Osztrák–magyar: rangadó
Mindenekelőtt azt kell rögzíteni, hogy Palkovics és társai számára nem ért véget a bajnoki évad: a garnitúra március 15-től – a legjobb négy között – bekapcsolódik a magyar élvonal küzdelmeibe. Ily módon akár pezsgőt is bonthatnának a sportág itthoni rajongói: végre a hazai pályákon is feltűnnek azok, akiket eddig kizárólag Székesfehérváron vagy a tévéképernyőkön lehetett látni. Ám aligha röpülnek a dugók, a jégkorong familiáris közegében ugyanis még az „esküdt ellenségek” sem triumfálnak egy magyar csapat búcsúja fölött.
A fehérváriak negyedszer „szomszédoltak”, s a 2008-as tizedik, a 2009-es kilencedik, na meg a tavalyi hatodik hely után lettek ismét kilencedikek. A visszaesésnek elsősorban szakmai okai vannak (szűkebb és kevésbé acélos keret; a korábbi húzónevek formahanyatlása; a meghatározó játékosok korosodása), ám ha januárban az utólag kulcsmeccsként értékelhető, Ljubljana elleni hazai találkozót megnyeri a társaság, akkor most az osztrák play offra készülődhetne, s kit érdekelne, hogy a múlt évben ötven pontot összeütő Kóger, Vass János kettős helyére érkező Holéczy, Fodor duó erejéből csak tizenkettőre futotta...
Ezzel együtt tény, hogy a „Volánt” a reméltnél többször pofozták fel a hat osztrák, továbbá két szlovén és egy horvát társulatot tömörítő ligában, ráadásul a legjobb hazai spílereket soraiban tudó csapat nélkül a magyar bajnokság nívója nem verdeste az eget.
Itt az ideje a ledorongolásnak?
Aligha. Az áprilisi, budapesti B csoportos világbajnokságra készülő válogatott keretében hozzávetőleg tizenkét-tizenhárom fehérvári játékos kap majd helyet, s különösebb szakmai előképzettség nélkül is kijelenthető: ha ők az európai topligák (cseh, finn, svéd, német) közvetlen közelébe sorolt szériában edződnek hétről hétre – pontosabban az erőltetett menet okán inkább háromnégy naponta –, az feltehetően előnyükre, nem pedig kárukra válik. A Fejér megyei klub – és az utánpótlás-nevelés – szemszögéből az sem tekinthető mellékes szempontnak, hogy miközben a „nagyok” bejárták Közép-Európát, az ifjúsági korúakra épülő farmcsapat abban a magyar felnőttbajnokságban szerepelhetett, amelyben egyébként nem juthatott volna szóhoz.
A fehérváriak amúgy mostanáig negyven-ötvenmillió forintos mínuszt könyvelnek el a szezonban, a pénzügyi negatívum azonban főként a tavaly tavasszal indított akadémia fenntartási költségeiből, nem pedig az osztrák ligával kapcsolatos szaldóból keletkezik. Az 1 millió 400 ezer eurós éves büdzsé a legalacsonyabb a nemzetközi vetélkedésben; a jelenleg a második helyen álló Salzburg hétmillió eurós költségvetése kiemelkedően a legnagyobb, de még a szlovének is kétszer annyi pénzből gazdálkodhatnak, mint a magyar bajnok. Érdekesség, hogy a legtöbb bérletet (5500-at) Zágrábban adták el, s csak ehhez képest tetszik kevésnek a fehérvári 1400-as szám. A hazai meccsenkénti 2900-as nézőátlag szintén nem lebecsülendő: noha ez „csak” a labdarúgó NB I-ének felel meg, ki tudja, mennyien lennének a fiatalon elhunyt ifjabb Ocskay Gábor nevét viselő jégcsarnokban, ha többen férnének el a tribünökön.
Nem csoda, ha az egykori válogatott csatármezszámát idézve AV 19-ként fellépő együttes vezetőinek a fejében meg sem fordul a gondolat, hogy ne nevezzenek az osztrák liga következő évadára. Sőt: a tervek szerint az ősztől másfél millió euróra emelkedik a büdzsé, s ha minden jól megy, jövőre a jelenlegi létesítmény mellett felépül egy edzőcsarnok. Mert – s itt a lényeg? – egyetlen pályán már nem győzik a felnőttek mérkőzései nyomán a sportághoz kedvet kapó, évről évre több gyerek oktatását...
