Ment a jobb...

2011-05-04

Jó harminc perc eltelt már a klasszikus párharc tavaszi negyedik mérkőzéséből, mire föltűnhetett az érdeklődőnek, hogy a Nou Campban valóban futballmérkőzés céljából jöttek össze a felek; eladdig nem történt az égvilágon semmi... Följegyeznivaló legföljebb annyi akadt, hogy Kakát, a brazil középpályást pályára küldte Mourinho – a közléseivel nyilatkozatháborút elindító, eltiltott szakvezető ezt követően eltűnt a kamerák elől –, de ettől a lépéstől sem lett offenzívabb a Madrid, igaz, a hazai pályán elszenvedett 2-0-ás vereség után aligha a „mindent egy lapra” jegyében futottak ki az eső áztatta talajra a fehér mezes játékosok. A Barcelona némileg óvatosabb alapállásból kezdte a döntőről határozó találkozót, ám miután Carvalho, a rivális aktuális „kidobóembere” jól kirugdalta magát Messivel szemben, az argentin zseni vezényletével meg-megindult a futballt művészi fokon űző vörös-kék társulat. S bár a Pedro, Messi, David Villa trió olykor afféle katasztrófa sújtotta övezetté alakította a madridi tizenhatost, Casillas az első félidőben mindannyiszor a helyén volt. Társairól ezt már nem lehetett elmondani...

Noha a vetélytárs kapujánál olykor-olykor kétségkívül föltűnt a Madrid, egyetlen normális támadás, mi több, egyetlen kapura lövés nélkül sikerült letudnia e periódust. Túlnyomórészt – nem csoda – megint az történt az egyébként mind vizesebb gyepen, amit Guardiola edző labdarúgói akartak; a labdabirtoklási arány volt 69:31 is, s a belga De Bleeckere bíró szünetet jelző sípszavánál aligha tette föl magának bárki is a kérdést, hogy tudniillik most aztán melyik csapat lép tovább.

A folytatás elején – nahát! – a látogatóknál volt többet a labda, sőt gólt is szereztek, csak éppenséggel De Bleeckere érvénytelenítette azt, mondván, a passzt adó Cristiano Ronaldo (igen, ő is a pályán volt) menet közben akadályozta Mascheranót, „elhárítva” az akció végén kapuba gurító Higuain elől az utolsó akadályt. Hogy a portugál középpályás szándékosan borult-e rá barcelonai kollégája sarkára, az legalábbis véleményes; a visszajátszást tekintve magunk inkább a nem felé hajlanánk, jóllehet a szabálytalanság ténye vitathatatlan.

Akárhogyan is, az 54. percben „fölébredt” a Barca, s Iniesta pompás kiugratása után a remek ütemben kilépő Pedro kilőtte a bal sarkot (1-0). A párharc ezzel el is dőlt, még ha az újabb kemény legényt – az alattomos rúgással nyitó Adebayort – bevető Madrid próbálkozott becsülettel. Az igyekezet a 64. percben hozott konkrét eredményt, amikor Di Maria a régi nagyokra emlékeztető húzással előbb a kapufára, majd Marcelóhoz küldte a labdát; a föllépő balbekk nem hibázott (1-1).

A végére amúgy Marcelo is elvesztette a fejét (megúszta sárgával), de erre már föl se kapta a fejét az ember. A Barca „űrfutballt” játszik, és ezt semmivel sem lehet ellensúlyozni...

Újabb lovagi torna?

Éppen húsz esztendeje, hogy Sir Alex Ferguson az első európai trófeáját nyerte a Manchester Uniteddel: csapata a KEK-döntőben 2-1 győzött a Barcelona ellen. (Most is ez lehet a párosítás, csak a Bajnokok Ligája csúcstalálkozóján.) Világos, hogy a „Lovag” méltóképpen, a kontinens legértékesebb klubserlegének elhódításával szeretné megünnepelni az évfordulót, és a döntőbe jutás a gelsenkircheni 2-0 után még akkor sem tetszik különösebben nehéznek, ha az MU otthon „gyöngébb” a BL-ben, mint idegenben. Az Old Trafford stadionban három győzelmet és két döntetlent számlál az együttes, míg vendégként öt győzelem, egy döntetlen (és nulla kapott gól) a mérlege. A Schalke vívott már elődöntőt Manchesterben, de nem szívesen emlékszik rá, hiszen 1970-ben 5-1-re kikapott a KEK-et utóbb elhódító Citytől. Az ötös ma nem valószínű, a brit továbbjutás annál inkább. (H. I.)