Kostolani, avagy ének a semmiről

Serif, Kostolani, Ranilovic... Nyilván álmunkból fölkeltve is vágjuk az említett neveket, mint olyanokat, amelyek méltán vívnak ki maguknak elismerést részint az NB I-ben, részint az európai színtéren, ráadásul a sor folytatható napestig: annyi légióst, amennyi manapság próbálkozik mifelénk, talán még sosem vonultattak föl kis hazánk csapatai.

Tele volnánk műkedvelővel.

Habár ez e magállapítás némileg igazságtalannak tetszik, mert például hiába sírtunk-nevettünk a hét végén Serif (ZTE) kóválygásán, Kostolani (Honvéd) esetlegességén vagy éppen Ranilovic (FTC) artistamutatványán, akad néhány – úgynevezett magyar szinten – használható külföldi labdarúgó is; a diósgyőri Seydi, Gallardo és Luque speciel afféle „hozzáadott értékként” tűnt föl a gyepen, s vezetőileg csak izgulni lehet, néhány forduló eltelével ne vegyenek vissza a tempóból azzal az idehaza már megszokott konklúzióval, miszerint itt „enynyi is” elég...

Ám addig is, amíg ez kiderül, érdemes tűnődni kicsit. Hogy tudniillik mi indokolja – továbbra is – enynyi külhoni futballista szerződtetését. Másként: ennyi „égő” játékos megvételét. Mert az már most, az első mérkőzések után látszik, hogy a sok „tűzközeli” potentát által hangoztatott „még nem értek be az akadémiák növendékei” összegzés legföljebb afféle verbális luftballonként értelmezhető. Az egyiptomi Serif vagy a szlovák Kostolani esetében például kizártnak tetszik, hogy a ZTE, illetve a Honvéd U19-es vagy NB II-es együttesében ne lenne bevethető egy hasonló, pardon: jobb hátvéd. (Rosszabbat ugyanis elképzelni sem lehet.) Ennyire – kis túlzással – még egy U17-es labdarúgó is bármikor képes, föltéve természetesen, hogy az említett korosztály(ok) ban legalább megközelítően olyan akadémiai képzés zajlik, amilyenekről emelkedett hangvételű internetes naplókban és zengedező publikációkban olvashat az ember.

Jöjjön Seydi: oké.

De minek jöjjön Serif? Mit tesz hozzá a Videoton játékához Brachi és Hector Sanchez?

Noha a hazai futballkultúra változását „marketingelik” rendesen, úgy fest: strukturálisan nem változott itt semmi sem. Mint rendesen, benéz a menedzser a klubhoz: figyu, van itt egy olyan afrikai bekk, hogy készek lesztek; ráadásul megfizethető, nem kell? És ekkor ezt az afrikai bekket megnézik, tesztelik, gyúrogatják, majd vezetői és edzői szinten kimondják rá az igent. A menedzser nyilván örül, és feltehetően röhögve ül föl a lelátóra, ahol azt látja, hogy védencéből bohócot csinál bármilyen, vele szemben megforduló játékos: mit érdekel ez engem, köpi maga elé a szotyit, ha már voltak olyan hülyék, és szerződtették... Miközben persze az is megeshet, hogy a fogadó fél nem is olyan „hülye”: esetleg valamiféle érdek vezérli a tranzakciónál. Ellenkező esetben ugyanis – azaz ha valóban meggyőződésből folyik itt a szerződtetgetés – azt kell kimondani: a megállapodásokat aláíró vezetők alkalmatlanok arra, amit csinálnak. Mintegy ők a magyar futball sarlatánjai.

Pláne, hogy csak magyar játékossal ezüstérmes lehetett a Paks.

Miután a hazai légiósok jó része még a „magyar nívót” sem képes megütni – nem is mind fér be a tizenegybe –, viszont soha nem látott mennyiségben özönlötte el a pályákat, élhetünk a gyanúperrel: az NB I-nek továbbra is azok a legnagyobb nyertesei, akik efféle tranzakciókra épülő bűvészmutatványokkal képesek pénzt kivenni belőle. És akik elteszik az akadémiai pénzeket is, amelyek összege ebben az évben több mint kétmilliárd forint. Tudom, tudom: a fiataloknakmég be kell érniük. Ez nyilván így van akkor is, ha a legtöbb akadémiáról már kirepült néhány korosztály.

Láthatatlanul.

DEBRECENTŐL EGERSZEGIG

Az NB I-ben 128 légiós szerepel; ez klubonkénti átlagban 8 külföldi futballistát jelent.

Debrecen (15): Alisic (holland), Bouadla, Coulibaly (mindkettő francia), Lucas (brazil), Malinauskas (litván), Mardare (román), Mijadinoszki (macedón-svájci), Nikolics (bosnyák), Novakovics (szerb), Polekszics (montenegrói), Ramos (hondurasi), Salami (nigériai), Simac (horvát-német), Yannick (kameruni), Zahovaiko (észt).

Diósgyőr (10): Abdouraman (kameruni), Arze (bolíviai), Carreno, Gallardo, Luque (mind spanyol), George (kameruni), Rados, Gal (mindkettő horvát), Rakovics (szerb), Seydi (francia-szenegáli).

FTC (10): Abdi (norvég-szomáliai), Alison, Andrezinho, Felipe Felix, Junior, Somalia (mind brazil), Jovanovics (bosnyák-szerb), Morales (argentin), Otten (holland), Ranilovic (szlovén).

Győr (15): Ahjupera (észt), Alekszidze (grúz), Babic, Dinjar (mindkettő horvát), Ceolin, Lamas, Ji-Parana (mind brazil), Nicorec (román), Pilibaitis (litván), Strestik (cseh), Szabó (szlovákiai), Sztevanovics, Djordjevics, Sztanisics, Trajkovics (mind szerb).

Haladás (1): Sluka (szlovák).

Honvéd (10): Abass (szenegáli), Akassou (elefántcsontparti), Bjelkanovic, Lovric (mindkettő horvát), Botis (román), Danilo (brazil), Kostolani (szlovák), Szekulics (montenegrói), Tchami (kameruni), Zelenka (cseh).

Kaposvár (10): Alekszejev (moldáv), Dzsavad (marokkói), Grumics, Mudresa, Okuka, Pavlovics, Perics (mind szerb), Gujics (bosnyák), Hajduch (szlovák), Pedro (brazil).

Kecskemét (12): Alempijevics, Csukics, Radanovics, Szavics (mind szerb), Dosso (elefántcsontparti), Ebala (kameruni), Foxi (közép-afrikai), Litsingi (kongói), Maynard (holland), Pisanjuk (kanadai), Ribánszki (szlovák), Stokic (bosnyák). Paks (0).

Pápa (6): Ganugrava, Totadze (mindkettő grúz), Marics (szerb), Puri (észt), Quintero (kolumbiai), Zulevs (lett).

Pécs (5): Causic (horvát), Goia (román), Marovics, Todorovics (mindkettő szerb), Scsepanovics (montenegrói).

Siófok (0).

Újpest (1): Markovics (montenegrói).

Vasas (9): Arszics, Jokics, Mileusznics (mind szerb), Boukar (kameruni), Janjusevics (montenegrói), Gáspár, Radványi (mindkettő szlovákiai), Honma (japán), Simic (horvát).

Videoton (10): André Alves (brazil), Bozsovics (montenegrói), Brachi, Hector Sanchez, Walter (mind spanyol), Brandao (portugál-angolai), Mitrovics, Vasziljevics (mindkettő szerb), Tujvel (szlovák), Vujovics (montenegrói).

ZTE (14): Bogunovics, Bulatovics (mind szerb), Delics, Pavicsevics (mindkettő montenegrói), Bujor (román), Delic (osztrák-szerb), Hervas (spanyol), Jahic (szlovén), Kamber (szerb-bosnyák), Meyé (gaboni), Rajcomar (holland), Serif (egyiptomi), Stanisavljevic (osztrákszerb), Turkovs (lett).

Videoton - Kaposvár
2011. május 11. Székesfehérvár. Videoton - Kaposvár. foci, futball, labdarúgás. Fotó: Kurucz Árpád
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.