Valószínűnek tetszik, hogy a legutóbbi szériához képest eggyel kevesebb csapat alkotja majd a mezőnyt, miután a Vasas lemondott a részvétel jogáról (igaz, a szlovákiai Érsekújvár szereplésére még van halvány remény); az osztrák másodosztályba is nevező Dunaújváros a meccsek jó részében keretének „kevésbé minőségi” játékosait küldi jégre; a Fehérvár a „nagyok” ausztriai vendégjátéka nyomán –miként legutóbb is – az úgynevezett farmcsapatával játszik az alapszakaszban. Jelen állás szerint a Dunaújváros II, a Székesfehérvár II, az FTC, az Újpest és a Miskolc mellett három romániai garnitúra, az erdélyi Csíkszereda, valamint a Brasov és a bukaresti Steaua indít társulatot az ily módon nyolccsapatos, kétnemzetes, a szurkolói érdeklődést tekintve erősen devalválódott sorozatban.

Azzal együtt, hogy a liga legutóbbi évada a szakemberek véleménye szerint minden idők legnívósabb hazánkban rendezett bajnoksága volt, a fájó érdektelenség kétségtelen. A nézőszám négyszáz és nyolcszáz között mozog, ami a sportág itthoni népszerűségét figyelembe véve különösen alacsony. Vagy legalábbis furcsa annak fényében, hogy hajdanán gyakran tízezren fagyoskodtak a Kisstadion lelátóján, pedig a színvonal akkor sem verdeste az eget. Sőt: mai szemmel nézve már-már nevetséges volt. Most viszont a néhány száz eladott jegy az.

A vonzerő csökkenésében feltehetően több szereplőnek is felelőssége van, ám alighanem helyben, az egyesületeknél lehetne a legtöbbet tenni a szurkolók ki- vagy visszacsalogatásáért. Mert vitathatatlan, hogy szakmailag – éppen a liga nemzetközivé válásával – erősödött a bajnokság, csak a helyzet az: marketing nélkül manapság semmi nem működik. Miképpen tény az is, hogy a fehérváriak „osztrák” szereplése jót tett és tesz a nemzeti válogatottnak, ugyanakkor a mérsékelt érdeklődéshez nyilvánvalóan hozzájárul a legerősebb hazai együttes alapszakaszbeli távolmaradása is. Hiszen, mondjuk, kézilabdában hasonló lenne a helyzet, ha a Veszprém férfi- vagy a Győr női társulata hiányozna a bajnokságból.

Miközben a fehérváriak szomszédolásának hozadéka nyilvánvaló, az is megkérdőjelezhetetlen: Ausztriában, Németországban vagy Csehországban a másodosztályú mérkőzéseken szintén ezrek ülnek a lelátókon, egyebek mellett azért, mert épp olyan kiszolgálásban van részük, mint az élvonalbeli találkozókon. Úgyhogy lenne honnan ellesni a példát, csak szándék kellene hozzá. Amíg az nincs meg, marad az együtt siránkozás.

Meg a néző – otthon.