Nincs is ezzel baj, tekintve, hogy életünk mindenkori döntéshozói előszeretettel pózolnak sportolókkal a nagyobb népszerűség jegyében, de természetesen nem csupán a politika használja ki e terület előnyeit, tudniillik visszafelé is „működik" a kapcsolat; némelyek kvázi rendszerfüggetlen módon dörgölőztek/dörgölőznek a rezsimhez, neveket hadd ne mondjak.

Elég az hozzá, hogy volt FTC-elöljáró Jaross Andor (figyelem, az ő idején olvadt be a profi ferencvárosi futballcsapat az egyesületbe!), miként nyilván mindenbe beleszólt Farkas Mihály is a Honvédnál, noha hivatalosan nem töltött be funkciót a kispesti egyletben. De hagyjuk a legsötétebb időket. Középkorúak még jól emlékeznek arra az időszakra, amikor a Symphonia cigaretta szagú és recsegő parkettájú klubházban szürke öltönyös emberek beszéltek a kádári irányvonalakról, a szoc. testkultúráról, s a kipukkadt labdák ügyében az adott központi szervhez kellett levelet írni: ugyan, tessék mán okézni az új gömbök „leküldését”! Hogy az ember mennyit röhögött az ilyen elvtársias alapú intézési módokon a rendszerváltás után, azt most hagyjuk; érdekes legföljebb az lehet, hogy a nagy demokrácia nyitó éveiben is milyen erők mozdultak meg egy-egy „kulcsposzt” megszerzéséért. Olykor mulatságos – borzasztó? – elemekbe is bele-belefuthatott az érdeklődő, amikor például a vad antikommunista Torgyán József százszázalékos felhatalmazást kért a „felvirágoztatandó” FTC elnöki posztjára. Ami pedig most van...

Olcsó poén volna megismételni, hogy Kubatov Gábor Fidesz-pártigazgató szintén teljes támogatottságot kért ugyanarra a tisztre, miközben párt- és frakciótársával, a nem mellesleg polgármester Kocsis Mátéval már régen az elnökségben ült. Ellenben elég csöppnyi gondolkodási idő, hogy már soroljuk is a legnagyobb kormánypárt más sportügyi döntéshozóit: Borkai Zsolt a MOB, Szalay Ferenc a kosárlabdaszövetség, Deutsch Tamás az MTK elnöke, Bánki Erik az MLSZ, Rogán Antal az autósportosok elnökségének tagja...

A sor nyilván folytatható – nyilván folytatódik is –, akkora a területfoglalási hajlandóság, a kérdés pedig immár nem az, sikerült-e valamelyest eltávolodni a megannyiszor kritizált több évtizedes gyakorlattól, hanem az, van-e remény még egyáltalán arra, hogy elvtársak és urak egyszer s mindenkorra jól kiszálljanak a sportból, habár e kérdés, már itt, a mondat közepén belátom, költői, hiszen a dísztribünös integetések mámora alighanem a drogokhoz hasonló függőséget feltételez.

Na de ha legalább az eddigi „beavatkozások” sikerrel jártak volna (mint ahogyan nem)! Sportban éppen azon a szinten vagyunk, amelyen a jó barátok ott, a parlamentben. 

FTC elnök-választás