Két kondiedzés között persze miért ne lehetne tűnődni az élet dolgain; futball úgy sincs, ráadásul az igazgató is azt mondta, gondolkodj csak, Tibi, esetleg január 24-re azért döntsél, maradsz-e a Megyeri úton. Aztán 31-ét határozott meg az igazgató mint „végső” dátum, Tisza pedig maximálisan kihasználja az extra kedvességet: nap mint nap gyötrődések közepette száll be Mercedes típusú terepjárójába. „Pénzre azért neki is szüksége van” – olvasni a képaláírást, s az ember csak bólint: igen, kapuralövés-gyakorlás helyett arra van ám szükség igazán.

Andre Alves (Videoton) gondjai is csak szaporodtak a napokban, miután az elkívánkozó csatárért elsősorban Katarból érkezett ajánlat, oda meg azért a fehérváriak sem adnák, inkább a Bursaspornak, de az meg nem igazán vinné. Lapok egyre feszültségteljesebb jelzős szerkezetbe ágyazzák a nagy kérdést, mi lesz Alves sorsa, pláne, ha a kutyának sem kell (azért Dél-Koreából is érdeklődnek) igaz némi marketinggel mindenkiről mindent el lehet hitetni, a brazilról pél dául azt, hogy sztár. Itthon időnként rugdossa a gólokat, szó se róla, ám az esetleg csöpp gyanúra adhatna okot, hogy saját trénere sincs elájulva tőle, sőt a klub honlapján arra ragadtatta magát: „Alves számomra is egy nagy talány... Egyszerre állandóan több csapat neve is kering vele kapcsolatban, s ezt a helyzetet ő rendkívül élvezi. Sajnos ez meg is látszik rajta, mert őszi légy módjára kóvályog az edzéseken, lerí róla, hogy jobban foglalkoztatja a következő szerződése, mint a futball, a munka. Valamilyen szinten ezt meg is értem, de nem tesz jót a csapatnak, ha ez félévente így van. Láttuk, hogy tavasszal milyen produkciót nyújtott, pár meccs kivételével, ahol kiválóan teljesített, gyakorlatilag használhatatlan volt.”

Amihez legföljebb két dolgot tehetnénk hozzá: 1. A hozzáállás a vezetőségen is múlik (ha a futballista fél éveket nem edz és teljesít, kivált ennyi pénzért, rúgják ki); 2. Alvesról már külföldi viszonylatban is kiderült, mennyit ér: korábbi fél éves oroszországi szerződése alatt csupán 5 mérkőzést abszolvált az FK Lucs-Enyergija Vlagyivosztokban, hogy aztán visszakullogjon, s akkor még egy szó sem esett a Videoton Maribor elleni Európa Liga-selejtezőjéről, amelyen 180 perc alatt nulla gólt vágott.

Na de ne borongjunk már annyit, elvégre szép dolgok is történnek a honfitárs labdarúgókkal. A Videoton 45 éves tulajdonosa, Garancsi István speciel csak 26 percet vert a csapat leggyorsabban teljesítő játékosaira a 7 kilométer futásból és 44 kilométer kerékpározásból álló különleges tréningen, ami azért is elenyésző különbség, mert az elöljáró hegyet mászik, túrázik, kocog és biciklizik, azaz sportol, így nem kis előnnyel indul a futballistákkal szemben.

Extrém epizódból amúgy Szovátán is volt elég, ahol a Ferencváros élénk sajtóérdeklődés közepette táborozott egy hetet. Az alaphangulatot Csizmadia Csaba hátvéd adta meg, amikor egy edzőmérkőzés előtt közölte, hogy „...ez csak egy barátságos meccs lesz, senki ne várjon komoly teljesítményt tőlünk, hiszen a héten kizárólag az erősítés szerepel a programban”. Igaza van, elvárások –az „idény eleji forma”, aztán az „idény végi fáradtság” országában – egyébként sincsenek már, ennek szellemében önfeledten adtuk át magunkat az erőgyűjtésről szóló passzusoknak, így a technikai-taktikai elemeket elősegítő sóbányás lépcsőzésnek, valamint a kiegészítő programokról készült sztoriknak; Rósa Dénes, Dragóner Attila, Balog Zoltán, Tóth Bence römipartijainak, a panziós házaspár almás pitéinek és diós kiflijeinek, továbbá a lokális folklór jegyében rendezett evős-ivós, zenéstáncos estnek.

Időközben Nemanja Nikolics, a Videoton másik csatára is nyilatkozattal vétette magát észre, megemlítve, hogy „Magyarországon... az egész futball profibban van megszervezve, mint Szerbiában”.

Most már csak azt nem értem, Szerbia hogyan jutott ki a tavalyi vb-re?