Ferencváros: se pénz, se elnök

Hivatalosan „megnövekedett üzleti elfoglaltságra” hivatkozott Kovács Miklós, a Ferencvárosi Torna Club elnöke, amikor hétfőn benyújtotta lemondását.

Az ok annyiban feltétlenül megáll, hogy az Üllői úton korábban igazgatóként és alelnökként is tevékenykedő sportvezető cége, a narancsszínben pompázó busztársaság – amint azt lapunkban már jeleztük –egy BKV-tendergyőzelem küszöbén áll. Mindazonáltal –úgynevezett midibuszok ide vagy oda – Kovácsot az egyesület mind súlyosabb anyagi gondjai is aggaszthatták, tudniillik az FTC három éve, a futballcsapat privatizációjának „ajándékaként” kapott közel 600 millió forintja időközben 40 millióra apadt.

Az elöljáró – forrásaink szerint – az utóbbi időben kezdett „besokallni”; nem csupán azért, mert rengeteg energiáját fölemésztette az elnöki munka, hanem azért is, mert nem tudott úrrá lenni a gondokon. Márpedig azokból – főleg az utóbbi időben – volt elég. Például amiatt, mert – mint arról beszámoltunk – a tervezett jégcsarnok ügyében minimum 20 millió forint „eltűnt”. Az öszszeget – mindmáig értelmezhetetlen tranzakció keretében – előlegként átutalták egy svéd cégnek, s bár a kifizetést még az előző elnök, Rieb György hagyta jóvá, a pénzről azóta sincs „bővebb” információ. (Rieb megkeresésünkre nem reagált.) A Blikk szerint Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere, az FTC alelnöke jogászok bevonásával kutatja a milliókat – a létesítményt a VIII. kerületi Orczy-kertbe álmodták –, egyebekben az ügy már csak azért is kínos, mert a zöldfehérek anyagilag szintén nem virágzó jégkorongrészlegének névszponzora éppen Kovács buszcége...

A Népszabadság Igen, nem rovatában Kovács – a múlt héten – egyaránt nemmel válaszolt azokra a kérdésekre, amelyek szerint a klubnál történtek-e indokolatlan kifizetések, felelős-e bárki a pénzmozgásokért, továbbá felelősnek érzi-e magát a kialakult helyzetért. Ugyanakkor tartotta magát ahhoz a korábbi ígéretéhez, miszerint a múlt év végén rendelkezésre álló (még) 180 millió forintot a jövőben megduplázza.

Ehhez képest a Kovács-féle busztársaság – információnk szerint – még annak a 20 millió forintnak a törlesztését sem kezdte meg, amellyel az egyesülettől külön működő ferencvárosi labdarúgó-szakosztálynak tartozik. Az adósság első részletét januárban kellett volna átutalni...

Kovács Miklós
Kovács Miklós
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.