Futballipar-művészet
A napokban hozták nyilvánosságra, hogy a Manchester United az első klub az angol labdarúgás történetében, amely hatvanmillió fontnál többet kasszírozott egy évadban a közvetítési jogdíjakból. A Chelsea 57,7, az Arsenal 56,1 milliót keresett, sőt még az élvonaltól búcsúzó Blackpool is „zsebre” tehetett 39,1 milliót. Richard Scudamore, a liga ügyvezetője elmondta: „Az európai topbajnokságok közül a Premier League osztja szét a legigazságosabban a bevételeit. A kisebb klubok is jelentős forrásokkal számolhatnak, így nyugodtan tervezhetnek a következő szezonra.” Ebben az évadban minden egylet 13,8 milliót kapott a szigetországi jogok értékesítéséből, s további 17,9 milliót a külföldről érkező pénzekből.
A bajnokság végeredménye nyomán ismilliókat utaltak át: az utolsó helyezett 756 ezret, az aranyérmes 15,1 milliót kasszírozott. A társulatoknak járó summa kiegészült az élőben közvetített találkozók után járó gázsival: a Sky Sports vagy az ESPN képernyőjére kerülő meccsek nyomán 582 ezer font került a klubokhoz. Minden sportvállalkozás legalább 5,82 millióval gazdagodott e forrásból, még akkor is, ha összesen tíz mérkőzését sem adták élőben a csatornák.
Az angol rendszerben föllelhető szolidaritást hiányolja a spanyol szisztémából a Sevilla, amely „csupán” évi harmincmillió euróért értékesítette médiajogait. Az andalúz klub elöljárói szerint a Real Madrid és a Barcelona túlságosan nagy szeletet hasít ki a tortából. Alighanem az is bántja a csapat vezetőit, hogy nem csupán a két gigász, de a Valencia, valamint az Atletico Madrid is többet kaszál e forrásból, mint a Sevilla. Nem panaszkodhat a francia liga, amelynek külföldi közvetítési jogait a katari központú al-Dzsazíra vásárolta meg. A csatorna hat évre 192 millió eurót fizet az áruért. A német szövetség a közszolgálati adókkal, azaz az ARD-vel és a ZDF-fel jutott egyezségre. A duó – hozzávetőleg 175 millió euróért (évi 43,75) – újabb négy évig közvetítheti a nemzeti együttes hazai találkozóit. A csomagban szerepelnek a 2014-es vb selejtezői, ám a 2016-os Eb kvalifikációs meccsei nem. A női válogatott és a női bajnokság mérkőzései, valamint a férfi harmadosztály öszszecsapásai szintén részei az üzletnek. (Az alacsonyabb osztályú liga találkozóit regionális adókon sugároznák.)
Ezek az impozáns adatok is jelzik, hogy a televízió uralja a futballközvetítések piacát, ám szembeszökő az online platformok előretörése. Az internethasználó szurkolók negyede nem csupán a híreket, hanem az összefoglalókat, továbbá az élő közvetítéseket is a világhálón nézi meg. Európában és Amerikában minden második rajongó fogyaszt online tartalmat. Az olyan dinamikusan növekvő piacokon, mint Brazília vagy Kína, a kétharmadot is eléri az arány. Ugyanakkor a nézők nem hajlandók fizetni az internetes közvetítésekért, ellenben hajlandók elviselni a reklámokat, ha cserébe ingyen kapják meg a tartalmat.
A dübörgő biznisz sikerét forradalmi technikai megoldások is szolgálják. A brit székhelyű Supponor fejlesztette ki a DBRlive (Digital Board Replacement) nevet viselő technológiát, amely lehetővé teszi, hogy a stadionok, a csarnokok reklámtábláin föltűnő hirdetések helyén az eredetitől eltérő üzenet jelenjen meg a tévénézők képernyőjén. A helyszínen szurkoló drukkerek és a tévékészülék előtt ülők a változásból semmit sem érzékelnek, ám különböző hirdetéseket látnak. A létesítmények reklámfelületei továbbra is értékesíthetők, ám a DBRlive alkalmazásával lehetővé válik, hogy a nézők személyre vagy az adott piacra szabott üzenettel találkozzanak. A globális márkák az adott régiónak megfelelően alakíthassák a reklámot, így sokkal hatékonyabbá válhat a cégek kommunikációja. Sőt olyan társaságok is hirdethetnek a labdarúgással, amelyek korábban nem tették, hiszen az új technológia segítségével akár egyetlen országra is vásárolhatnak reklámfelületet...
A futballipar nem lassít; mármint a világ Magyarországon kívül eső területein.
