Élet a harmincon túl
Nagy is a „bűne”.
Csupán a harmadik helyen áll a világranglistán, ebben az évben mindössze egy ATP-tornát nyert, a Grand Slam-viadalokon be kellett érnie finalista vagy elődöntős helyezésekkel, 39 idei győztes partijával szemben kilenc vereség is sorakozik. S ha belekukkantunk a részletekbe, látható: az ATP-rangsor második helyén álló Nadaltól háromszor, a világelső Djokovicstól és a nagy mumus Tsongától egyaránt kétszer kikapott, s ott van még a szégyenlistán az osztrák Melzer meg a francia Gasquet elleni „bukta” is. Pironkodni kell…
De félre az iróniát, hiszen minden idők talán legnagyobb teniszezőjének idei produkcióját még a poén szintjén sem illendő kritizálni, hiszen Federer épp úgy teljesített, ahogyan az a világ legjobbjainak egyikétől elvárható. Azokat, akik előtte állnak (mindössze ketten, ugyebár), nagy csatára készteti, alkalom adtán le is győzi; azok pedig, akik mögötte sorakoznak –több ezren a profi teniszezők táborában –, csak reménykedhetnek abban, hogy a csillagok szerencsés állása esetén megszorongathatják Federert, ha egyáltalán a top 10 közelébe jutnak.
– Van-e élet a harmincon túl?” – kérdezték Federertől, aki augusztus 8-án a Tsonga elleni vereséggel „ünnepelte” a születésnapját Kanadában.
– Már hogyne lenne! – válaszolt az udvariatlan kérdésre a svájci teniszező. – Ha összehasonlítom korábbi és mai önmagamat, a teniszben is inkább vagyok harmincéves, mint húsz-. Nem vitás, ilyenkor már a szervezet, a fizikai kondíció mind jobban megszabja a lehetőségeket, de ez sem olyan tényező, amire ne lehetne felkészülni. A több mint ezer profi mérkőzés tapasztalata pedig bölcsebbé tesz, s olyan döntéseket tudok hozni, amelyek egy évtizede még nem jellemeztek.
Federer ezúttal nem mondta ki, de korábban már többször megfogalmazta: esze ágában sincs visszavonulni. Londonig, a 2012-es olimpiáig mindenképpen ott lesz a csatamezőn, hiszen a füves pálya, s különösen Wimbledon az ő felségterülete, még akkor is, ha az idén Tsonga ellen megcsúszott e szent gyepen. S noha ötkarikás sikert párosban már ünnepelt (2008-ban Wawrinkával), az egyéni olimpiai bajnoki cím még hiányzik a tarsolyából.
Lehetnek persze ezen túl is megvalósítandó céljai a rekordok kategóriájából, hiszen Pete Sampras például még mindig előtte áll egy teljes héttel: a visszavonult amerikai össze sen 286, míg Federer eddig 285 héten keresztül volt világelső (közben rekordot jelentő 237 hétig folyamatosan vezette az ATP ranglistáját). Aztán ott motoszkálhat a fejében az is, hogy a sportág legendás alakjai közül Rod Laver, Jimmy Connors, Sampras és Andre Agassi is ünnepelt Grand Slam-győzelmet a harmadik ikszen túljutva.
„Élvezem a világ körüli utazást, a játékot a legjobbak ellen, a kihívásokat” – mondta. „Nem nyerhetem meg az összes tornát, nem győzhetek minden mérkőzésen, nem játszhatok minden évben úgy, mint 2005-ben. Szeretem a teniszt, és már eddig is hihetetlen pályafutáson vagyok túl. Az emlékek, amelyeket magammal viszek, sokkal többet érnek a megnyert pénznél...”
Miként e szavak is többet érnek minden kommentárnál.
Pályafutása során már több mint hétszáz meccset nyert, eddig összesen 67 címet szerzett, tizenhat győzelmével – Samprast megelőzve –ő nyerte a legtöbb GS-tornát a férfiak között, nem hagyva ki egyik helyszínt sem a sorból. Amerikában például sorozatban ötször (2004–2008) diadalmaskodott.
Torontóból Cincinnatiba utazik, ahol Del Potro ellen már a nyitófordulóban rangadót vív. Ezzel együtt úgy gondolja, nem a US Open felvezető versenyei az igazi értékmérők, hanem az augusztus végi Grand Slam-tornán kell nagy játékot nyújtani. Ám hogy az mihez lesz elegendő, már nem csupán Roger királyon múlik. Djokovics tagadhatatlanul az élre állt, s úgy tetszik, nem akarja átadni a helyét.
