FTC: nem verekednek érte
Jó kis süppedős fotelek vannak az előtérben.
Tíz perc múlva egy másik kedves illetékes, illetve inkább illetékes asszisztens érkezik, hogy örül nekem, az illetékes már el is mondta neki, miért jöttem, és már nem kell sokáig várni addig, amíg kiderül, akkor most nézhetem-e a tréninget vagy sem. Örülök, hogy megismertem, mondom kissé meghökkenten, és udvariasan várok tovább. Fél óra telik el az újabb illetékesig; addig lélekben kijavítom az olimpiai bajnokokat dicsőítő tabló összes „labdarugó”-ját hosszú ú-ra (van néhány...), továbbá azon mélázom, hogy anno simán, egy köszönéssel bemehettem a gyakorlásra a kitartó kisnyugdíjasokkal együtt, akik még, igen, az égből bólintó Kocsis „Kockát” is látták az Üllői úton játszani. Igaz, az se volt állapot, hogy a kopaszok ugyanúgy elsuhogtak a hátsó füvesre, megtekerni a fülét ennek-annak. Legalább köszönhettek volna!
– Bocsánat a várakoztatásért, természetesen bemehet az edzésre, nincs itt semmi titok! Kér egy kávét?
Ezt már az újabb illetékes mondja, én meg nem haragszom, hiszen látom, sok a meló; ilyen tárgyalás, olyan ügy, emilyen értekezlet, s akkor még ott van az a verekedés meg a pénzhiány. Pontosabban verekedés nem volt, legalábbis ezt súgja a sok illetékes; és most igyekszem összegezni az elhangzottakat: – Nem is mostanában történt... Az Abdi ment a labdára a Tóth Bencével; csattanás, káromkodás, majd a Rósa szétválasztotta őket egy-egy tockossal...
Ha csak ennyi volt, az belefér az üzemszerű működés kereteibe, hümmögök; ha viszont nem, azt meg úgyse tudom meg. Mindenesetre toporgok tovább; jobb híján megérdeklődöm, mennyinél tart az a szurkolói adakozás, amelyet a klub tizenötmillió forintot kóstáló átvilágítása kapcsán hirdettek meg (a válasz: úgy ötmilliónál),majd kimegyek a klubház elé telefonálni. Ott a korlátnak támaszkodva elállom Kubatov klubelnök-pártigazgató parkolóját, pedig ő nagyon jönne dolgozni; rögvest arrébb megyek, már csak azért is, mert nemzeti ügyről van szó, ahogyan arra Orbán Viktor miniszterelnök is utalt a Hír TV-ben. Konkrétan: „Fradika kell, Fradi nélkül nincs magyar futball, a Fradit gatyába kell rázni! Kubatov Gábor elnök úrnak vannak is erre nézve tervei, és meg is állapodtunk néhány dologban, tehát én hiszek abban, hogy a Fradi másfélkét év alatt ismét nemzetközileg jegyzett, komoly, nagy klub lehet majd.” Kérdezem erről Kubatovot; ő óvatosabbnak tetszik, de ezt – ismerve elődei parádés hantáit – a világért se kérem rajta számon. Konkrétan annyit említ: „Konkrétumokat egyelőre nem tudok mondani.”
Az illetékes illetékesének illetékese később megemlíti, hogy a klubelnök nagyon sokat dolgozik, csak hát jelenleg a károk fölmérése tart; a futballisták is legföljebb a fizetésük egy részét (a minimálbért) kapják, és néha némi prémiumot is hozzá, a vállalatok pedig nem verekednek azért, hogy a mai FTC-t reklámozzák. Ekkor, azaz fél tizenkettőkor csak az a tuti, hogy a másfél órás videózásnak vége; a kapuőr szól is, hogy mehetek, s kisvártatva már ott állhatok Springer Ferenc hatalmas szobra mellett. Egyebekben a játékosok futnak és lépcsőznek, továbbá alkalmilag biztosan nem pofozkodnak, sőt inkább sokat nevetnek; például Lipcsei masszőrön, aki – „ízirájder, öcsém” módjára – a locsolócsövet a feje fölött lasszóként forgatva így kiált: –Automata öntözőrendszer!
Prukner higgadtan formálja a szavakat: általánosan ez a helyzet, szociológiailag az, amúgy meg túl volt futtatva ez a verekedésesdi, minthogy nem is volt verekedés, ezzel együtt a jelenlegi helyzet valóban nem optimális.
– A hét végén, a Szolnok ellen megint kínlódni fogunk. Sok az új igazolásuk, azon a pályán ráadásul nehéz futballozni, de mindent elkövetünk azért, hogy a lehető legjobb helyezést érjük el.
Konkrétumügyben helyben vagyunk.
