Kelet: távol

Az osztrákokat váratlanul legyőző Japán volt a magyar válogatott soros ellenfele a svédországi világbajnokságon, de a távol-keletiek ezúttal – noha 4:4-ig tartották magukat –keveset mutattak jobbik arcukból. Mocsai Lajos csapata a folytatásban nyolc gólt szerzett sorozatban: a rivális gumilabdaként pattogó, ám jelentős technikai hiányosságokkal küszködő játékosai mozinézőkként figyelték az ellenfél fineszes, finom megoldásait. A 20. percben azonban – ki érti ezt? – hirtelen leblokkolt az addig szinte hibátlanul működő gépezet, és 12:4 után kilenc percet kellett várni arra, hogy valaki (nevezetesen Császár) ismét képes legyen bevenni az ázsiai kaput.

A szünet ezzel együtt is a higgadtság jegyében telhetett (13:8), s az újabban negyedórásra nyújtott pauzát követően – a lényeget illetően – megint csupán egyetlen csapatot lehetett látni a pályán. A magyar együttes könnyedén, olykor nevetgélve érte el góljait, s amikor 20:9-es állásnál (39.) a japán tréner időt kért, Mocsai csak a rend kedvéért adott tanácsot az ukázokra ekkor a legkevésbé sem rászoruló társaságnak. A hajrát aztán kis híján csak sikerült eltolni (55. perc: 25:22), de aztán mégsem: a vége 28:24 lett, s az újabb két pont becsusszant a zsebbe. Amenynyiben a magyarok – a mai pihenőnap után – csütörtökön, az éjszakába nyúló (21.30) utolsó csoportmeccsükön felülmúlják a verhetetlennek túlzással sem mondható osztrákokat, akkor hatosuk második helyezettjeként jutnak a következő, az elsőnél összehasonlíthatatlanul „húzósabb” szakaszba.

Ám mindent a maga idejében: a várható középdöntős ellenfelek (Franciaország, Spanyolország, Németország) miatt még korai, hogy főjön a fejünk. Egyelőre főjön, például, a szlovákoké, akik az utolsó másodpercben szerzett góllal mentettek pontot a sportág nagyhatalmai közé ez idáig semmilyen kimutatás alapján nem sorolt Chilével szemben...

Eredmények. B csoport: Magyarország–Japán 28:24, Norvégia–Brazília lapzárta után. D csoport: Szlovákia–Chile 29:29, Lengyelország–Dél-Korea 25:20.

Nagy ölelés. Gál, Mikler és Harsányi ünnepli a Japán elleni győzelmet
Nagy ölelés. Gál, Mikler és Harsányi ünnepli a Japán elleni győzelmet
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.