Budapest a messzeségben
S ez nem csupán azért szomorú, mert negyedszázada történt, hanem azért is, mert jelenleg remény sincs arra, hogy az időközben fullprofesszionálissá váló sportág első számú klubvetélkedőjének legalább a közelébe kerüljön a hazai aranyérmes. Most pedig álljunk föl egy pillanatra, és emlékezzünk... A Patonay Imre vezette vasi csapat – amely a jelzett évben első vidéki klubként, a Honvéd szériában „gyártott” tíz elsősége után hódította el a bajnoki címet – a BEK első fordulójában elbúcsúztatta a Limasszolt, hogy aztán különleges hangulatú csarnokában, vagyis a Somogyi általános iskola parkettjén a jugoszláv gigaklubbal, a belgrádi Partizannal mérje össze tudását.
Az akkor még csak tizenkilenc esztendős Vlade Divac harminc pontot termelt a szorosnak nem nevezhető, ám a háromezer néző buzdítása nyomán fergeteges hangulatú mérkőzésen (130:94 „oda”), ellenben sem emiatt, sem a kinti találkozó végeredménye (101:71) miatt nem kellett szégyenkezni. „Pláne, hogy a meccsek utáni banketten már mi voltunk a jobbak” – említi a rendre jól mulató Patonay.
A Partizan még mindig ott van a legjobbak között. A magunk részéről viszont konkrétan sehol sem vagyunk...
A „nem fontos, de talán érdekes” közlendők közé tartozik, hogy a hőskorszak legjobb hazai együttese, a Honvéd sem ért el semmit a BEK-ben. Noha a gárda a kezdetek idején, közelebbről az 1958/59-es évadban még bejutott a nyolc közé, ennél tovább nem lépett, s a 80-as évektől már el sem indult. Igaz, más se... A kiszorulás persze érthető, pláne a mai viszonyok ismeretében: az itthoni szegényházzal szemben még az a Partizan is minimum négymillió euróból, azaz több mint egymilliárd forintból gazdálkodik, amely főként fiatalabb játékosokra, s azok értékesítésére épít a BEK-et tíz éve fölváltó Euroligában. A címvédő Barcelona meg négyszer anynyit költ, mint az egyenes kieséses szakasz előtt elbúcsúzó szerb riválisa, ám a katalánok tizenkétmillió eurójukkal még így is elbújhatnak a Panathinaikosz „húszasa” mögött. Noha a tőlünk fényévnyi távolságra lévő küzdelemsorozat aligha működik rentábilisan, a szponzorokat és a nézettséget illetően nincs ok panaszra: a névadó támogató például a török légitársaság, s a nézőtéren sem kell laszszóval fogni az érdeklődőket. Honfitársaink közül legutóbb az NBA-t is megjárt Dávid Kornélnak volt alkalma testközeli tapasztalatokat szerezni, méghozzá a 2005-ös négyes döntőben második, akkor még Tau Ceramica néven ismert –ma már Caja Laboralként működő – csapat tagjaként.
Na de kik ezek, mik ezek? A BEK-ben pallérozódó legnevesebb férficsapatok bő évtizede döntöttek úgy, hogy elég volt a sportág nemzetközi szervezetéből, a FIBA-ból, minthogy csak „betettek” a szervezetbe, ám alig kaptak vissza valamit. Megalakították hát – spanyol dominanciával, barcelonai székhellyel –az ULEB nevű ellentársulást, s bár a kezdeti időszakban csatározásból, pénztelenségből akadt elég, mára úgy fest: az ULEB végérvényesen békét köt a FIBA-val. A konszenzus eredményeként a BEK-ből lett Euroliga mostani 24-es induló csoportlétszáma 32-re változik a 2012/2013-as évadtól, a második számú sorozat, a Eurocup pedig – amelyet összevonnak a Szolnok által is ismert legkisebb „testvérrel”, az Eurochallenge-dzsel – a FIBA égisze alatt fut majd.
Az Euroligát most szintén spanyol fölény jellemzi, lévén, hogy az előcsatározások nyomán kialakuló tizenhat csapatos csoportmérkőzéseket a Caja Laboral, a Barcelona és a Real Madrid egyaránt kvartettje élén zárta. A negyedik négyest a múlt évi döntős Olimpiakosz „vitte”, míg a négy második pozíció a Valenciáé (a Madriddal rivalizál a negyeddöntőben), a Panathinaikoszé (jön a második csoportkör hat meccsén hibátlanul túljutó Barcelona), a Maccabié (a Caja Laboral a következő az ellenfél), továbbá a Sienáé (az Olimpiakoszszal vetélkedhet). A Partizan – miként a „keleti blokkból” az Olimpija Ljubljana vagy a Zalgiris Kaunas – itt már kevés volt, miként a Fenerbahcséval és az Efes Pilsennel próbálkozó törököknek sem sikerült nagyot ugraniuk. A legnagyobb hiányérzete mégis a moszkvai CSZKA-t illetően lehet az embernek, tekintve, hogy az orosz együttes az Euroliga legeredményesebb klubja: 2006-os és 2008-as elsősége mellett kétszer a második helyen végzett, s további négy alkalommal – így a legutóbbi kiírásban – elődöntőt vívott. A pénzügyi problémákkal küszködő, szovjet csapatként négy BEK-et nyert CSZKA a huszonnégy között kvázi felmosórongyként funkcionált: három győzelmén túl hét vereséggel, utolsóként zárta hatos csoportját, s a vezetőséget nyilván nem vigasztalta az a tudat, hogy ötödikként a nevében príma farmermárkát „hordó”, a 80-as években két, összesen három BEK-diadalt ünneplő Milan pattant „le”.
Habár gigasztárokat a párhuzamosan zajló NBA miatt az Euroliga nem tud felmutatni – azért korábban parádézott „itt” a 2010-es világbajnokságon átlag 27,1 ponttal kiemelkedő, most a Houston Rocketsban játszó argentin Luis Scola vagy éppen a Los Angeles Lakersszel nyerésben lévő spanyolPau Gasol –, a kontinensen is akad néhány klaszszis. Így az Államokat is megjárt, 2006-ban vb-aranyérmes barcelonai Juan Carlos Navarro; a hét éve a Real Madridot erősítő, ugyancsak világbajnok Felipe Reyes; a San Antonio Spursszel bajnoki címig jutó, tizenegy NBA-évad után az Olimpiakoszhoz igazoló szlovén Raso Nestorovic; nem utolsósorban a liga jelenlegi legjobb összmutatóival büszkélkedő, a Caja Laboralt erősítő spanyol Fernando San Emeterio, akinek a neve mellett mérkőzésenkénti átlagban 14,4 pont, 5,6 lepattanó és 2,2 „gólpassz” szerepel.
Amúgy a „Körmend előtti” évben, azaz 1986-ban – tízezer néző figyelmétől kísérve – a Drazen Petrovic fémjelezte Cibona Zagreb 94:82-re felülmúlta a döntőben az Arvidas Sabonisszal föllépő Zalgiris Kaunast.
A Budapest Sportcsarnokban.
Tíz év, tíz győztes
2001: Kinder Bologna. 2002: Panathinaikosz. 2003: Barcelona. 2004: Maccabi Elite Tel-Aviv. 2005: Maccabi. 2006: CSZKA Moszkva. 2007: Panathinaikosz. 2008: CSZKA. 2009: Panathinaikosz. 2010: Barcelona.
