Mégpedig azzal, hogy leigazolta Van Bommelt.

Kétségtelen, a vörös-feketék négy legdrágább, egyben a leglátványosabban futballozó játékosa Ibrahimovic, Alexandre Pato, Thiago Silva és Robinho. S az sem vitás, hogy a holland középpályás futballja távol van a hagyományos Milan-stílustól. Van Bommel nem a széplelkek bálványa (ha ideálja valakinek egyáltalán): ő nem építő, hanem romboló alkat, a labdarúgópályák terminátora.

Ma ez kell – tárhatnánk szét a kezünket, ám jusson eszükbe egyrészt a bámulatos Barcelona, másrészt az, hogy ez nem csupán ma kell. Felidézhetjük – csak úgy, kapásból –Stiles, Vogts, Gentile alakját; egyikükért sem rajongott a világ, de saját csapatukban úgy tekintettek rájuk: amíg nem bennünket rugdosnak, addig nincs baj.

Az igaz, hogy napjainkban kevesebb az extraklasszis, mint akár csak tíz évvel ezelőtt, és felértékelődtek a „van bommelek”. Spanyolország – különösen a világbajnoki cím elnyerése óta – roppant büszke a gyönyörű futballjára, ám a Primera Divisionban is mindöszsze két együttes képviseli magas szinten az eredeti latin futballt: az egész világ klubfutballjában unikumnak tekinthető „Barca”, valamint „kisöcscse”, a Villarreal. (Képviselhetné a Sevilla is, de annál a csapatnál valami nagyon nem működik, pontosabban újabban nem működik semmi sem.)

Tagadhatatlan: a Milan Van Bommel nélkül került a Serie A élére. (Sőt a tizenegyedik forduló óta egyfolytában ott van; huszonegy kör elteltével a legtöbb gólt szerezte, és a legkevesebbet kapta.) Előmenetele talán még saját híveit is meglepte, hiszen a vörös-fekete gárda középpályás sora mármár öregfiúk kvartettjének tetszett az évad kezdete előtt. Mára azonban jelentősen megváltozott a helyzet, hiszen „előkerült” Boateng, Strasser, ott van Emanuelsson, valamint Van Bommel. Emanuelsson ugyan technikailag is perfekt, ám abban hasonlít a többiekre, hogy nehéz lerázni. Azaz megoldódni látszik a Milan legfőbb problémája, a visszazárkózás és a labdaszerzés.

Ha meg nem sikerül felvenni az ellenfelet vagy elvenni a gömböt, Van Bommel majd „üt”.

Amennyiben nem állítják ki gyakran, úgy a Münchenből szerződtetett, irgalmat nem ismerő vb-ezüstérmes hasonlóképpen nyerő ember lehet, mint a támadótrió három tagja. Bár a Sampdoria elleni, Pato duplájával 2-1-re megnyert kupanegyeddöntőn – Emanuelssonnal együtt – bemutatkozó új szerzemény a finomságot és a fantáziagazdagságot illetően nem említhető egy lapon a csatárokkal, nem is azért vitték őt Milánóba, hogy elbűvölje az ínyenceket. A piszkos munka lesz az övé; az, amit virtuóz társai amúgy sem végeznének el.

Ha tetszik, ha nem, erre újabban a San Siróban szükség van. A Barcelona nem tesz engedményt, a vele egyívású Milan már nem ennyire eltökélt. Azaz dehogynem: scudettót akar. Hét szűk esztendő után, hiszen legutóbb 2004-ben volt aranyérmes.

Bizony előfordulhat: Van Bommellel lesz teljes a (kétezer-)tizenegy.