„Ötéves” kapitány
Fél évtizede nem keresték?
De, volt rá példa, hogy felkértek itt vagy ott. Ám értelmes feladatra vártam.
Ezt válaszolta?
Nem, az ajánlatokat azzal hárítottam el: köszönöm, most nem aktuális.
Mi lenne az értelmes feladat?
Ahhoz a klubhoz mennék, ahol van koncepció.
Akad ilyen klub itthon?
Nem is tudom... Néhány helyen azért látok valamit. Rögtön hozzáteszem: nehogy valaki arra gondoljon, éppen jelentkezni akarok bárhol is. Elvégre abban, hogy öt éve nem vagyok edző – noha szeretem a kispadot –, szerepet játszik az is: magam egyáltalán nem keresem a kapcsolatokat.
Önkéntes kivonulás?
Ez azért túlzás. Elvégre március óta utánpótlás-szakágvezető vagyok Tatabányán, és áprilistól az MLSZ Komárom megyei szakmai igazgatójaként dolgozom.
Szívesen csinálja?
Ha nem csinálnám szívesen, nem csinálnám. Úgy érzem, az MLSZ jelenlegi vezérkara legalább megpróbál tenni azért, hogy a magyar futball elmozduljon a holtpontról. Húsz év szaladt el úgy, hogy koncepcionális pénz nem áramlott a labdarúgásba, csak aktuális megváltók jöttek. Most van remény rá: ha nem is mindenütt, ez megváltozhat.
Húsz esztendő nagy idő, az nem tud csak úgy elszaladni...
Meg is van a böjtje. Az utánpótlásfutballal kapcsolatban szokták azt mondani: nem az eredményeket kell nézni. Egyelőre talán a felnőtt labdarúgásban sem azokat kellene. Előbb tanuljunk meg valamelyest futballozni, közelíteni Európához, és utána nézzük az eredményeket...
Van véleménye!
Megértem, hogy feltűnik. A mi edzőgenerációnk két dolgot kapott örökségül az elődöktől: az egyik, hogy ne konfrontálódj a vezetőkkel; a másik, hogy ne kapj ki...
Nem hinném, hogy ezeket a mondatait kiragasztják az öltözők falára!
Ez is nagy baj. Mármint az, hogy a jó szándékú mondatoknak nincs hatásuk. Tacepaóra persze nem vágyom, és azt is ismerem, miként reagálnak idehaza a javítást célzó kritikára. Másfél-két esztendeje adtam egy interjút, amelyben megpedzettem: hetvennyolcvan százalékban a klubvezetők a felelősök azért, hogy ilyen mélyen van a magyar futball. Elhárítottam ugyan néhány edzői felkérést, de a cikk megjelenése után nem kellett hetente két ajánlatra nemet mondanom...
Talán azért is olyan nyílt, mert önnek nem egzisztenciális kérdés a labdarúgás.
A vállalkozásaimra az utóbbi három-négy évben olyannyira rányomta a bélyegét a válság, hogy attól már jó ideje kapaszkodhatnék bármilyen kispadért...
De nem teszi.
Viszont nem is mondtam le arról, hogy szakvezető legyek. A Pro licences tanfolyamra járok, és éppen az angol Premier Ligát kell elemeznem. Hagyjuk most a különbségeket: koncentráljunk arra, amit nálunk is meg lehetne valósítani. A Manchester Uniteddel azonosulok, a Chelsea-vel nem. Az előbbit – egyebek közt – az állandóság, a folyamatosság jellemzi. Nálunk meg néhány hajdani nagy klub imázsát valósággal lerombolták. Ez nem pusztán pénz, hanem vezetés kérdése is, azaz ennek így nem kellett volna törvényszerűen bekövetkeznie.
Van újabb húsz évünk a semmire?
Szerintem egy másodpercünk sincs.
