Sok millió fontos bankjegy

„Őrület!” – mondják Angliában a téli átigazolási időszak befejeztével, miután a Premier Liga néhány klubja úgy költekezett, mintha konjunktúra lenne, nem pedig recesszió. Fernando Torres szerződtetésének összege még az európai szövetséget is sokkolta; az UEFA – finoman ugyan, de félreérthetetlenül – azt közölte, hogy a spanyol csatárért kifizetett 58,5 millió euró „intő jel”. Ez minden idők brit vételi rekordja, és ugyancsak „a valaha volt legdrágább” kategóriába tartozik Andy Carroll, hiszen angol futballistáért először szurkoltak le a szigetországban 40 millió eurót.

Itthon bizonyosan nem fizettek volna ily sokat e labdarúgóért; nemcsak azért nem, mert az egész NB I költségvetése nem tesz ki ennyit, hanem azért sem, mert a hazai hírportálok egyikén Carrollt úgy jellemezte a hozzászólók egyike: „az angol Bajzát”. A Premier League három klubja együttvéve 182 millió eurót költött mindössze öt labdarúgóra. A Chelsea 83,5 milliót szurkolt le a babaarcú világbajnok Torresért, valamint David Luizért, aki nem biztos, hogy jól járt. Na nem anyagilag, hiszen az arisztokratikus kék klub busás jövedelmet garantál neki, ám a bankszámlán kívül arra is utalni kell, hogy kevés brazil futott be nagy karriert Angliában. Márpedig a védőnek van mit veszítenie, hiszen újabban a Thiago Silva, David Luiz kettős szerepel a brazil válogatottban, hipp-hopp felváltva a Lucio, Juan párost...

A versenyben második a Liverpool 66,5 millióval, melyből a kisebb summát a jobbik játékosért, az uruguayi Luis Suarezért fi zette ki. A Manchester City a bosnyák Dzekóért kiadott 32 millióval igyekezett lépést tartani a londoni és a Mersey-parti klubbal; a végösszeget illetően nem sikerült. (Igaz, csak egy játékos szerződtetéséről van szó.)

Ehhez fogható aktivitást az európai nagyok közül csupán az Internazionale mutatott: Ranocchiáért és Pazzinért 31,5 milliót adott ki (Genova két rivális klubjának, a Genoának, illetve a Sampdoriának). A Milan ennél okosabban gazdálkodott: Cassanóhoz, Legrottagliéhoz, Van Bommelhez – az úgynevezett lelépést illetően – ingyen jutott, és Emanuelsonért sem költött többet 1,7 milliónál. A Premier Liga krőzusainak az csupán zsebpénz...

Nem lesz szabad a gazda

Az Európai Labdarúgó Szövetség nemrégiben jelentette be az úgynevezett pénzügyi fair play-program elindítását.

A projekt célja, hogy a klubok hosszú távon is fenntarthatók legyenek, és az európai futballkultúra ne kerüljön veszélybe a felelőtlen vezetők hazardírozása miatt. A legfontosabb előírás szerint az együttesek nem költhetnek majd többet, mint amennyi bevételhez jutnak. A 2013/2014-es évadtól az UEFA akár ki is zárhatja a nemzetközi kupákból azokat a csapatokat, amelyeknek költségvetése „mínuszos”.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.