A spanyol csapatok nem fukarkodnak a vagyonukkal: a Barcelona és a Real Madrid futballistái átlagosan évi hétmillió dollárnál is többet tehetnek zsebre. (A Madrid 475 millió eurót fizetett ki a jelenlegi keretért, míg a Barcelona 175 milliót.) A sztáralakulatok a globális sportipar legjobban fizető kenyéradói; a korábbi éllovas New York Yankees baseballegyüttes játékosai „mindössze” 6,8 milliót könyvelhetnek el évente.

Az imponáló adatok láttán természetesnek tetszik, hogy a sportipar két vezető társaságának összecsapása üzembiztosan termeli a profitot. (A fölfokozott érdeklődésre jellemző, hogy a bajnoki meccset és a kupadöntőt összesen hozzávetőleg 1,2 millióan nézték a magyar sportcsatornán.) Ám a Király Kupa döntője legföljebb veszteséget hozott a két együttesnek. A trófeáért járó egymilliós győzelmi prémium – a Bloomberg elemzése szerint – arra sem elég, hogy a győztes a játékosok szerződéseiben rögzített bónuszokat kifizesse. Hab a tortán: a meccshez kapcsolódó bevételek sem vándoroltak a két csapat kasszájába, ugyanis osztozniuk kellett a szövetséggel, illetve a döntő rendezőjével. Ugyanakkor marketingszakértők nem győzik hangsúlyozni: minden rangadónak óriási szerepe van a márkaépítésben, továbbá a szurkolók érzelmi „készültségének” fönntartásában.

A felek maximálisan kiaknázták az El Clasico-sorozatban rejlő üzleti potenciált. Bár a kupadöntő elhanyagolható veszteséget hozott, ami elment a réven, az visszajött a vámon. A BL-ben zajló párharc eurómilliókkal és elképesztő médiafigyelemmel jutalmazta a csapatokat. Bármelyik garnitúra jut is a döntőbe, az biztos, hogy mindkettő gazdagodott. Már, ami a materiális javakat illeti.