Mégsem zöld az otthon füve
Hiába remélték az angolok, hogy Tom Jones régi nótája, a Green, Green Grass Of Home ismét sláger lehet Wimbledonban: Murray zsinórban harmadik elődöntős próbálkozásán is elcsúszott az otthon zöld füvén.
Tavaly a futball-vb kellő konkurenciát jelentett, akkor „csak” 6,6 millióan figyelték a tévén a Nadal–Murray mérkőzést, a péntek délutáni repríz viszont a BBC szerint 12 milliós nézettséget hozott. Egy biztos, egész Anglia napok óta arról beszélt, hogy most aztán itt a nagy lehetőség. A szakállas skót minden brit számára a „mi emberünk”, aki 75 esztendő után valóra válthatta volna a nagy álmokat. Mert mi is lehetne a szigetországi teniszbarát örök vágya: hazai győztest ünnepelni a wimbledoni szent gyepen. Legutóbb a legendás Fred Perry ajándékozta meg ilyen örömmel a londoni publikumot; 1936-ban történt mindez. Voltak ugyan próbálkozások azóta, Tim Henman is eljutott az elődöntőig, miként a mostani kedvenc is zsinórban kétszer állhatott már a wimbledoni döntő kapujában, ott azonban alulmaradt Roddick, illetve Nadal ellenében.
Az idei sorozat ismét a spanyollal hozta össze. Vele tizenötször meccselt eddig, s csupán négyszer nyert ellene. Grand Slam-tornán viszont kétszer is le tudta győzni: 2008-ban a US Open elődöntőjében és tavaly a melbourne-i torna negyeddöntőjében. Nem reménytelen tehát az ügy – okoskodtak az angolok. Az újságok Sérült Boka és Fájós Comb csatájaként harangozták be a pénteki elődöntőt, utalva arra, hogy a napokban Nadal és Murray is intenzív munkára fogta saját orvosi stábját. „Nem tökéletes a bokám, de ha az ember Wimbledonban játszik, el kell felejteni a nyavalygást” – intézte el a sérülésével kapcsolatos tudakozódást a spanyol klasszis.
A doktorok jó munkát végezhettek, a két beteg ugyanis – látszólag – tünetmentes volt. A találkozó első harmadában Murray az angol reményeknek megfelelően csodálatosan játszott, előnybe került, ám a második játszma elején egy elpuskázott ziccer lélekben összetörte, s attól kezdve csak Nadalról szólt a történet. Murray meg-megvillant néha, de lélekben beletörődött abba, hogy a címvédő jobb nála, és sajgó combja is kellő indok lehetett arra, hogy ne mindig törjön-zúzzon a pontszerzés érdekében. Noha a hajrában ismét magára talált, ez már késői ébredés volt, hiszen Nadal nem adott esélyt, s ahogyan előzetesen jelezte, nem foglalkozott fájdalmaival, hanem „behúzta” a meccset (5:7, 6:2, 6:2, 6:4).
A másik elődöntő szintén négyszettes volt, de nagyobb csatát, s a legyőzött teniszező komolyabb ellenállását hozta. Azt mondta a pénteki meccs előtt Djokovics, hogy a szervákon múlhat majd a Tsonga elleni siker. „Jól kell adogatni, ez most a megszokottnál is fontosabb, fogadóként pedig tudni kell kezelni a francia méregerős labdáit – morfondírozott az idén 46 nyertes fellépés mellett csupán egy vereséget (Federer ellen a párizsi elődöntőben) elszenvedő belgrádi klasszis.
Az elődöntők „kakukktojása”, a három szupersztár mellé némi meglepetésre felzárkózó francia óriásölő nagy erőssége valóban az adogatás: idei öt wimbledoni találkozóján Tsonga 96 ászt szórt vetélytársai térfelére, s – folytatva sorozatát a „Djoko” elleni meccsen – hamar túljutott a százas határon. Lendülete addig tartott, míg az első játszma hajrájában a szettnyerésért adogathatott. Ekkor Djokovics egyenlített, s úgy tetszett, megtalálta az ellenszert: tökéletes adogatás-fogadás, csodálatos lábmunka, szinte hibátlan játék. Mindez azt jelentette, hogy a látványos elemekkel, vetődésekkel is gyakorta fűszerezett mérkőzésen a szerb viszonylag gyorsan a győzelem kapujába ért. Alig több mint két óra elteltével 7:6, 6:2, 4:2-re vezetett, ám ekkor Tsonga előhúzta a Federer ellen sikerrel alkalmazott „csukott szemmel üss bődületes nagyot” taktikát. Kockáztatott, s igaza volt. Kiharcolta a rövidítést, a tie-break során két meccslabdát is hárított, s végül zsebre vágta a harmadik játszmát. Felsejlett ekkor, ha sikerült 0:2-ről nyernie szerdán a svájci ellen, akkor miért ne tudna ismételni most is. Djokovics azonban megrázta magát, s nem hagyta kiénekelni szájából azt a bizonyos sajtot. A szerb 7:6, 6:2, 6:7, 6:3 arányú győzelme egyben azt is jelenti, hogy világelső lesz a hétfőtől érvényes új ranglistán, függetlenül attól, hogy az Australian Open 2008-as és 2011-es bajnoka miként zárja élete első wimbledoni döntőjét.
