Miután éppen villám cikázik a Megyeri út fölött, igyekszünk mértéktartással fogadni a tréfás szurkoló obligát szójátékát, s menedéket lelni a klubházban, ahol a biztonsági őr, hm, kevés lelkesedéssel fogad bennünket. Igaz, lelkiállapotát nagymértékben befolyásolhatja az a tény, hogy úgy négyszáz érdeklődő tesz hasonlóképpen, ráadásul a kontingens tele van megannyi, általa nyilván különösen kedvelt ferencvárosi szimpatizánssal. Mindenesetre elfoglaljuk a VIP-tribünt és környékét, mert amúgy Újpest–FTC öregfiúk bajnoki van, arra jöttünk, ha már nincs jobb dolgunk e pompás hétfő délután. Az első percek az azonosítás jegyében telnek, úgyis, mint:

– Te, ki az ott, nagy hassal és kevés séróval?

– Ez így lelassult és megöregedett? Jó, nem ennyire drámai a helyzet; noha a pocakot, a hajmennyiséget és a frizura színét illetően valóban többen küzdenek kihívással, akadnak olyanok is, akiken alig fogott az idő, s nemhogy fessek, de még a saját futballtudásukból is képesek villantani valamit. Vincze Ottó speciel ügyesen irányít, Kuntics megmozdulásai veszélyt jelentenek a kapu előtt, miként Milovanovics középpályás sem változott semmit, amennyiben belépői nyomán a pályamunkások és az érzékenyebb lelkületű nézők ijedten kapnak a fejükhöz. De legalább a szabálytalanságot befújó bírónak is csak alig tíz centiről üvölti le a fejét, hogy aztán a sértetti minőségben tiltakozó Kovács Zoltán arcát már nyugodtan, kedvesen paskolgassa. Habár, amint arra egy borízű hang rámutat: – Kocsmában egy ilyen legyintés már verekedésnek számít.

Addig is, amíg lábak törnek, átvesszük a tényállást: az FTC vezeti a tabellát, az Újpest hat ponttal lemaradva, ám két meccsel kevesebbel második, vagyis tényleg rangadó ez,még akkor is, ha már nem Nyilasi meg Ebedli nyomja a zöldeknél, illetve Tóthandris vagy Törőcsik a liláknál, és ez most nem sírás vagy ilyesmi, pláne, hogy a pálya tele van korábbi BL-szereplővel, a már említetteken túl például Telek Mancival, aki éppen a jobb szélen nyomja. A másik oldalon Sebők, Kovács vagy Szanyó még az NB I-ben is ügyeskedhetne, húsz percig mindenképpen, és akkor most itt hagyjuk is abba, mert még azt gondolná az olvasó: egekbe emeljük az aktuális öregfiúkat, pedig nem. Illetve annyiban igen, hogy egy kollégával teammunkában azt vagyunk kénytelenek rögzíteni:

– A maiakhoz képest... A csapatok a huszadik perc táján a visszavesznek az iramból. Ez azt jelenti, hogy kocogásból gyors sétára váltanak, miközben Bubcsó beadását Wukovics elrontja, Kuntics perdítését pedig Brockhauser hárítja. A második félidőben némileg hevesebbé válik a tempó, s ettől egy drukker kissé meg is zavarodik:– Mi ez a rohanás?

Aztán egy emberként ugrik talpra a lelátó, amikor Kerényi (magasra emelve a lábát) Tóth Mihály feje mellett rúgja el a labdát. Tanácsolják is a hazai védőnek: – Máskor pontosabban! Jót röhögünk ezen is, aztán följegyezzük, hogy nem sokkal a vége előtt a kiugratott Egressy szép gólt pörget a bal fölsőbe (1-0), majd húházunk, mivel Keller („Killer”) határozott védekezése nyomán a hátával találkozó Kovácsnak fölreped a szája. Az újpesti igazgató feszülten reagál, kivált, mert mehet kórházba varratni, ellenben egy szurkoló megnyugtatja:

– Látod, Zoli, igazi hős vagy: a véredet adtad a sikerért.