Manchester vörösben, kékben
Az MU tizenkilenc bajnoki címe közül tizenkettő esik Sir Alex, illetve az 1992–93-ban indult Premier ship idejére, míg a Liverpoolnak 89 évre volt szüksége most megdőlt rekordja felállításához (legutóbb 1990-ben diadalmaskodott).
A csúcs ellenére sokan egyetértenek azzal, hogy a Ferguson-érában a mostani a Manchester United legfurcsább elsősége. Még a skót menedzser sem állítja, hogy a csapat jól játszott volna. Elég a táblára nézni: idegenben mindössze ötször győzött, és négyszer vereséget szenvedett. Feltételezve, hogy vasárnap hazai pályán – ahol az idén veretlen – két vállra fekteti a kieső zónában szégyenkező Blackpoolt, 80 ponttal zárhatja az idényt, ami „történelmi” összehasonlításban szerény eredmény. Angliában közhelyszámba megy: a „vörös ördögök” szerencséje, hogy a riválisok – a téli megtorpanását ellensúlyozni nem tudó Chelsea, a tehetséges fiataljaihoz fűzött reményeket az idén sem beváltó Arsenal, a megmegbotló Manchester City és a Tottenham – nem tudták kihasználni az MU viszonylagos gyengeségeit.
A United legkiemelkedőbb teljesítménye mindmáig az 1999-es triplázás (bajnoki cím, FA Kupa- és BL-diadal, amely utóbb kiegészült a Világ Kupagyőzelemmel), míg 2006–2007-ben a magabiztos skót gurun kívülmás aligha gondolta, hogy meg tudja állítani a José Mourinho vezette „kékek” menetelését. Az idei év sikere elképzelhetetlen lett volna az Eric Cantona szerződtetése óta a legnagyobb átigazolási bravúr, Javier Hernandez Manchesterbe csábítása nélkül. Pláne, hogy Valencia – bokasérülés miatt – hat hónapot kihagyott; Fletchert gyomorvírus szögezte két hónapra ágyhoz; Ferdinand teste pedig a futball szempontjából kezdi felmondani a szolgálatot. A legnagyobb kihívást mégis a sérüléséből és újabb, félrelépése okozta magánéleti válságából éppen csak magához térő Rooney váratlan távozási szándéka jelenthette. Sir Alexnek úgy kellett megküzdenie köpcös talizmánjával, hogy méltóságát megőrizve és a csapatszellem felborítása nélkül tarthasson továbbra is igényt a csatár szolgálataira.
Sir Alex még soha nem „rotálta” olyan mértékben játékosait, mint ebben az évadban. Ha az összeállítás nem is, a csapatszellem változatlan maradt. Ennek az elődeihez képest kevésbé csillogó Unitedben a veteránok (a tizenkettedik bajnokságát ünneplő Giggs, az idény végén biztosan visszavonuló kapus, Van der Sar vagy a nagy valószínűséggel búcsúzó Scholes), az újoncok, illetve fiatalok (Hernandez, Smalling, Fabio, Rafael), valamint a „futball-középkorúak” (Park Ji Sung, Nani, Vidics,
O’Shea, Berbatov) szilárd egységet alkotnak. Ugyanaz a becsvágy árad belőlük, amely a hetvenedik születésnapját szilveszterkor ünneplő, a vissza vonulásról most már nem is beszélő Sir Alexből.
Szombat este-éjszaka volt az a ritka alkalom, amikor Manchester mindkét fele ünnepelhetett. Két órával a United nagy pillanata után a City (egy másik Sir Alex-szállóigével: „a lármás szomszéd”) emelhette magasba az FA Kupát a Stoke 1-0-ás legyőzése után. A „világ leggazdagabb csapata” harmincöt év múltán először tehet trófeát a vitrinjébe. Viszont ha – valamely csoda folytán – május 28-án, a Wembley stadionban a MU felül tudna kerekedni a Barcelonán, a hónap végére kitűzött ünnepi felvonuláson a csapatbusz két serleget szállíthatna.
Vasár- és ünnepnap Amszterdamban
Harmincadszor hódította el – edzőjének, Frank de Boernak a negyvenedik születésnapján – a holland bajnoki címet az Ajax, miután vasárnap, az első kettő amszterdami csúcstalálkozóján 3-1-re legyőzte a Twentét (gól: De Jong 2, Landzaat – öngól, illetve Janssen). A záró forduló másik mérkőzésén: Groningen–Eindhoven 0-0. A végeredmény: 1. Ajax 73 pont, 2. Twente 71, 3. Eindhoven 69.
