A lelátóról nem volt tisztán kivehető: sikerült végül is kiharapni annak az üres flakonnak az alját, amellyel a meccs utolsó két percében birkózott?

Fogalmam sincs, miről beszél, nem emlékszem ilyesmire. De ez nem csoda, maga a mérkőzés sincs meg, legföljebb annak a legfontosabb, meghatározó pillanatai élnek bennem.

Minek köszönhetik a sikert?

Annak, hogy a miénk a jobbik csapat. Ezt bizonyítottuk a korábbi bajnoki meccseken is, melyek közül kétszer nagy fölénnyel, egyszer pedig simán vertük a Vasast, smég azon amérkőzésen ismi támadhattunk a győzelemért, amely döntetlennel zárult. Mindezek után meglepett, hogy ellenfelünk milyen jól játszott a döntőben, főleg annak első találkozóján.

Jól értem, hogymagabiztosabb diadalt várt?

Igen.

Kívülről úgy tetszett, az ön játékosai lelkesebbek, eltökéltebbek, ahogyan a sportvilágban mondani szokták: jobban akarták a sikert. Belülről is így látszott?

Ezt nem tudom megítélni, de az biztos: egy olyan uszodában, amelynek lelátóin a nézők kilencven százaléka nekünk szurkol, lehetetlenség lélek nélkül játszani.

Gerendás ezzel együtt sem volt a régi: sehol egy anyázás, egy székrugdalás. Mi történt?

Nem láttam okot a cirkuszra. A játékosaim legföljebb olyan hibákat követtek el, amelyek a sport velejárói, nem pedig olyanokat, amelyek megengedhetetlen lezserségből fakadnak. A bírókkal ugyanez volt a helyzet: sem tudatos sportszerűtlenséget, sem a meccs kimenetelét befolyásoló szakmai baklövést nem vettem észre, noha 7:6-os vezetésünknél Binder gólját, azt hiszem, meg kellett volna adniuk.

A városban faragják már a fiúk és az edző szobrát?

Erről nincsenek információim, azt viszont megtapasztaltam, mit jelent az itteni emberek számára az aranyérem. Borzongatóan nagyszerű volt, amit átéltünk kedd este a Dobó téren. De ennél is többet elárul, hogy hetedikes lányom szerda délelőtti matekóráján húsz perc kizárólag a pólócsapatról szólt.

FOTÓ: REUTERS BALOGH LÁSZLÓ