Magyar futball: ma ünnepelni kellene, de...

Ma labdarúgó-ünnepnapnak kellene lennie, hiszen negyvenöt éve, július 15-én zajlott a magyar futballtörténet legpompásabb előadásainak egyike, a liverpooli vb-gála, amely felért a Mersey-part nagyjainak, a Beatles tagjainak legragyogóbb fellépéseivel.

A világbajnokságon tizenkét éve veretlen, kétszeres címvédő brazilok ellen Albert volt Lennon, Farkas McCartney, Bene Harrison és Mészöly Starr. Bene azzal, hogy lefektette a hét korábbi és későbbi vb-aranyérmessel felálló sárga mezesek szinte teljes védősorát, csak második tudott lenni aznap, mert Farkas még nála is káprázatosabb gólt szerzett a felejthetetlen 3-1 alkalmával.

Siófok: előszezon
Siófok: előszezon

A Beatles 1966 augusztusában adta utolsó nyilvános koncertjét (San Franciscóban), majd néhány évvel később feloszlott, de akkoriban nem hittük volna, hogy előbbutóbb a magyar futball is megszűnik. Márpedig négy és fél évtized múltán azt kell mondanunk: az igazi labdarúgás minálunk már negyedszázada visszavonult. NB I van ugyan, de annak rajtján hiába kérnénk az utca emberét, hogy legyen kedves felmondani az úgynevezett első osztály bármely csapatának összeállítását, a megszólított csak széttárná a kezét. A futball idehaza teljesen leépült, ennélfogva társadalmi ügyként manapság egyszerűen értelmezhetetlen. A hatvanhatos magyar–brazil évében az őszi szezonnyitón ilyen nézőszámok voltak: Vasas–FTC 3-0 (Népstadion, 85 000), MTK–Honvéd (Hungária körút, 14 000), Diósgyőr–Salgótarján 2-0 (10 000). Átlagban 18 785 szurkoló jutott egy meccsre...

Most sokan azt sem tudják, hogy évadkezdés van egyáltalán: se játék, se érdeklődés, se remény. A Beatles a Sárga tengeralattjáróról énekelt, a mi labdarúgásunk meg a sárga föld alatt jár. Viszont minél alacsonyabb a színvonal, annál „emelkedettebb” a duma. Akár a Sturm Graz–Videotonon. Annak tévészpíkere úgy közvetített, mintha a Fehérvár TV-t tudósította volna. Pardon, ne sértsük meg a helyi csatornát. Inkább úgy beszélt (összevissza) a riporter, hogy függetlenítette magát az eseményektől; „játszik a Vidi!” – kiáltott fel, és persze ugyanúgy nem hallott, ahogyan nem látott, amikor többször is felhangzott a vendégszurkolók „kedves” kórusa: „Szabics, te állat, b... meg az anyádat!”

Ez a mai magyar futballkultúra.

Egyrészt a gyéren benépesített lelátók, másrészt a közvetítőállások hangnemét illetően. Az egyik taszítóbb, mint a másik: a gyalázkodás éppoly gyomorforgató, akár a hazudozás.

S hasonlóképpen émelyítő a változatlan szövetségi morál. A nyitányon a Videotonnak nem kell pályára lépnie európai selejtezője miatt; az FTC-nek és a Kecskemétnek ugyanezt nem engedték meg. Már az is nagy dilemma, vajon miért szükséges szabadnap a BL-selejtezőhöz, az pedig egyenesen megfejthetetlen, miféle elv vezérelte az MLSZ-t az egymással szöges ellentétben álló döntésekmeghozatalakor. (Költői a kérdés. Elv? Semmiféle.) A Videoton kedvezménye mindenesetre új utat nyithat: talán ha valamennyi találkozót elodáznák, mindenki jól járna...

Bár napjaink mérkőzéseit, ha lejátsszák is, eltolják.

A fehérváriak egyébként tévedtek. Helyesebben tették volna, ha nem a Siófok elleni, hanem a klagenfurti meccsüket halasztják el. Akkor nem sejlett volna föl, hogy a Videoton bemutatkozása olyan volt, amilyen hosszú ideje valamennyi magyar szezon.

Futballtól mentes.

Nyitóprogram

Ma: Debrecen–Vasas (18).

Szombaton: Diósgyőr–ZTE (17.30), Pécs–Haladás (19), Újpest–Győr (20).

Vasárnap: Honvéd–Győr (16), Kaposvár–FTC (18), Paks–Kecskemét (19).

A Siófok–Videoton mérkőzést az MLSZ – a fehérvári klub kérésére – elhalasztotta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.