Tiki-takakólina
Az persze nem a Yardot idézte, hogy a brit csapat futballistái hasztalan kutattak a labda után, amely számukra fellelhetetlen volt a boszorkányos barcelonai „tikitaka” közben.
A 3-1 papírforma (már csak azért is,mert tizennégy éve, amikor szintén magyar játékvezető – Puhl Sándor – dirigálta az európai csúcstalálkozót, a Dortmund–Juventust, ugyanez volt a végeredmény).
Pep Guardiola a jelenkor alighanem legnagyobb edzője és együttese napjaink legkiválóbb klubcsapata, úgyhogy minden rendben, az igazi labdarúgás győzött. Azaz nem csupán vasárnap délután a barcelonai kikötőben, majd este – az előző napi csúcstalálkozó időpontjában – a Nou Camp stadionban egybegyűlő tömeg ünnepelte a vörös-kék Dream Teamet, hanemmindenki, aki úgy véli: a több mint sportág legmagasabb foka mégiscsak a finom technikára épülő, fantáziagazdag, a játék örömét sugárzó futball.
Sir Alex Ferguson aztmondta: „Ez a legjobb együttes, amellyel huszonöt manchesteri évem alatt a United találkozott.” (A Guardian című angol lap pedig epésen jegyezte meg, hogy nem a hetven felé közeledő Fergusonnak, hanem azMU néhány középpályásának kellene nyugdíjba vonulnia...) Hogy az elmúlt negyedszázad legragyogóbb klubcsapata-e a Barcelona, azon lehet tűnődni – a Van Basten-, majd a Szavicsevics-féle Milan például hasonló gálaműsorokat rendezett, az utóbbi történetesen a „Barcával” vívott BL-döntőben is (4-0) –, de azon egy másodpercig sem kell gondolkodni, hogy a leg briliánsabbak egyike a mai vöröskék garnitúra. (A katalán klub huszonöt évvel ezelőtti gárdája egyébként szintén finalista volt a nagy tornán, ám Sevillában csupán 0-0-ra ment a Steauával, aztán a tizenegyespárbajban is a nullán maradt a szó szerint mindent hárító Duckadammal szemben.)
Az alig negyvenéves Guardiola korszakos, sőt örök érvényű mesterművet alkotott, melynek címét csupa nagybetűvel kell írni: LABDA-RÚGÁS. A földkerekség nagy részén ennek a virtuóz, csiki-csukis futballnak lett bolondja az emberiség, és százmillióknak most sem hiányzott a küzdelem, még kevésbé a harc: ha az izgalom elmaradt is, a nézők tátott szájjal bámulták az amilyen egyoldalú, olyan fenséges másfél órát. A második és a harmadik barcelonai gól ugyan nem kigurigázásból esett, de azért nem, mert a második félidőben a manchesteriek már kilépni sem mertek a vörös-kék játékosokra, mivel attól rettegtek: ha kimozdulnak, menthetetlenül mögéjük érkezik egy halálos-bűvös passz... Lionel Messi és David Villa tehát tizennyolc-húsz méterről küldte a labdát Van der Sar hálójába, és a búcsúzó holland kapus még véletlenül sem „szúrta le” behúzódó társait, mert tudta: ezzel a „Barcával” szemben nincs jó választás. Végül is nem mindegy, hogyan kap gólt a csapat?
A Barcelonát még az sem zavarta meg, hogy az egyenlítés vitatható volt: Kassai Viktor és asszisztense úgy látta, Giggs nem áll lesen, miközben mások egészen mást láttak... A katalánok még a kitüntetett magyar játékvezetőn is segítettek, hiszen olyan nagy maradt a vörös-kék fölény, hogy utóbb senki sem foglalkozott a különben „könnyű” – azaz roppant sportszerű – meccset megfelelően dirigáló honfitársunk kényes ítéletével.
Inkább a diadalmas csapatot emelte az egekig mindenki. Az angol DailyMail azt írta a győztesről, hogy „egyszerűen a legjobb”, és mindenütt a világon záporoztak az efféle szalagcímek: „Üdvözlet a Barcelona-bolygón”; „A Barca belépett az istenek panteonjába”; „A katalánok meghódították Európát”.
Ám a legnagyobb figyelmet talán a Lance első oldala érdemli: „A Barcelona külön világ.”
A Lance,mint tudjuk, brazil sportlap...
BARCELONA MANCHESTER UNITED 3:1 (1:1)
Labdarúgó BL-döntő, London, 87 000 néző. Jv.: Kassai Viktor.
Barcelona: Valdes – Daniel Alves (Puyol, 88.), Mascherano, Piqué, Abidal – Xavi, Busquets, Iniesta – Pedro (Afellay, 92.), Messi, David Villa (Keita, 86.).
Manchester United: Van der Sar – Fabio (Nani, 69.), Ferdinand, Vidics, Evra – Valencia, Carrick (Scholes, 77.), Giggs, Park Ji Sung – Hernandez, Rooney.
Gól: Pedro (27.), Rooney (34.), Messi (54.), David Villa (69.).
