuk tenni, így amint a törvény hatályba lépett, átálltunk az ekhós kifizetésre.

Arra a felvetésre, hogy a szponzori tárgyalásoknál érzi-e hasznát a „tisztaságnak”, határozott igennel felelt. Hozzátette: – Biztos vagyok abban, hogy több multinacionális vállalat is azért állt a csapat mellé, mert a társaság transzparensen gazdálkodik. Senki nem kockáztat azzal, ha a pénzét a diósgyőri futballra áldozza.

Nyilván hasonló okból élt a lehetőséggel a hazai futballklubok többsége, így az általunk megkérdezett debreceni, kaposvári, paksi, siófoki, szombathelyi és zalaegerszegi futballirányítás. A győri társulatnál a játékosok fele már áttért az új szisztémára, s augusztus végéig a többi futballista szerződésének módosítását is befejezik.

A több mint százéves magyar futball alapcsapatai, a manapság korántsem szárnyaló fővárosi együttesek közül – tudomásunk szerint – az FTC-nél, a Honvédnál és a Vasasnál is áttértek az ekhóra; Újpesten a vezetőség tervezi a váltást, s ennek kapcsán már kalkulációkat is végzett.

A jégkorongozók kirakatcsapata él a jogszabályi lehetőséggel. Ocskay Gábor, az Alba Volán elöljárója arról tájékoztatta lapunkat, hogy az új szerződéseket „ekhósan” kötik, azaz „folyamatosan lépnek be” az új rendszerbe. A sportvezető emlékeztetett arra, hogy korábban több nyilvános fórumon is szorgalmazta már: az ekhót terjesszék ki a sportolókra. Az FTC női kézilabda-együttesénél –egyelőre legalábbis – nem ekhóznak. Amint azt Kökény Beatrix ügyvezető elmondta: „Az átállás extra bevételeket igényel, amelyeket a társaság már januárra igyekszik előteremteni, mert határozott szándéka, hogy mihamarabb ebben a formában fizesse a sportolóit.” (Tudomásunk szerint az FTC vezetése valamennyi szakosztályra szeretné kiterjeszteni a szisztémát.)

A kosárlabda-szövetségben arról tájékoztatták lapunkat, hogy a klubokat nyomatékosan fölszólították az áttérésre, ám egyelőre nincs kimutatás arról, hol alkalmazzák a kedvező adózási lehetőséget. Ezzel együtt itt is megejtették az első „kapavágást”: a Szombathely férfi csapata már belépett a rendszerbe. E sportágban a legnagyobb gondot a légiósok alkalmazásának módja jelentheti, mivel a határon túli játékosok között akad olyan, akit az ügynökén keresztül fizetnek. Ha ez nem változik meg, akkor még az is előfordulhat, hogy a külföldi kosárlabdázók a minimálbér körül ekhóznak majd, s juttatásaik nagyobb részét a „bevált” módon: számlára, adott esetben menedzsereik közvetítésével vehetik fel.

Mi több, vannak olyan sportvállalkozások is, amelyek – a háttérbeszélgetésekben megfogalmazott konklúzió szerint – „már a lehetőségnek sem feltétlenül örülnek”, mivel a csapatra fordított, eddig is nehezen előteremtett összegek az ekhózással megnövekednek. Az „arculatátviteli szerződések” lényege ugyanis éppen abban áll, hogy a játékosok – minimálbéres foglalkoztatás mellett – a kialkudott juttatásuk nagyobb részét vállalkozóként vegyék fel, így – a vonatkozó közterheket illetően – az adott klubra minél kevesebb teher háruljon. (Valóban zárójelben: a futball NB I-ben korábban bőséggel lehetett találni olyan futballistát, aki éppen e pénzfelvételi forma miatt került nehéz helyzetbe, lévén, hogy megannyi klub legföljebb az alapfizetést utalta át, az „arculatra” vetített megállapodásban foglaltaknak pedig nem, esetleg csak komoly késéssel tett eleget. Akadt arra is példa, hogy a pénzére váró, kiszolgáltatott labdarúgót mintegy megfenyegették: ha nagyon „pattog”, garantáltan másutt sem rúg majd labdába!)

A késlekedőknél, akármilyen sportágról is van szó, a gondot nem csupán az okozza, hogy egy 30 millió forintos bértömeg tiszta kifizetése az ekhósítás nyomán – a járulékokkal –több mint 40 millió forintjába kerül az adott klubnak, hanem az is: a tulajdonosok által betett pénz követhetőbbé válik. Márpedig a sportvállalkozásokat működtető gazdasági társaságok tulajdonosai között vannak még olyanok, amelyek, illetve akik – afféle háttérintézményeket alkalmazva – offshore-gyanús cégeken keresztül mozgatják pénzeiket. A minél kevesebb adó fizetése ciprusi, panamai vagy belize-i cégen keresztül is lehetséges, azaz nem feltétlenül törvényellenes, mindazonáltal fölveti a kérdést: miért az átláthatatlan cégháló, ha a társaságok egyébként kifehérített gazdálkodásra törekednek?

Egyebekben a jogalkotó nem tette kötelezővé az ekho alkalmazását azoknak a sportszervezeteknek, amelyek igénybe veszik a társasági adóból származó dotációt. Annak dacára sem, hogy kényszeríthette volna a csapatokat: nyílt lapokkal játsszanak. Ugyanakkor a futball ezúttal – meglehetősen szokatlan módon – pozitív példát mutat.

Legalább a pályán kívül.