Katalán Herkules, törpe Madrid

Sorozatban a tizenötödik bajnoki mérkőzését nyerte meg a Barcelona, s ezzel ötvenéves csúcsot állított be a Primera Divisionban. A társrekorder a hajdani Real Madrid, amely 1960 novemberétől 1961 márciusáig szintén tizenöt meccset nyert „zsinórban”, s abban az évadban huszonnégy győzelemmel, négy döntetlennel, két vereséggel, valamint 89-25-ös gólkülönbséggel zárta a bajnokságot. A mesterlövész a huszonhét gólos Puskás Ferenc volt...

A „Barca” most tizenkilenc győzelemmel és egy-egy döntetlennel, illetve vereséggel, 67-11-es gólkülönbséggel áll az élen. Lionel Messi pedig huszonegy gólnál tart... Az argentin csatár ezúttal a meccs végén „köszönt be” kétszer is; előbb ballábas, nagy lövéssel, majd átsegítve a gólvonalon az elsőrangúan tálaló Daniel Alves labdáját. A házigazda Hercules – az egyetlen csapat, amely a Barcelonát ebben az évadban legyőzte – addig is csak védekezett, de az első félidő hajrájáig tartotta a 0-0-t, majd a meccs finiséig a 0-1-et. A katalánok első gólját Pedro küldte jobbról, tizenkét méterről a „rövid” sarokba, és ettől fogva nem volt kétség afelől, hogy folytatódik-e a vöröskékek impozáns szériája.

A Valdes – Daniel Alves, Piqué, Abidal, Maxwell – Xavi (Keita, 88.) Busquets, Iniesta – Pedro, Villa (Nolito, 88.), Messi összeállításban futballozó Barcelona feliratkozott a Dominguez – Marquitos, Santamaria, Pachin – Vidal, Zarraga – Canario, Del Sol, Di Stefano, Puskás, Gento összetételű Real Madrid mellé. Jól van ez így, hiszen mindkettő korszakos csapat. S lehet, hogy a Barca – ha a BEK-diadalok számában nem is – az egy évadban aratott, egymást követő győzelmeket illetően el is hagyja a régi idők királyi gárdáját...

A mostanit már hét ponttal hagyja el, mivel a (fal)fehérek váratlanul kikaptak Pamplonában az Osasunától. Az egyetlen gólt Camunas szerezte a 62. percben, és a hajrában a második félidőre becseréltVadócz lábában volt a második... A házigazdák azonban az 1-0 miatt sem szomorkodtak – sőt –, miként nyilván a Barcelona hívei sem. Az élmezőny: 1. Barcelona 58 pont, 2. Real Madrid 51, 3. Villar real 42.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.