Fekete volt, fehér lesz?

„Bármennyi pénzt el lehet költeni, ám a cél a források hatékony felhasználása” – szögezi le Szabó Tamás, a Nemzeti Sport Intézet igazgatója.

A Magyar Olimpiai Bizottság alelnöki tisztét is betöltő sportvezető szerint a magyar testkultúra intézményrendszere olyan átalakulás előtt áll, amilyet még nem élt meg, és Szabó „dokumentumokban sem lelte nyomát” hasonlónak.

Az úgynevezett látványszakágak támogatóinak társaságiadó-kedvezményt nyújtó jogszabály alapjaiban változtatja meg az NSI tevékenységét. A szervezet – egyelőre – egyéb feladatait is ellátja, de már gőzerővel munkálkodik az új rendszer felállításán. Egyrészt az NSI bírálja el az öt kiemelt szövetség (futball-, jégkorong-, kézilabda-, kosárlabda-, vízilabda-) úgynevezett igénybejelentéseit, továbbá hatáskörébe tartozik az egész szisztéma ellenőrzése. „Nagy izgalommal várjuk a fejleményeket” – mondja Szabó. Már csak azért is, mert az illetékesek nem tudják pontosan, mennyi munka vár rájuk. A sportszervezetek szeptember 15-ig nyújthatják be kérelmeiket a szakszövetségekhez, azaz az NSI csak az ősszel látja majd, hogy hány száz – hány ezer – projektet kell kontrollálnia.

Ugyanakkor az NSI korábbi feladatainak egy részét átadja a MOB-nak: az utánpótlás-nevelés felügyelete az ötkarikás szervezethez kerül. Ennek az az oka, hogy a politikai potentátok igyekeztek egycsatornássá változtatni a finanszírozást, ennek nyomán az ötkarikás szervezet dönt a források elosztásáról. A MOB korábban főként az olimpiai csapat menedzselésére, fölkészítésére, valamint a játékok körüli technikai teendőkre koncentrált, ám a hatásköre szélesedik. Arra a felvetésre, hogy miért szükséges a központosítás, Szabó így felelt: „Nincs még olyan helyzetben a magyar sport, hogy a gyeplőt be lehessen dobni a lovak közé.” Azaz az ellenőrzésre szükség van...

A MOB által kiosztott közvetlen állami dotáció – az előrejelzések szerint – nem éri el a társaságiadó-kedvezménnyel a testkultúrába irányított összeg nagyságát. A becsült húszmilliárd forint több, mint a közvetlenül az élő sportra fordított központi támogatás. Szabó szerint ez annyit tesz, hogy a magyar sport „történelmi” lehetőséget kapott az új törvénnyel. A direktor leszögezi: „Az a legfontosabb, hogy a pénz felhasználása racionális legyen, pénzügyi praktikák ne történjenek.” Majd sokatmondóan megjegyzi: „A feketénmozgó pénzeknek szürkül niük kell, hogy aztán kifehéredjenek.”

Arra a kérdésre, hogy a magyar sportstruktúra felkészült-e ilyen léptékű projekt megvalósítására, így válaszol: „A rendszer egyelőre korszerűtlen. A szövetségeknek nem csupán az elit sportra, hanem a szabadidős tevékenységekre, a parasportra, a szenior műkedvelőkre is figyelniük kell. Üdítő példa a kajak-kenu, amely minden területen kiemelkedő tevékenységet végez.” A sportvezető szerint az új törvény nyomán extra lehetőséget kapó öt sportágnak példát kell mutatnia, hogy azután az egész szisztéma követhesse az új modellt. „Konzervatív a magyar sport – fűzi hozzá –, ám nem lehet örökké őrizni a struktúrát, mert a világ még inkább elrohan mellettünk.” Aztán felsóhajt: „Nagy vizsga előtt állunk.”

– Átmennek? – kérdem. „Nincs más választásunk, át kell mennünk.”

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.