Kettős hiba

Szabálytalanul zajlott a szavazás a teniszszövetség 2010. március 27-i közgyűlésén – állapította meg a Fővárosi Bíróság. A pert a hatvani klub indította a sportági szervezet ellen, mivel – álláspontja szerint – illetéktelenek vettek részt a voksoláson. Az első fokon eljáró szerv igazat adott a hevesi egyletnek: ítéletében a Magyar Tenisz Szövetség közgyűlésén hozott valamennyi – elnököt és tisztségviselőt is megválasztó – határozatot hatályon kívül helyezte.

Ruttner György, a hatvaniak jogi képviselője érdeklődésünkre elmondta: álláspontja szerint meg kell ismételni a közgyűlést, mert minden részvevőnek lehetőséget kell teremteni arra, hogy szabályos körülmények között is megmérethesse magát. Az ügyvéd hozzátette: hozzávetőleg húsz illetéktelen személy szavazott a rendezvényen. Érdekesség, hogy a szabálytalanul voksoló küldöttek között volt Schmidt Ádám, a Magyar Olimpiai Bizottság jogásza is. Molnár Zoltán, az ötkarikás szervezet főtitkára lapunknak azt mondta: a jogerős ítélet megszületése után tud felelni a Schmidt további foglalkoztatását firtató kérdésünkre. Hab a tortán: a szabálytalanságokkal terhelt közgyűlésen elnökké választott Nagy Tünde utóbb lemondott posztjáról, ám jelenleg is a szövetség alelnökeként tevékenykedik. A tisztújításon Szűcs Lajos fideszes országgyűlési képviselőt választották a szervezet első emberévé, Nagyot pedig helyetteseinek egyikévé.

Nagy Tünde: Melyik székre üljek?
Nagy Tünde: Melyik székre üljek?

Ugyancsak unikumnak nevezhető, hogy a szabálytalanul elnökké választottNagy Berényi Jánost előzte meg az ominózus tavalyi közgyűlésen. Berényi korábban a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének első embereként hasonló helyzetbe került, miután a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte a 2007. március 9-i közgyűlésének összes határozatát. A megállapított jogszabálysértések – vagyis hogy az MKOSZ szembement saját alapszabályával, a sporttörvénnyel és az egyesülési jogról alkotott törvénnyel – az LB szerint súlyosan kihatottak a szervezet demokratikus működésére. Értsd: Berényit törvénytelenül választották meg elnöknek...

Erős a felhozatal.

Helyreigazítás

A Népszabadság című napilap 2011. március 22-i számában és annak online kiadásában is valótlan állítás volt az, hogy a Magyar Tenisz Szövetség 2010. március 27-i közgyűlésén a szabálytalanul voksoló küldöttek kötött volt Schmidt Ádám, a Magyar Olimpiai Bizottság jogásza is.

A valóság az, hogy Schmidt Ádám a Magyar Tenisz Szövetség egyik tagszervezetének küldöttje meghatalmazásából vett részt a közgyűlésen, a rendkívüli közgyűlés napirendjén lévő határozatok meghozatalánál azonban nem szavazott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.