Milánó: kettő, három

A Serie A-ban értékes győzelemmel erősítette meg vezető pozícióját a Milan, amelynek nemhogy hátrányt, hanem szinte előnyt jelentett Cataniában, hogy tíz játékosra fogyatkozott. Nem nehéz kitalálni, mi okozta a létszámcsökkenést: Van Bommelt, a holland hentes- és mészárosszakma legnevesebb képviselőjét – aki első olasz bajnoki mérkőzésén szerepelt – az ötvenharmadik percben kiállította Tagliavento játékvezető.

Az Abbiati – Bonera, Yepes, Thiago Silva, Antonini – Ambrosini (Jankulovski, 75.), Van Bommel, Merkel (Emanuelson, 46.) – Cassano (Oddo, 59.), Ibrahimovic, Robinho összeállításban játszó Milanban ekkor kezdett csak futballozni igazán az Ibrahimovic, Robinho kettős. A piros lap után négy perccel a svéd csatár szabadrúgását kiütötte Andujar, de érkezett a brazil labdaművész... Aztán „Ibra” két nagy lehetőségét hiúsította meg a kapus, harmadszorra viszont már mit sem tehetett: Robinho fejedelmi passzát extraklasszis társa menthetetlenül a hálóba küldte (0-2).

Ibrahimovic és Robinho egyaránt 8-as osztályzatot kapott a nagyszerű páros gyakorlatra, Allegri edző azonban törheti a fejét: hogyan építse be az új szerzemény Van Bommelt, ha a veszedelmes hollandust mindjárt a premieren leküldik, majd nyilvánvalóan eltiltják...

Nyert a másik milánói csapat, az Inter is – de hogyan! A Palermo a szünetben 2-0-ra vezetett a San Siróban, majd bejött a napokban igazolt Pazzini, aki előbb szépített, majd egyenlített. E két gól között a palermói Pastore tizenegyest rontott, ellenben nem hagyta ki a büntetőt (2-2 után) Eto’o, így a favorit kék-feketék a „sírból” viszszahozták mindhárom pontot (3-2).

További eredmények: Napoli–Sampdoria 4-0 (Cavani mesterhármast ért el), Lazio–Fiorentina 2-0. A Bologna–AS Roma mérkőzés az erős havazás miatt (a 17. percben, 0-0-nál) félbeszakadt. Az élcsoport: 1. Milan 47 pont, 2. Napoli 43, 3. Lazio 40, 4. Inter 38, 5. AS Roma 38 (az utóbbi két csapat eggyel kevesebb mérkőzést játszott).

Milan-ünnep a második gól után
Milan-ünnep a második gól után
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.