Medvetánc Londonban

A 91 kilós Jo Wilfred Tsonga úgy ugrándozott a Centre Court szent gyepén, mint egy kisgyerek. Egyébiránt tökéletesen érthető a francia mackó kitörő öröme: a füves pályás tenisz Mesterét, a hatszoros wimbledoni bajnok Roger Federert győzte le a negyeddöntőben. S ráadásul hogyan?! Úgy, hogy a svájci Mr. Tökéletesség, valóban precíz játékkal, kétszettes előnybe került, s annak pedig a statisztikusok a megmondhatói, mit jelent ez Federer esetében… – eddigi 178 Grand Slam-mérkőzésén soha nem veszített 2:0-ás előnyről, s egyéb csatákban is csak kétszer fordult elő a mostanihoz hasonló bukfenc; 2003-ban Davis Kupa-derbin Hewitt, 2005-ben az ATP világbajnokságon Nalbandian vitt véghez ilyen csodát. Szóval Tsonga vitézkedése mindenképpen világraszóló tett, s tegyük hozzá, teljesen megérdemelt a sikere.

Látványos, jó meccset játszottak, de ezúttal a francia volt az erőteljesebb, a dinamikusabb – miközben Federer nem változtatott ritmusán, s szép lassan beletörődött, hogy ezen a napon a bődületeseket szerváló vetélytárs leradírozza a pályáról. Tsonga ereje és lendülete a maximumon, önbizalma úgyszintén („Olyan ez a győzelem, mintha a Garroson Nadalt tudtam volna térdre kényszeríteni… Wimbledon, ugye, mégiscsak Federerről szól, ellene nyerni fantasztikus érzés!”), s ha ez már így összejött, akkor miért ne folytatódna a nagy sorozat.

Az önjáró francia (edző nélkül készül a versenyekre) az elődöntőben a szerb Djokovics ellen játszik, s ha más nem, akkor a múlt mindenképpen kellő muníciót ad, hiszen kettejük eddigi hét csatája alapján 5:2 az örökmérleg, Tsonga javára… Egy biztos: Dzsóker nagyobb ellenállásra számíthat, mint szerda délután, amikor a selejtezőből felkapaszkodott, óriásölő ausztrál tinédzser, Tomic derekasan küszködött ugyan, ám a nagy reményű sztárjelölt csak meghuzigálni tudta az oroszlán bajuszát. Tsonga aligha éri be a statiszta szereppel, de azt tudnia kell, hogy sok egyéb motivációs tényező mellett Djokovicsot az is ösztönözheti, hogy az esetleges elődöntős győzelem –függetlenül a finálé eredményétől –már a hétfői világranglista élére röpítheti.

A felső ágon Nadal lepasszolt ugyan egy szettet Fishnek, ám könnyed győzelme nem forgott veszélyben, hiszen a 29 esztendős jenki, aki sok sérülés és sok újrakezdés után láthatóan már azzal is elégedett volt, hogy legjobb amerikaiként negyeddöntőt játszhat a világelső ellen. A spanyol pedig a gyors győzelem után kúrálhatja fájós bal bokáját (a Del Potro elleni meccsen szerzett sérülésről kiderült, hogy nincs törés), s készülhet a spanyol Lopezt három szettben búcsúztató Murray elleni elődöntőre. S a pénteki meccsen számolhat azzal, hogy az egyébként udvarias britek ezúttal nem a címvédő sikeréért fognak szorítani. Éppen ellenkezőleg: abban bíznak, hogy skót patronáltjuk képes magához csalogatni a csodát, ugyanúgy, mint Tsonga tette Federer ellen...

Addig persze csütörtökön még nőnapi program lesz Wimbledonban: a 2004-es bajnok Sarapova próbálkozik az ismétlés közelébe érni a szervakirálynő Lisicki ellen, míg a másik elődöntőben Azarenka és Kvitova csatázik a szombati aranymeccs jogáért.

Wimbledoni negyeddöntős a Rómain

Arn Gréta térdsérülése nem jött rendbe, így a magyar játékos nem szerepel a Római Teniszakadémián vasárnap kezdődő Budapest Grand Prix-n, amelynek sztárvendége a bolgár Cvetana Pironkova lesz, aki Wimbledonban a legjobb nyolcig jutott. Az angol nyílt bajnokságon szintén negyeddöntős Dominika Cibulkova szabad kártyát kért korábban, de nem adták meg neki, mert akkor még nem volt biztos Arn távolmaradása, és Cibulkova érkezésével nem lehetett volna kiemelt a magyar játékos. A szlovák lány azóta megverte a világelső dán Caroline Wozniackit, de ezzel hétfőtől a top 20-ba kerül, és az elithez tartozóknak már gazdálkodniuk kell azzal, milyen nagyságrendű versenyeken állnak rajthoz. Lesz azért még ismert játékos a mezőnyben: közéjük tartozik az olasz Roberta Vinci (29. a világranglistán), a cseh Lucie Hradecka (41.), valamint a spanyol Medina Garrigues (43.) Marosi Katalin szabad kártyával a főtáblán kezd, míg Babos Tímeának és Jani Rékának selejtezőt kell vívnia az először 1996-ban megrendezett tornán.

Tsonga: „Federer ellen nyerni nagyszerű érzés”
Tsonga: „Federer ellen nyerni nagyszerű érzés”
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.