Dél-Amerika diszkrét bája
Pontosabban: csak Suarez iratkozott fel, a többiek a nullán maradtak (az argentinok egyenlítő gólját a csereként beküldött Agüero érte el). Argentína, Brazília és Uruguay egyaránt ibolyaszerény döntetlennel, s még szerényebb produkcióval mutatkozott be a tornán. A brazil és az uruguayi sajtó még kivár, a vendéglátó ország médiája viszont már nekiment Sergio Batista szövetségi kapitánynak aBurdisso, Gabriel Milito védőkettős, valamint a Cambiasso, Banega középpályás páros szerepeltetése miatt, sőt megkapta a magáét az „érinthetetlen” Messi, valamint Tevez is. (Habár Grondona argentin futballszövetségi elnök megvédte a barcelonai bálványt: „Messi nem tud gyengén játszani.” Vörös-kékben tényleg nem tud. Halványkék-fehérben viszont nagyon is.) A La Nacion című Buenos Aires-i lap a brazilokat sem kímélte. Azt írta: „Neymar? Nem. A kulcsfigurájuk Marta.” (Aki a női futball-világbajnokságon két gólt szerzett Norvégia ellen.)
Az első kör súlyos csalódást keltett. Eddig azzal a jóleső érzéssel lehetett leülni a Copa mérkőzéseihez, hogy bármilyen eredménnyel zárul is egy-egy találkozó, „finom penge” az nyilván lesz bőven. A romantikát azonban Dél-Amerikában is felváltani látszik a ráció és a fegyelem. Igaz, Argentína és Uruguay már a hetvenes évek óta vegyíteni igyekszik a dél-amerikai és az európai labdarúgást, az utóbbi húsz esztendőben Brazíliában is efféle törekvések mutatkoztak (hol erőteljesebben, hol kevésbé), ám a brazil, a kolumbiai vagy a perui csapatot elképzelni sem lehetett trükkök nélkül. Úgy tetszik, itt a fordulat. Menezes brazil szakvezetőnél az a Lucas Leiva szerepelt a legtöbbször a sárga mezes együttesben, aki –mondjuk – az ír válogatottban is játszhatna, felfogását és technikai képzettségét tekintve onnan sem lógna ki. (Helyesebben: onnan valóban nem lógna ki.) „Méltó” társa Ramires, és az argentin meg az uruguayi középpályán is hasonló „virtuózok” sorakoznak.
Örömfutball egyelőre sehol.
Az ember pedig már nem megy vissza a zseniális perui Cubillasig, csupán a közelmúltra gondol: micsoda ragyogó játékos volt a kolumbiai Valderrama vagy a bolíviai Etcheverry, hogy a fenomén Ronaldóról és társairól már ne is beszéljünk. A kicsiket is érdemes volt nézni, hát még a nagyokat...
Most meg itt e fékezett habzású futball. Ötlet kevés, csel alig, akció módjával. Nemegyszer egyetlen csatár elöl, a másik kilenc mezőnyjátékos pedig állhatatosan bekkel. A labda ugyan rendszerint ragad, de arrafelé ez lenne a minimum...
Hat meccsen összesen nyolc gól esett, öt csapat még egyszer sem juttatta a labdát a hálóba. Egynél többet csak Chile szerzett – Mexikó B együttese ellen.
Van olyan brazil újság, amely kínjában már azzal „magyarázta” a Venezuela elleni 0-0-t, hogy Argentínában nagyon hideg van, és ilyen klímában a brazilok képtelenek játszani. Chilében, az 1962-es világbajnokságon kályhákat kellett rendelni a részvevők szálláshelyére, ehhez képest Garrincha vagy Amarildo egészen tűrhetően futballozott...
Az egyébként tény, hogy Buenos Aires és környéke olykor mínusz két foktól szenved.
Amint a bevezető szakasz alapján is vitathatatlan: rossz idők járnak.
