A sors eddig elég ridegen bánt az első osztályban 43 éve fölbukkant csapattal: 1976-ban egyetlen gólon múlt, hogy be kelljen érnie az ezüsttel, és kétszer volt harmadik. Viszont az UEFA Kupa 1985-ös döntőjében (a prágai Dukla, a francia PSG, a belgrádi Partizan, a Manchester United és a Zseljeznyicsar Szarajevó kiverése nyomán) a hazai vereség (0:3) döntött, de a Vidi Májer Lajos góljával Madridban verte a Realt (0:1). Micsoda menetelés, micsoda finálé, micsoda csapat!

Csakhát ez 26 évvel ezelőtt volt...

A magyar klubfutball utolsó nemzetközi sikerét elérőkkel összehasonlítva a mai gárda roppant halovány, miként a mezőny is, amelyet maga mögé utasított. Utóbbiról persze nem a fehérváriak tehetnek. Idehaza manapság a Videoton a legnagyobb költségvetésű klub. A miniszterelnök kívánságára vagy csak azt feltételezve máshonnan is ide jöttek a szponzorok, a Sóstói stadion parkolója meccsnapokon vetekszik egy gazdasági ki kicsodával, a páholyban dicsőség a szomszédos Felcsút kiöregedett középpályása oldalán feltűnni. A látványos támogatásnak azonban nem csak előnyei vannak. A riválisok szurkolói gyakran füttyszóval köszöntik a korábban országszerte általános szimpátiának örvendő csapatot.

Persze a pénz beszél, de Európában is: a Videoton teljes, itthon irigyelt büdzséje sem lenne elég egyetlen valamirevaló klasszisra, márpedig ilyenből három, négy, talán öt is kellene ahhoz, hogy esély legyen megérni a nemzetkö zi kupákban a tavaszt. Tavaly az Európa Ligában a szerény Maribor is túl nagy falatnak bizonyult, és – bár ne lenne igazunk – az idei BL-sorsolás előtt sem árt az óvatos borúlátás. (A szerk.)