– Van mit ünnepelni?

– Mire gondol?

– Kettő-null Azerbajdzsán ellen, harminchetedik hely a világranglistán...

– A meccset nem láttam. A harminchetedik helytől pedig egyáltalán nem vagyok oda. És éppen ahhoz szeretnék hozzájárulni, hogy ne ily bután ünnepeljünk.

– De hiszen ön a felemelkedés legelkötelezettebb szószólóinak egyike a magyar futballban!

– A fejlődés kétségkívül lassabb a vártnál. Több mint négy éve, amióta átvettem a Honvédot, azért küzdök – persze nem egyedül –, hogy lépjünk előre valahogyan. Ez a pontos megfogalmazása annak, amit gondolok; szószóló tehát, ha akarnék, se lehetnék. Legföljebb időnként a magam modorában reagálok erre-arra.

– Egyáltalán van esély? Újrateremthető-e a hovatovább kivesző – vagy már ki is veszett – hazai labdarúgó-kultúra?

– Egyetértek, ez a kultúra megszűnt. De feltámasztható. Most jobb a környezet, mint korábban, hiszen a miniszterelnök szereti a futballt, a szövetség vezérkarának felállása pedig kedvezőbb, mint az utóbbi tíz évben bármikor.

– Sosem politizáltam, de úgy vélem, Orbán Viktor sem lehet döntő hatással a futballra. Bármilyen szenvedélye is a labdarúgás, annyi pénzt akkor sem tudna előteremteni, ha legfőbb szándéka volna a futball alapvető megváltoztatása. Ráadásul a miniszterelnöknél aligha a labdarúgás élvez prioritást.

– Ezmeg sem fordult a fejemben,mindössze a futball környezetéről beszéltem. És, rendben, maradok csak az MLSZ-nél: az elnökség – szerintem – morálisan más alapokon áll, mint ahogyan azt megszoktuk. Nem akármilyen változás ez egy irracionális közegben.

– Apropó! Küldött el játékost erkölcsi megfontolásból a klubtól?

– Bunda miatt nem. Egyébként meg folytonosan cserélődik a keret összetétele; olykor tizenhat, olykor tizenkilenc labdarúgót küldök el.

– Meddig?

– Amíg az akadémistáink be nem érnek. Noha sosem gondoltam, hogy egyhamar látványos eredményre jutunk, a négy év alatt megtapasztaltam: egyetlen kitörési lehetőség van csupán. Ha majd a huszonötös felnőttkeretben húsz neveltünk szerepel, akkor új időszak kezdődik.

– Az mikor jön el?

– Még négy esztendőre minimum szükség van.

– Tudja, hogy létezik akadémia, amelyből tíz éve semmit sem profitál a magyar futball?

– Ne hozzon képtelen helyzetbe! Én különben is csak a Honvéd útját tudom meghatározni.

– Sziget a szárazföldön?

– Olyan nincs. Másutt is lesz elmozdulás, ebben biztos vagyok. Természetesen világhódító céljaink nem lehetnek, a legjobb esetben az európai középmezőnyt érhetjük utol.

– Mennyibe van eddig önnek a Honvéd?

– Milliárdokba.

– Jött vissza valami?

– Semmi.

– Ez feltehetően új szín az életében...

– Meglehetősen. Bár – miként mondani szokás – nem minden jött be, hiszen New Yorkban együtt jártam a rendezői szakra Martin Scorsesével, aztán Hollywoodban csupán egy évet töltöttem, mert folyton csak kávéért küldtek. Attól kezdve viszont sikeres voltam: New Yorkban elvégeztem a jogi egyetemet is, majd – heti százórás munkával – nevet szereztem magamnak ügyvédként Los Angelesben. A Wilshire Boulevard-on lévő iroda akkor – a hetvenes években – százhatvan jogászt alkalmazott, ma nyolcszázat foglalkoztat. Aztán 1983-ban megalapítottam a Hemingway Groupot, és áttértem az ingatlanbefektetésekre. Máig ez a fő területem: a hónap két hetét Budapesten, a másik kettőt Los Angelesben töltöm.

– Miért kellett önnek a Honvéd?

– Ha arra gondolok, hogy kispesti színre lépésem előtt köztisztelet övezett, és senki sem szidta az édesanyámat, nem kellett. S mindent amúgy sem tud megmagyarázni az ember. Hajdanán nem hittem volna például, hogy csokoládét exportálok majd Magyarországról az Egyesült Államokba. Márpedig így történt, és nem a rendszerváltozás után: 1984 és 1989 között. Tudja, mi az a Bucsok?

– Micsoda?

– A Budapesti Csokoládégyár. Ennek a termékeit majszolták annak idején Kaliforniában. És ebből kifolyólag találkoztam a Kelet-pesti Vendéglátó-ipari Vállalat igazgatójával. Abból aztán megannyi magyarországi szerepvállalásom következett a különféle édesipari, illetve étteremláncokban.

– A Bonbont értem. De miért Hemingway?

– Erről és a magánéletemről nem akarok beszélni.

– Mára már leépítette az imént említett itthoni befektetéseit. Miért?

– Mert nagyon jó ajánlatokat kaptam. Megváltam egyébként a kaliforniai étteremhálózattól is. Az sem volt kicsiny: hatvannégy üzletből állt.

– A Honvédról nem mond le?

– Nem szeretek félbehagyni semmit sem. A sziszifuszi munkát szintén nem kedvelem. Idáig úgy néz ki, mintha a sziszifuszin lenne a hangsúly. Megvárom, amíg a külső szemlélőnek is feltűnik: itt munka van.