A fiú nem zongoraművész – ökölvívó. Húszéves.

A nyáron Amerikában volt. Három hétre utazott Miamiba a barátjához, akivel együtt járt középiskolába. Két éve érettségiztek. Jól teltek a napok a floridai városban, volt is mit megbeszélniük, ám egy hét után hiányozni kezdett neki a mozgás. Megszokta, hogy naponta edz, esetenként kétszer is. Az interneten néztek a lehetőségek után. Kiderült, hogy nem messze tőlük van egy edzőterem, ahol húsz dollár ellenében lehet pár órát mozogni. Oda mentek. Bemelegített és elkezdett zsákolni.

(– A zsák nem könnyű ellenfél – mondom a fiatalembernek az Újpesti Torna Egylet edzőtermében, ahol nemrég találkoztunk. – Viszszaleng, állandóan változik az ütéstávolság, mindig más és más szögből kínálkozik lehetőség a támadásra, vagy múlik el erre az esély.

– Tudni kellmozogni – válaszolja. – Én ehhez értek.

– A zsákolást nemcsak nézni, hallgatni is érdemes. Ha jól mozog a bokszoló a zsák körül, azaz tud távolságot, irányt és időt nyerni az ütéskombinációkhoz, akkor a gyakorlás – a találatok robaja és ritmikája okán – zeneileg is értékelhető. Sőt a munkatempó akár csukott szemmel is megítélhető.

– Én mindig maximumra zsákolok.)

Nem lehet tudni, hogyMiamiban a terem káoszát felügyelő edző a különleges akusztikai élmény forrását keresve nézett-e a fiúra vagy már régebb óta figyelte. Mindenesetre oda ment hozzá, aztán pontkesztyűt húzott és iskolázni hívta, végigvett vele egy emelt színtű tudásanyagot, majd kiment és visszajött a klub menedzserével. Kerítettek egy ellenfelet, aki egy menetig állta a sarat. Jött a másik, ő sem húzta tovább. Az edző és a menedzser elégedett volt, szerződést kínált. Hozták a kinyomtatott szöveget.

A fi atalember nem sokat gondolkodott, aláírta. Profi bokszoló lett. Aztán hazajött Magyarországra, majd három hónapra viszszament – amíg a letelepedéshez szükséges engedélyeket nem kapja meg az amerikai hatóságoktól, ennél hosszabb időt nem tölthet kint –, szerveztek neki egy mérkőzést, amit pontozással megnyert. Azt mondja, Florida korábbi amatőr bajnokát, egy 27 éves ökölvívót vert meg. Ezt a meccset már jegyezte a BoxRec című honlap, amely közli a világ profi bokszolóinak legfontosabb adatait.

Dmitrij Szabanyin, egy mérkőzés, egy győzelem.

(– Dmitrij Szabanyin? – ismétlem a nevet. –Furcsán hangozhatott ez még az amerikai edzőknek is, amikor már tudták, hogy a srác, akit kinéztek maguknak, Magyarországról érkezett.

– Meglepődés nem látszott rajtuk.

– Ilyesmi ott nem számít?

– Nem. Amerikában nem foglalkoznak fölösleges dolgokkal, ott minden egyszerű, sokkal egyszerűbb, mint máshol.

– Azzal sem bonyolítják a dolgot, hogy egyMagyarországról jövő sportolónak orosz neve van?

– Orosz vagyok.)

Dmitrij Szabanyin az ukrajnai Harkovban született 1990 decemberében. Édesapja a Szovjetunió fölbomlása után vállalkozó lett, de – a kedvezőbb lehetőségek reményében – néhány év múltán Magyarországra költözött családjával. Dmitrij hatéves volt, amikor Budapesten letelepedtek. Azt mondja, verekedős kisgyerek volt. Még Harkovban éltek, amikor az óvodából eltanácsolták emiatt. Az általános iskolában is – immár Magyarországon – hasonló volt a helyzet, bár onnan nem rúgták ki. Úgy emlékszik, ő nem provokálta a verekedéseket, de szerette, ha előállt a lehetőség a bunyóra. Szerette, még akkor is, ha őt verték el. Erre pedig jó néhányszor sor került, mivel gyenge kisgyerek volt. Erősítenie kellett magát, főképpen fekvőtámaszokkal próbálkozott. Tízéves korában már sportolt: cselgáncsozott. Ezt is szerette, de az ökölvívás jobban érdekelte. Öt évvel ezelőtt kezdett el bokszolni, a Központi Sportiskola (KSI) növendéke lett, hamarosan jó eredményeket ért el. A sok időt igénylő edzésmunka miatt egyéni tanrend szerint, magántanulóként végezte el a középiskolát.

(– A gimnáziumi évek alatt már nem voltam verekedős – mondja. – Talán azért, mert kinőttem a gyerekkorból.

– Ezért hagyta abba a cselgáncsozást is?

– A cselgáncs egy idő után unalmasnak tűnt. Az ökölvívás viszont, az, hogy ütések vannak, izgalmas.

– Figyeltem a zsák körülimunkáját –mondom. – Nem átélés, inkább szakmaiság látszik rajta. Ez különös tartalmat ad a dolgoknak: a pillanat – felismert lehetőség, az akció

– ütésféleségekké mozgósított tudásanyag, a bal-jobbegyeneseket követő bal-jobbhorog –logikai folyamat. Mindazonáltal láttam egykét széles görbeütést, ahol éppenséggel beférne egy ellenfrász.

– Nem zavar, ha megütnek. Az erőbokszot szeretem.)

Dima – így szólítják sporttársai – tagja volt a magyar juniorválogatottnak. Három évvel ezelőtt ott volt az azerbajdzsáni korosztályos világbajnokságon, ahol az első fordulóban kikapott, csakúgy, mint egy évvel korábban a magyarországi Európa-bajnokságon. Mindkét esetben fehérorosz, nála idősebb ellenfél verte meg. Nem kell emiatt szégyenkeznie – mondtaFarkas József, a juniorválogatott és az UTE ökölvívó-szakosztályának vezetőedzője –, hiszen ebben a korosztályban egy-két év is rengetet számít. Dima a vesztett meccseken is helytállt az érettebb, rutinosabb ellenfelekkel szemben. Többet produkált az elvárhatónál. Nem veszítette el az önbizalmát, amit sok nyert meccsen szerzett meg. Volt junior magyar bajnok, tavaly a felnőtt bajnokságon helyezett volt – egy nála két évvel idősebb, kitűnő ökölvívótól kapott ki az elődöntőben. Egy nemzetközi ifjúsági ökölvívótornán, amit 2009-ben Hamburgban, az Univerzum Boksz Promotion csarnokában rendeztek, megverte a német bajnokot, és elnyerte a torna legjobbja címet.

(– Sokat köszönhetek annak, hogy erős mezőnyben nevelkedtem – mondja a fiatalember. – És nagyon jó mestereim voltak. A KSI-ben Orbán Sándor – ő sajnos már nem él –, a válogatottban Farkas József. Hozzá járok le a Dózsába most is, naponta edzeni.

– Nincs megilletődve, hogy Amerikába hívják, profi szerződéssel?

– Nem érzem magam a fellegekben.

– Furcsa. Egy amerikai szerződés ebben a sportban, különösen Magyarországról nézve – ahonnan csak a többszörös világbajnok extraklasszis Erdeinek sikerült ez, föltehetően ökölvívó-karrierje vége felé – úgy tűnik, mint maga a megváltás.

– Mindig profi bokszoló akartam lenni. Nem vagyok megilletődve.

– Azt sem tartja csodásnak, ahogy fölfigyeltek magára?

– Van benne valami véletlenszerű. De, hogy csoda lenne?! Komolyan dolgoztam azért, hogy profi bokszoló legyek. Így talán a véletlen is kijár.)

Farkas József eltűnődött ezen.Véletlen lehet az, hogy a felnőtt korosztályba éppen hogy belenövő fiatalemberre odafigyeltek, helyesebben oda kellett figyelni rá egy edzőteremben, ahol többtucatnyian tréningeznek? És valószínűleg nem is akármilyen edzőteremről van szó. Dmitrij ugyan nem árulta el a klub nevét – azt mondja: amíg nincs „végleges pecsét” az ügyön, ettől tartózkodik –, de a BoxRec alapján megállapítható, hogy Odlanier Solis adatsorában ugyanaz a székhely szerepel, mint Szabanyinében. Solis amatőr olimpiai és világbajnok volt, profi nehézsúlyúként pedig világbajnoki kihívó, aki most Vitalij Klicskó ellen készül a közeljövőben megtartandó mérkőzésükre. Farkas József azt mondta:

– Azért ez a történet valahol a magyar ökölvívó-iskola elismerése is.