Jó állás ez?

Örülök, hogy a zrt. vezetője lehetek. De van fogalmam róla, mire gondol. Amikor apukámat kihívtam volna egy-egy ferencvárosi meccsre, sokszor kosarazott ki azzal: fiam, mi a VVK-döntőben a Juventust vertük Torinóban... És otthon maradt. A barátaim pedig így beszélnek: a legjobb meló volna a tied, ha nem most kerültél volna a futballszekció élére.

Nincs igazuk?

Ha valaki alátámaszthatná a pesszimizmusukat, az éppen én lehetnék. Tartok tőle, nem csupán százötven-kétszázmillió forintos adósságot nyögünk, hanem a valós szám háromszázötven-négyszázmillió is lesz. A jelenlegi szituáció alighanem az FTC történetének legnehezebb helyzete. Ezzel együtt derűlátó vagyok.

Mitől?

Felelhetném azt is: a természetemből fakadóan, de ez önmagában nem jelentene semmit. Az már többet mond, hogy üzleti várakozásokkal tekintek a jövőbe. Egyrészt az FTC még mindig márkanév, másrészt huszonkét éve van egy reklámés rendezvényszervező cégem, amely multinacionális vállalatokat szolgál ki, és – ennyi idő elteltével talán lekopognom sem kell – jól működik.

A reklámszakmához nem értek, arról viszont van sejtésem: futballbiznisz nem létezik futball nélkül.

Egyetértek. De nem is állítom, hogy egyik napról a másikra a régi idők Ferencvárosa köszön vissza. Ellenben viszonylag rövid távon is eladhatóvá lehet tenni a labdarúgócsapatot.

Hogyan?

Sikerélményekkel. Nem torinói nagyságrendű diadalokkal, ilyeneket ugyanis egyhamar nem remélhetünk. De van hova fejlődni például a jegyeladás, a merchandising vagy a szponzori támogatások tekintetében.

Meg mindenekelőtt a játékban....

Én elsősorban a menedzsmenttel foglalkozom, de az egésznek az alapja nyilvánvalóan a labdarúgás, főként az töltheti fel a márkanevet tartalommal.

Hát ez az...

Az NB I-ben a második helyen állunk, a televízió minden mérkőzésünket adja. A jelenlegi realitások közepette ez nem a legrosszabb alap.

Már ha nem hallatszanak a tévében a kórusok.

Társadalmi problémák megoldását nem vállalhatjuk fel; még akkor sem, ha ezek a futballra is kivetítődnek. Ám megfelelő törvényekkel és határozott alkalmazásukkal távol tarthatók azok az elemek, amelyek ártanak a labdarúgásnak is. Magát a futballt pedig – ahogyan utaltam már rá – apránként lehet megváltoztatni. Értékes külföldi játékosok szerződtetése nem több utópiánál. Így a saját utánpótlásunkra leszünk utalva, ám annak, hogy valóban támaszkodni tudjunk erre, meg kell teremteni a hátterét. Tíz-tizenöt éves távlatban érdemes csak gondolkodni, de a köztes időben is legalább viszonylagos – és folyamatos – javulásra van szükség.

Kiszakítható egy klub a magyar valóságból?

Nem. Ám példát lehet mutatni, és az kölcsönhatást, húzóerőt is feltételez. Ráadásul az FTC még ma sem egy klub a sok közül: napjainkban is népszerű. Ez komoly előny minden tekintetben, a többi közt a tehetségeknek az eddiginél hatékonyabb felépítésében is.

A magyar futball utóbbi évtizedei azt mutatják: az egészet újjá kellene építeni.

Nem vitatom. De el kell kezdeni valahol. Azt nem állítom, hogy a babérokat is én fogom learatni; ettől még nem illúzió, hogy az FTC-be gazdasági alapon is érdemes legyen befektetni.

Abból a szempontból könnyen beszél, hogy a ferencvárosi vezetésben – noha a klub önképéhez hosszú évtizedek óta hozzá tartozott a távolságtartás a politikától – kormánypárti képviselők tűntek fel.

Fradistaként jöttek, nem politikusként. De, mivel ezt úgysem tudom bizonyítani azoknak, akik nem hiszik, jobbat nem mondhatok: mindenki gondoljon, amit akar. Én amúgy is azt szeretném igazolni: az FTC vezetőjének lenni holnap jobb állás lesz, mint amilyen ma. S félreértés ne essék, itt egyáltalán nem rólam van szó.

FOTÓ: REVICZKY ZSOLT