Azt a kétszázát!

„Kozák Danuta újabb bravúros győzelme” – olvashattuk még kedden is a Magyar Kajak-Kenu Szövetség honlapján, hogy aztán a tudósítás részletezze a sikert: a Honvéd-alkalmazott a már olimpiai kategóriának számító 200 egyes „szétlövésén” felülmúlta Paksy Tímeát. Kozák a legjobb női versenyzőként abszolválta a válogatót, így mélyütésként érte Storcz Botond szövetségi kapitány döntése, hogy tudniillik az augusztusi, szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon nem ő, hanem Paksy indulhat a citált számban. (A hét végi, belgrádi Eb-n még Kozáké a terep; 500 egyesben, négyesben és 200 párosban is szerepel majd.)

„Danuta fel van háborodva” – összegzett Csipes Ferenc, a jelenlegi legjobb női kajakos különítményt adó Honvéd edzője, a szöuli játékok győztes négyesének tagja. Anélkül, hogy a bonyolultnak tetsző válogatási szisztémába belemennénk, íme, a lényeg: Storcz a hölgyekkel már Szegeden begyűjtetné a maximális hat ötkarikás kvótát, így a „számhalmozásoknak” csak akkor látja értelmét, ha azok nem veszélyeztetik a célt, márpedig Kozák fellépéseivel szerinte ez a helyzet állna elő. Csipes ellenérve egyrészt az, hogy ha Szegeden történetesen csak öt rajtjog jönne össze Londonra, a jövő májusi Világ Kupa-viadalon még bárki hozzátehetné a hiányzó egyet, kivált, mert ilyesmi honfitársainknak sosem okoz gondot. Másrészt még kompromisszumos javaslatot is tettek Storcznak, „fölajánlva”, hogy az 500 négyesbe üljön bele a kevéssé ismert Kárász Anna, akkor is meglesz a hatos. (A kvótát mindig az adott ország szerzi, vagyis az nem személyfüggő.) A kapitány viszont erről hallani sem akart, ragaszkodott ahhoz, hogy a Kozák elleni csatákból egyet megnyerő, kettőt elveszítő Paksy indulhasson 200 egyesben.

„Ez az egész arról szól, hogy Paksy ott legyen – említi Csipes. – Ami nemcsak azért vérlázító, mert felülírja a vízen elért eredményt, hanem azért is,mert így fölösleges volt szétlövést rendezni Danutáéknak. Storcz hiába mondja, hogy a kvótaszerzés mindenekfölöttisége miatt nem indokolt duplázni ötszázon és kétszázon, ha a futamok között három és fél óra is eltelik, annyi idő pedig bőven elég a regenerálódásra.”

Akárhogyan is, az MKKSZ elnöksége kedden 10 igen szavazattal (1 nem mellett) jóváhagyta a kapitány névsorát. Storcz ezután megerősítette, hogy a legfontosabb a kvótaszám megszerzése. Ezért sem javasolta indulásra a két 500-as válogatót megnyerő Szabó Gabriella, Kozák párost – amelyet a kétszer második, ám szintén honvédos Kovács Katalin, Csipes Tamara duó „helyettesít” majd –, s e logika mentén léphet fel a vb-n 200-on Paksy is.

Schmidt Gábor, a szövetség főtitkára szerint semmi „drámai” nincs Storcz döntésében: „A kapitány azokat az irányelveket követte, amelyeket már az ősszel jóváhagytunk, vagyis hogy az ötszázas és a kétszázas duplázások esetében a legfontosabb az olimpiai rajtjogok maximális begyűjtése.”

Ehhez képest a Honvéd az atyaúristenig is elmenne: a klub kész a Czene Attila vezette állami sportirányításhoz és Borkai Zsolt MOB-elnökhöz fordulni. A sors fura játéka, hogy a szemben álló felek anno egy hajóban ültek: Csipes honvédos főnöke, a szakosztályigazgatóként mintegy hivatalból tiltakozó Horváth Gábor és Storcz tagja volt a 2000-ben, majd 2004-ben olimpiai aranyérmes, Kammerer Zoltánnal és Vereckei Ákossal teljes négyesnek.

Nem lesz ennek jó vége.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.