Benzema beállt, berúgta

Benzema beállt, berúgta: a 64. percben pályára küldött Madrid-csatár – a Lyon volt játékosa, akit a hazai publikum tapssal köszöntött – a 65.-ben rögvest eredményes volt, ezzel együtt a spanyol együttes nem lehetett maradéktalanul boldog, lévén, hogy a lyoni Gomis a 83. minutumban egyenlített a két csapat Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőjének kedd esti első felvonásán (1-1).

A vendéglátókmestere, Claude Puel szerint együttese győzelmet érdemelt volna: „Remek első félidőt produkáltunk, de nem tudtuk gólra váltani lehetőségeinket – mondta. – Aztán a második félidőben jó negyedórára visszaestünk, a bekapott gólra azonban jól és gyorsan reagáltunk, kiegyenlítettünk, ennek nyomán nyitott maradt a továbbjutás kérdése. Madridban nyerhetünk, bár most kissé keserű a szánk íze amiatt, hogy elszalasztottuk a győzelmet.”

Jose Mourinho, a Madrid szakvezetője elégedetten kommentált: „Megkezdtük a történelem megváltoztatását – fogalmazott. – Most először sikerült pontot szereznie a Realnak a Gerland stadionban, ami után, remélem, Madridban nyerni tudunk. Ugyanakkor az esély a továbbjutásra változatlanul ötven-ötven százalék.”

Amennyire kérdőjeles a március 16-i, madridi visszavágó végkimenetele, annyira egyértelműnek tetszik a Chelsea és az FC Köbenhavn párharca, amelynek első, dániai találkozóját Anelka duplája döntötte el a vendégek javára. Carlo Ancelotti, a mostanság sok kudarcot átélt Chelsea edzője ezúttal elégedetten nyilatkozhatott: „Végre az elért eredmény is jó...”

Bajnokok Ligája

NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK

FC Köbenhavn–Chelsea 0-2

Lyon–Real Madrid 1-1

Internazionale–Bayern München

Marseille–Manchester United

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.