Meglesz a negyedik?

Most olimpiai vagy világbajnoki aranyról beszélünk?

Éppen ez az: ön szerint melyik megszerzése a reálisabb?

Hú, ez nehéz kérdés... A jövő heti, szegedi vb-n jó esélyem van erre, már csak a számmisztika miatt is, hiszen a négyes a kedvenc számon, és a Maty-éren a négyes hajó tagjaként küzdök majd a negyedik világbajnoki címemért. Ugyanakkor a férfimezőny még sohasem volt olyan erős, mint manapság: régen, ha jól rajtoltunk, alapból megvolt az ezüst, most meg a príma kezdésből is legfeljebb az következik, hogy a végén bármi lehet. Jó példa erre a júniusi, belgrádi Európa-bajnokság, ahol körülbelül egy méter különbség volt az első négy hajó között; akkor éppenséggel mi lettünk a negyedikek, viszont az ötödikre is alig vertünk húsz centit.

Azért a sose hallott portugál kvartett aranyérme meglepetést keltett.

Mi is úgy gondoltuk, hogy bár jól felkészültek, majd kipukkadnak... Ez is csak azt mutatja, milyen sűrű lett a mezőny: a korábbi középréteg immár a legjobbak nyakán van. Mindenesetre Szegeden igyekszünk lépésről lépésre haladni: előbb jussunk be a döntőbe, szerezzük meg a kvótát, aztán... Annál is inkább jó lenne nyerni, mert éppen mostanában gondoltam bele: lehet, hogy idehaza ez lesz az utolsó nagy dobásom.

Márciusban töltötte be a harmincharmadikat...

És négy-öt éven belül aligha rendeznek Szegeden újabb vb-t. De hogy visszatérjek az alapkérdésére: mivel maximalista vagyok, az lenne az igazi, ha most is és Londonban is fogadhatnám a gratulációkat.

Van rá esély?

Akkor mindenképpen, ha a Maty-éren olyan eredményt érünk el, amely önbizalmat ad. A hangulattal biztosan nem lesz gond, hiszen Szegeden tizennégy-tizenhatezer ember fergeteges légkört teremt majd. Más kérdés, hogy ez nem csupán nekünk lesz jó, hanem a vetélytársainknak is: az öt évvel ezelőtti vetélkedőn a németek is mondták, mennyire doppingolta őket a kajak-kenu versenyeken kevéssé jellemző buzdítás... Mert aki itt szurkol, az végigkiabálja a futamot; nem úgy van az, mint a futballban, ahol a brazil tábor Robinho cseleinél ünnepel, Messi labdaérintéseinél meg pfujol... De Szegeden annyi előnyünk kétségkívül mindig van, hogy a szemünk sarkából látjuk: minden piros-fehér-zöld.

Mi a különbség a Sydney-ben és Athénban is győztes Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Vereckei Ákos, Horváth Gábor alkotta hajó és a Kammerer, Vereckei, Kucsera Gábor, Boros Gergely összetételű jelenlegi kvartett között?

Az időt, az eredményeket tekintve a mostani négyes jobb a korábbinál. Ebből is látszik, hogy rengeteget fejlődött a sportág: ma lényegesen több egységnek van azonos esélye a végső sikerre.

Ha választania kellene: Szeged vagy London?

Nem könnyű magával... Jó, hát négyszeres olimpiai bajnoknak lenni különleges kiváltság lenne, pláne, hogy Magyarországnak kajak-kenuban egy négyszeres ötkarikás aranyérmese sincs. De mondok még valamit: nyertem én már olimpiát négyessel, négyes pályán úgy, hogy édesapám a döntő napján ünnepelte a negyvennegyedik születésnapját. Ez Sydneyben volt, és a futam előtt száz százalékig tudtam, hogy a miénk lesz az elsőség.

A szintén háromszoros bajnokok közül Storcz Botond már nem hagyhatja le, mivel alkalmilag szövetségi kapitányként dolgozik, Janics Natasa pedig szülés előtt áll, így kérdéses, fel tud-e készülni a játékokra...

Afelől nincs kétségem, hogy Natasa több aranyérmet nyer majd nálam. Neki még öt év múlva is lesz lehetősége.

Kammerer Zoltánnak nem?

Jó kérdés. Tegyük fel, hogy Londonban szép eredményt érünk el; ha így lesz, akkor az olimpia után pihenek fél évet, nyolc hónapot. Ez persze nem azt jelenti, hogy teljesen leállok, hanem azt, hogy közben sportolok, dolgozgatok valami hasznos, sportközeli munkakörben vagy csak úgy, kedvtelésből, akár postásként. Aztán 2013-ban mindenféle kötöttségek nélkül visszatérek, 2014-re pedig már maximálisan felkészülök, és ha abban az évben jól teljesítek, akkor elgondolkodom azon, folytassam-e a Rio de Janeiró-i olimpiáig. Igaz, döntésemben nem feltétlenül szakmai okokat veszek majd figyelmbe.

Hanem?

Van egy kilencéves kisfiam, Gergő, aki a lelki támaszom, néha rázúdítom a dolgaimat, tanácsot kérek tőle, ilyesmi. Kicsit önző dolog ez a részemről, de most még belefér. Mármost három év múlva könnyen lehet, hogy fordul a dolog, mivel Gergő futballozik: ha az lesz a kérdés, hogy mindenekelőtt apának kell lennem, mert – mondjuk – Gergőt felveszik a felcsúti akadémiára, akkor szó nélkül háttérbe szorítom a kajakot.

Pedig nagyon élvezi, amit csinál...

Legalábbis mostanában, ami engem is meglep. Noha korábban is edzettem rendesen és felszívtam magam a versenyekre, inkább afféle kötelező melónak tekintettem az egészet, ehhez képest az utóbbi néhány évben hirtelen megszerettem, amit eddig utáltam. Én érkezem edzésre elsőnek, én megyek el utoljára, uszodába is szívesen járok, pedig régebben viszolyogtam tőle. Szokták is mondani: na, vénségedre jól meghülyültél! Ahelyett, hogy lazítanál, olyan hévvel nyomod, mint egy pályakezdő! És nem hiszik el, amikor azt mondom: pedig tényleg élvezem.