Citromízű banán - Rajtol az NB 1

Az NB I „fílingje” olyan lesz, mint eddig; mitől lenne más? Abból kell kiindulni, ami a múlt szombaton is történt: az ember nézte a Dortmund–St. Pauli Bundesliga-mérkőzést, majd annak szünetében átkapcsolt a Győr–Haladás Liga Kupa-meccsre, és hiába készült fel már ezerszer a legrosszabbra, döbbenten bámulta, micsoda összehasonlíthatatlan különbség van a valódi labdarúgás és annak környezete, valamint a magyar álfutball minősége meg a nívóhoz hasonlóan szegényes kulisszái között.

Persze fülbe és szembe szökik majd megannyi nagy ívű értékelés is a „több, mint sportág” itthoni változatáról, azaz néhányan futballnak igyekeznek láttatni azt, ami erősen elüt részint a nemzetközi gyakorlattól, részint a hungarikumok közé tartozó hazai hagyományoktól, de a magyar bajnoksághoz való viszonyt a bizonytalanság határozza meg. Az ugyanis, aki sztárokat és magas színvonalat, izgalmat, tempót vizionál, nyomban veszít a hitelességéből (feltéve, hogy adtak a szavára egyáltalán), ráadásul a „púderrel” még a futballberkek kegyeit sem nyeri el, azokban ugyanis éppen úgy tudják, hogy mellébeszél, akár a szélesebb körökben.

Óvatosan kell hát közelíteni a szezonhoz, hiszen a magyar első osztály szerény negyvenkilencedik a világ bajnokságainak rangsorában, és még az sem jelenthető ki, hogy – mint A tanú című filmszatíra magyar narancsa – „kicsi, savanyú, de a miénk”. Merthogy a miénk a futball volt; az lett közügy, annak váltunk a rabjaivá. A mostani variáció (egy másik közkeletű kultúrpéldával: a citromízű banán) édeskevés ehhez; a korábbi közönség túlnyomó része – a labdarúgással együtt – el is tűnt a pályákról. A hangulat ettől eleve romlott, de a légkört egyenesen megmérgezte az új idők hovatovább általános lelátói hangneme. A pályán kívül talán még rosszabb a helyzet, mint a gyepen, hiszen tartani kell attól is, hogy – különböző botrányok nyomán –több ügy lesz hamarosan, mint amennyi akció.

A felvezetés már megtörtént a valaha legsikeresebb magyar futballklub, az FTC kálváriájával.

Februárt írunk, de nem csupán ezért nem állítható, hogy itt a megújulás jelképe, a tavasz.

A nyitány programja. Péntek: Siófok–Győr (17, játékvezető: Veizer), FTC–Kecskemét (19, Szabó). Szombat: Szolnok–Pápa (13, Berger), Debrecen–Paks (15, Garcia Miquel), MTK–Honvéd (16, Bognár), ZTE–Haladás (16, Andó-Szabó), Újpest–Kaposvár (17.30, Iványi). Vasárnap: Vasas–Videoton (17.30, Fábián).

Nem engednek a negyvenkilencből

Az utóbbi tíz évben az angol Premier League volt a világ legerősebb labdarúgó-bajnoksága, de a brit liga elsőségét komoly veszély fenyegeti. A spanyol Primera Division a 2010-es összehasonlításban már maga mögé utasította a szigetországiakat – derül ki a labdarúgással kapcsolatos statisztikákra szakosodott nemzetközi szervezet, az IFFHS nemrégiben nyilvánosságra hozott ranglistáiból.

A 2000 és 2010 közötti időszakban az olasz bajnokság került a harmadik helyre, az itáliai Serie A-t a brazil Serie A, majd a német Bundesliga követi. Az első húszba Kelet-, illetve Közép-Európából Ukrajna (17.), Oroszország (18.) és Csehország (19.) tudta beverekedni magát.

A 123 nemzeti bajnokságot felölelő évtizedes ranglistán a magyar bajnokság a 40. helyen – Dél-Korea és Marokkó között – szerénykedik, s ez a pozíció még hízelgő a múlt évi teljesítményhez képest. A 2010-es összehasonlításban Magyarország – Szlovákia és Írország között – mindössze a 49. az interneten is elérhető tabellán. A FIFA által elismert, németországi központú IFFHS számításai szerint az egyiptomi, az algériai, a grúz, a szaúd-arábiai bajnokság is erősebb a magyarnál.

A szervezet összetett pontozási rendszer alapján osztályozza a klubcsapatokat és a bajnokságokat. A nemzeti bajnokságok és kupák mellett külön pontok járnak az egyes kontinensek klubvetélkedéseiben elért győzelmekért és döntetlenekért. A két legerősebb vetélkedőnek az európai Bajnokok Ligáját, illetve a dél-amerikai Libertadores Kupát tekintik; ezekben a győzelmekért 14, a döntetlenekért 7 pont jár. (D. A.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.