Brazil karnevál

„Ez a győztes korosztály!” – mondta Paulo Henrique Ganso. „Az uralkodó generáció” – csengett egybe a középpályás szavaival a Lance szalagcíme. A Santos a Libertadores Kupadiadallal egyrészt Peléék nagy periódusát, a kétszeres LK- és Világ Kupa-győzelmet (1962, 1963), valamint 2002-t, 2003-at idézi, amikor ugyanolyan ifjakkal nyert brazil bajnoki címet, s jutott a legnagyobb dél-amerikai klubtorna döntőjébe, mint most.

Abból a garnitúrából Leo és Elano szerdáról csütörtökre virradóra, a Penarol elleni 2-1 alkalmával is játszott, Alex, Diego, Robinho viszont a Chelsea, a Wolfsburg, illetve a Milan labdarúgója, Renato pedig nemrégiben tért vissza Sevillából Brazíliába (a Botafogóhoz). A jelenlegi győztesek közül Rafael kapus és Paulo Henrique egyaránt 21, Danilo és Neymar 19, Alex Sandro 20, Ze Eduardo 23 éves; annak idején Diego és társai is „ifik” vagy „juniorok” voltak.

Robinho mindenesetre boldogan üzent az utódoknak: „Olyan ez, mintha magam is kupagyőztes lennék. Akár ott voltam, akár nem, ez az én bandám.”

Elanóval, Paulo Henriquével és Neymarral együtt rövidesen a Copa Americán lép fel, míg a Santos további három játékosa (Alex Sandro, Danilo, Alan Patrick) az U20-as világbajnokságra utazik, ezért a klub arra kérte a brazil szövetséget, hogy négy bajnoki mérkőzését elhalaszthassa. Alvaro Luis Ribeiro, a Santos elnöke pedig nyomban a kupa elnyerése után kijelentette a két legkeresettebb Santos-futballistáról, Paulo Henriqué ről és Neymarról: „Ha tőlem függ, maradnak. Ha tőlük függ, maradnak. Ennyit a külföldi szerződésükről.”

Neymar pályafutása legszebb pillanatának nevezte a serleg elhódítását, annak dacára is, hogy „az uruguayiak ütöttek-vertek, húzták a hajam”. A csatár szerint ez még a másfél óra során, s nem a találkozót követő verekedés során történt. A csetepatéval a Penarol nem sokat ért el, a montevideói El Pais keserűen jelentette, hogy „az álom darabokra tört”. (De legalább a csontok nem repedtek.) Az incidens nem zavarta meg a Santos ünnepét, a trófeát utóbb még Pelé „király” is felemelte a pályán.

Neymar pedig sietett leszögezni: „A sztorinak nincs vége. Az újabb fejezetet a Copán írjuk.”

Hét a csúcs

A legalább kétszeres LK-győztesek listája: Independiente (argentin) 7, Boca Juniors (argentin) 6, Penarol (uruguayi) 5, Estudiantes (argentin) 4, Nacional (uruguayi), Olimpia (paraguayi), FC Sao Paulo (brazil), Santos (brazil) 3–3, Cruzeiro (brazil), Gremio (brazil), Internacional (brazil), River Plate (argentin) 2–2.

SANTOS PENAROL 2 1 0 0

Libertadores Kupa-döntő, Sao Paulo, 38 000 néző. Jv.: Pezzotta (argentin).

Santos: Rafael – Danilo, Edu Dracena, Durval, Leo (Alex Sandro, 67.) – Elano, Adriano, Arouca, Paulo Henrique Ganso (Para, 86.) – Ze Eduardo, Neymar. .

Penarol: Sosa – Gonzalez (Albin, 32., majd helyette Estoyanoff, 78.), Valdez, Guillermo Rodriguez, Dario Rodriguez –Corujo, Freitas, Aguiar, Mier (Urretaviscaya, 62.) – Olivera, Martinuccio.

Gól: Neymar (46.), Danilo (69.), Durval (79., öngól).

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.