Czink tizedes

Mindössze kétnapnyi játék után nem nagy kunszt a wimbledoni tenisztorna idei legnagyobb szenzációját „birtokolni”, ám mindenképpen megsüvegelendő teljesítmény, s külön öröm, ha magyar játékos nevéhez kötődik. Czink Melinda kedden délután fókuszba helyezte szürkécske teniszsportunkat: a torna 10. kiemeltjének adott gyors retúrjegyet Ausztráliába. Pedig Samantha Stosur nem akárki: februárban a 4. helyen jegyezték a világranglistán, köszönhetően annak, hogy tavaly döntős volt Párizsban, a nyolc között járt a US Openen, továbbá a 4. fordulóig jutott Melbourne Grand Slam-tornáján. Most nem bírt a 29 esztendős magyarral, aki sérülései után már többször is szinte a nulláról kezdte újra a teniszezést, ám szívós akarattal visszakapaszkodott az elitmezőnybe, a legjobb 50 közé. A wimbledoni nyitányon hatvanhat perc alatt, 6:3, 6:4-re verte ausztrál ellenfelét.

A második fordulóban a Jakimova (fehérorosz)–Arvidsson (svéd) találkozó győztese vár a magyar teniszezőre, papíron könnyebb derbi, de tudjuk jól, minden siker akkor ér valamit igazán, ha továbblendíti „gazdáját” a következő lépcsőkre is.

Stosur kiesése (legyünk pozitívak: Czink sikere) némiképp háttérbe szorítja a volt világelső szerb Jelena Jankovics gyors búcsúját, vagy a szintén szebb napokat megélt orosz Nyikolaj Davigyenko rajtvereségét. Az pedig természetes volt, hogy a hatszoros wimbledoni bajnok Roger Federer könnyed győzelemmel indította hadjáratát a hetedik trófea begyűjtéséért; nyert Novak Djokovics és Andy Roddick, a női világelső Caroline Wozniacki, s a wimbledoni címvédő Serena Williams. Utóbbi győzelmi könnyeket hullajtott ötven hét kihagyás utáni győztes visszatérése után (6:3, 3:6, 6:1 a francia Aravane Rezai ellen).

Czink öröme
Czink öröme
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.