Béla azt mondja, és közben a Péceli úti pályákra mutat, hogy lassan úgy érzi, hiába próbálkozik időt és pénzt nem sajnálva, ha a gyerekek már nem a régiek, szinte kikérik maguknak, ha egy métert futniuk kell, és amúgy is ezernyi gond van. Ja, mondja erre Zsolti, mélyen a szemünkbe nézve, ebben az országban komplett kiscsapatok nem tudják befejezni a szezont, mert hatosával viszik el játékosaikat a nagyok. Az semmi, fűzi tovább Andris, itthon áradoznak az akadémiákról, ehhez képest ott csak tizennégy éves kortól nyúlnak a gyerekekhez, holott az összes normális országban már az oviban kezdik a tudatos képzést, vagyis mi akkor nyitunk, amikor másutt finomhangolnak.

Van itt tempó, gyerekek!

Hümmögünk.

Nemcsak azért, mert tényleg ez a helyzet, hanem azért is, mert más miatt,a Zavadszky Gábor-emléktornára jöttünk ide, a Rákosmenti Testedző Kör pályájára. Úgyhogy mindjárt jól véget is vetünk az aktuális sírásnak. Mi most örülünk: van itt három korosztály, megannyi titán, eljött az FTC is, és amikor kezet fogunk az egyik Zavadszky ikerrel (mindkettő futballozik), akkor felkiáltunk, hogy hát ez a gyerek tiszta apja! Mónit, a hitvest pusziljuk, nem utolsósorban a faterrel, Jani bá’-val kedélyes, mintegy baráti jellegű cseverészésbe bocsátkozunk, hogy aztán közérdekű közleményt jegyezzünk fel:

– Azt azért megírhatnád, hogy huszonhetedikén, Telkiben a nyolcvanhatos vébécsapat összecsap a kilencvenhatos olimpiára kijutottal, és elhívhatnák oda a Mónit. Ha már a fiam rúgta ki őket az olimpiára. Tudod: Üllői út, hó, a skótok ellen...

Így volt. Most meg az van, hogy egyperces, néma csendben állunk.

Közben a társaságot nézzük: van itt volt válogatott játékos, szolgálaton kívüli fotós, NB I-es hátvéd, politikai főtanácsadó, NB II-es spíler, élvonalbeli szertáros, üzletember, korábbi szövetségi edző, keresztény-demokrata képviselő, talán még halbiológus és szökött fegyenc is előbukkan. És akkor még nem szóltunk Czagányról, aki ötvenhat gólt vágott az előző szezonban, nem utolsósorban Gyurcsányról, aki mindent megtesz, hogy odakerüljön, ám... Éktársa önzősége miatt az ötösön nem kapja meg a labdát.

Mi a lényeg?

Egyrészről az, hogy ennyiféle ember aligha jön össze a futball nélkül, másrészről meg az, hogy némileg van remény, legalábbis Béla a Rákos-patak menti, önzetlenül bővített komplexum centerpályájára mutat:

– Az a Marci, az meg a Balázs. Értjük mi ezt, két tehetséges fiatalról van szó, az egyik szép gólt is fejel (jó, a kapus alászaladt a labdának), hát mondja már azt valaki, hogy nincs emberállomány, amikor még egy korántsem agyondotált BLSZ I-es csapat utánpótlásában is van két, többre hivatott csatár! Ellenben ilyenkor jön a „de” meg a „viszont”, s mindjárt ott találjuk magunkat a volt főtanácsadó meg a szertáros kínzó szorításában, hogy nincsenek itt rendes viszonyok, több edző zsebbe kapja a zsetont az ügyetlen gyerek játszatásért, a klubok rabolnak, és még a hivatalosságok se figyelnek annyira a kicsikre meg a fejlesztésekre: hát miként lesz itt újra futballkultúra?

De itt most tényleg labdarúgás van. Őszinte, belefeledkezős, ollózós futball, és sok jó gyerek. Éppen olyan, amilyen te voltál, jóbarát.