Lábjegyzet a nagykönyvben

Az első osztályból 2007-ben kihullott PMFC-t három és fél éve vásárolta meg Matyi Dezső, a könyvszakma legtőkeerősebb hazai személyisége. A kiadóit és áruházait Pécsről irányító vállalkozó a futballban is a spiccre akart törni, s ő sem gondolta, hogy csak negyedik kísérletre sikerül bajnokságot nyerni az NB II Nyugati csoportjában. Főleg, hogy ott legfeljebb egy-két csapat ambicionálja a feljutást...

A sikerhez szokott vállalkozó nehezen élte meg az eredménytelen kínlódást, s az elmúlt három évben elküldött öt edzőt, köztük olyan pécsi celebritást, mint Róth Antal. Legutóbb, az idén márciusban Kiss Lászlót zavarta el, pedig akkor a PMFC első volt a tabellán. Ám Matyi hiányolta a látványos futballt, ezért bekeményített, s újra egy helybélit, a játékos korában a „pécsi Rossi” becenevet kiérdemlő, 23-szoros válogatott Mészáros Ferencet ültette a kispadra. A korábbi gólerős csatár irányításával nem lett pengésebb a csapat, s három vereség után már hét pont volt a Pécs hátránya a Gyirmóttal szemben. Aztán a kisalföldiek hullatni kezdték a pontokat... Pécsett sokan mérget vennének rá, hogy a Gyirmót nem is akart feljutni. Mészáros ezt kétségbe vonja, és hozzáteszi, az utolsó kilenc meccset csapata egyaránt megnyerte, a klub feljutásában ez játszotta a főszerepet, nem pedig a rivális hibái.

A PMFC mellett kitartó törzsszurkolók örülnek az első osztálynak, ugyanakkor általános a vélemény, hogy ebből az együttesből legfeljebb a kapus, a saját nevelésű Dibusz Dénes való az NB I-be: a húszéves labdarúgó az utolsó kilenc meccsen bravúrok sorát mutatta be, nyolc alkalommal gólt sem kapott.

Azt Mészáros Ferenc is elismeri, hogy 8-10 első osztályú játékost kell igazolni, ha a Pécs stabil NB I-es csapat akar lenni. Bérczy Balázs klubigazgató hat futballistát már elégnek tart az üdvösséghez. A tárgyalások több kiszemelttel is zajlanak, ám egyelőre mindenki túl sokat kér.

Hogy Matyi mennyit áldoz az erősítésre és a csapat jövő évi költségvetésére, azt nem tudtuk meg tőle. (A zuhanyhíradó szerint 300 millió forintnál többet kell majd fordítani a társulatra.) A könyvmogul arról sem beszél nyilvánosan, hogy eddig mennyit költött a klubra, de kikalkulálható: az összeg közelíti vagy el is hagyta már az egymilliárdot. A PMFC fenntartása a másodosztályban évi 150-200 millióba került, s a város, valamint a szponzorok támogatása, továbbá a jegybevétel ehhez alig tett hozzá valamit. Matyi sokat költött a klub infrastruktúrájára: immár öt, jó állapotú, kulturált öltözővel felszerelt edzőpályán tréningezhet a Pécs tizenöt csapatának 350 játékosa.

A klub hosszú távon a saját nevelésű játékosokra akarja építeni első csapatát. Ennek érdekében a PMFC hamarosan futballkollégiumot vagy -akadémiát hoz létre – említi Bérczy és Mészáros. Amúgy a klubigazgató és az edző anno olyan pécsi csapatban futballozott, amelyben a játékosok háromnegyede saját nevelésű volt. Az az együttes megnyerte a Magyar Kupát, kétszer is a dobogós volt a bajnokságban, s nemzetközi szinten a Feyenoord meg a Manchester United ellen vitézkedett.

Rég volt. De igaz volt.

Vissza, vissza! A pécsiek négy év után szerepelhetnek újra az NB I-ben
Vissza, vissza! A pécsiek négy év után szerepelhetnek újra az NB I-ben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.