Bíróság, védelem

A Népszava – a bochumi bíróságra benyújtott vádiratra hivatkozva – azt közölte: a 2008-ban játszott Debrecen–Young Boys UEFA Kupa-selejtezőn (2-3) „előre meghatározott eredmény” született.

A már eljárás alá vont fogadási csalók – Ante Sapina és társai – vallomása szerint 50 ezer eurón osztoztak a debreceni védők. Amenynyiben ez igaz, úgy „legföljebb egy vagy két játékos maradhatott ki ebből” – nyilatkozta Volker Talarowski, a bochumi bíróság szóvivője. A DVSC védelme az említett találkozón így festett: Polekszics – Bernáth, Mészáros, Bíró, Takács.

Debrecenben felháborodással vegyes meglepetést keltett az információ. Lapunknak Róka Géza klubigazgató azt mondta: „A DVSC semmilyen hivatalos értesítést nem kapott, ennélfogva nem lehet más álláspontunk, csak az, hogy fel sem merül bennünk az eset valódisága. A gyanú alapjául csalók vallomása szolgál, ráadásul vádiratról – hangsúlyozom: számunkra ismeretlen vádiratról – van szó, amelyet nem lehet magának a bizonyosságnak tekinteni. A klub vezérkara legalábbis bízik benne, hogy a vallomásokban szereplő állítások nem állják meg a helyüket.”

És ha mégis? – tettük fel az obligát kérdést. „Abban az esetben minden kapcsolatot megszakítanánk azokkal, akik tényleg ilyen ügybe keveredtek –válaszolt az igazgató. – Úgy is mondhatnám: a mostani információ meglepetést okozott nekünk, ennél letaglózóbb meglepetés csak az lenne, ha kiderülne, hogy mindez igaz. De ilyesmire gondolni sem akarunk.” Szima Gábor klubtulajdonos hozzátette: a DVSC ma a bochumi bírósághoz fordul tájékoztatásért.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.