A megdöbbentőbb eredménysort a férfiak produkálták, akik a görögországi vb-n a portugáloktól és a spanyoloktól elszenvedett sima vereségek mellett huszonhárom (!) góllal maradtak alul a svédekkel szemben, s kikaptak a kézilabdázásban mindeddig sehol sem jegyzett irániaktól is... Juhász István szerint nincs különösebb csodálkoznivaló a (le)szereplésen.

– Mivel ez a korosztály egy évvel korábban az Európa-bajnokságra ki sem jutott, már azt is bravúrként könyvelhettük el, hogy egyáltalán kivívta a vébérészvételt – magyarázza.

– Ugyanakkor a cél az első tizenkettő közé kerülés volt, s ettől messze elmaradt a csapat.

A direktor úgy látja, a sportág hazai utánpótlása ennyit tud, a játékosokat nem érheti szemrehányás. A férfi garnitúrából például kizárólag Ancsin Gábort tartja olyan kézilabdázónak, akiből stabil felnőtt válogatott lehet, a többiek fizikai és technikai mutatókban is elmaradnak a nemzetközi élmezőnytől. Az okok azonban – mint mondja – nem Hollandiában vagy Görögországban, a világversenyek helyszínein keresendők, hanem idehaza, és sokkal mélyebben.

– Meggyőződésem: az elmúlt évek elhibázott oktatáspolitikai döntései vezettek odáig, hogy a közvetlen hátország immár olyan nemzetek együtteseinek nyomában kullog, amelyekről régebben nem is hallottunk. A testnevelés és a testnevelő tanárok pozíció ja alapjaiban rendült meg az iskolákban, így a leglelkiismeretesebb pedagógusok is mindinkább elfordultak a sporttól. Márpedig a gyerekeket kisiskoláskorban kell megfertőzni a sport szeretetével. Ahogyan történt ez a kilencvenes évek közepéig, amikor az utánpótláscsapatok játékosainak döntő többségét az iskolai keretek között kézilabdázók alkották. Ma ez az arány jó, ha húszszázalékos. Régi igazság, hogy minőség csak mennyiségből lesz, s mivel a sportoló fiatalok létszáma mára töredéke csupán a nem is olyan régi időben tapasztaltnak, azt gondolom: éppen az történik velünk, aminek törvényszerűen történnie kell.

Juhász hozzáteszi, hogy hasonló problémákkal küszködik az edzőképzés is, és ezen a téren sem csupán kézilabdában. – A szakma felhígult – jegyzi meg –, ami szintén nem meglepő annak fényében, hogy a korábbi kétéves középfokú edzői képzést néhány hónap alatt teljesíthető, kontroll nélkül tartott OKJ-s tanfolyamok váltották fel. – Elmondja, hogy ugyancsak a múlté az önálló szakedzőképzés is: a négyéves, sportágspecifikus TF-oktatás helyett általános „sporttrénergyártás” zajlik.

Vajon hová vezet mindez? – szól az adekvát kérdés a szakemberhez. Megtudjuk, hogy a Mocsai Lajos vezetésével létrehozott munkacsoport nemrégiben a képzési rendszer átfogó átalakítására tett javaslatot. Ennek értelmében három szinten zajló koncepciót dolgoztak ki: a 6–14 éves korosztály számára kiválasztó, a 14–18 évesek részére úgynevezett kiemelt képzőközpontokat alakítanának ki, míg a 18 év fölötti fiatalok akadémiai rendszerben fejlődnének. A terv májusban került Orbán Viktor asztalára, s a kormányfő ígérete szerint még augusztusban döntés születik arról, hogy lesz-e pénz a szerkezeti reformra.

– Ha igen a válasz, úgy gondolom, négy–hat éven belül már érzékelhetők lesznek a pozitív változások – említi a szakmai igazgató. – Ha viszont minden marad a régiben, akkor legföljebb arra számíthatunk, hogy olykor-olykor, ad hoc jelleggel kicsúszik egy-egy jobb eredmény. Ez a realitás, álmodozni hiábavaló.