Norvég minta: sima után fordított

Bár a férfi-világbajnokság víkendjén kétségkívül az argentinok Lengyelország elleni győzelme vittel el a show-t, azért a magyar–norvég meccs sem volt könnyed, szombat délutáni kikapcsolódás...

Rettenetesen kezdett Mocsai Lajos csapata, ám 0:6 után csak-csak „megérkezett” a pályára a társaság, és a 20. percre egyetlen gólra olvadt a differencia (10:11). Bár a folytatásban sokáig változatlanul az északiaknál volt az előny (a félidőben 14:16), 21:17-es norvég vezetést követően sorozatban hét gólt ért el a csereként beküldött Mikler kapus, valamint Császár és Zubai produkciójával immár kiemelkedő teljesítményt nyújtó magyar válogatott, amely végül is 26:23-as, a továbbiakra nézve igen értékes győzelmet aratott.

Hiába a túlerő. Mocsai Tamás a norvég védők szorításában
Hiába a túlerő. Mocsai Tamás a norvég védők szorításában

Amennyiben a második félidei formát sikerül átmenteni a még hátralévő csoporttalálkozókra, s a többi összecsapáson is a papírformának megfelelő eredmény születik, a garnitúra az izlandiaktól elszenvedett bántóan sima vereséget és a norvégokkal szembeni bravúrgyőzelmet viszi magával a középdöntőbe. A vasárnapi szünnap után ma a brazilok (Sport1 TV, 16.45), kedden az osztrákokat váratlanul felülmúló japánok, majd csütörtökön a „szomszéd” lesz a soros rivális: az esélyek mindhárom alkalommal jók, úgyhogy már csak a csapatnak kellene annak lennie.

Idekapcsolódó hír, hogy a veszprémi klubjától mindössze három fellépésre engedélyt kapó s egyelőre idehaza várakozó Carlos Perez már összecsomagolta bőröndjét, s a telefont lesi, mikor indulhat a reptérre. Kérdés, hogy a 39 évesen is „életveszélyes” átlövőt érdemes-e bevetni már a vb első szakaszában, vagy – persze továbbjutás esetén – az olimpiai selejtezős hely kiharcolása szempontjából döntő fontosságú, alighanem a franciákkal, a spanyolokkal és a németekkel vívandó középdöntős meccsekre helyénvalóbb-e tartalékolni. Mocsai Perez ügyében még csak annyit mondott, hogy a közvélemény időben értesül majd döntéséről, amit nem szeretne elkapkodni...

Eredmények.

A csoport: Németország–Bahrein 38:18, Spanyolország–Tunézia 21:18, Franciaország–Egyiptom 28:19. Az állás: 1. Németország 4 pont (68:43), 2. Franciaország 4 (60:38), 3. Spanyolország 4 (54:40), 4. Egyiptom 0 (44:58), 5. Tunézia 0 (37:53), 6. Bahrein 0 (40:71).

B csoport: Magyarország–Norvégia 26:23, Izland–Brazília 34:26, Japán–Ausztria 33:30. Az állás: 1. Izland 4 pont, 2. Ausztria 2 (64:57), 3. Norvégia 2 (58:55), 4. Japán 2 (62:65), 5. Magyarország 2 (52:55), 6. Brazília 0. C csoport: Szerbia–Ausztrália 35:18. A Horvátország–Algéria és a Dánia–Románia mérkőzést lapzárta után rendezték.

D csoport: Argentína–Lengyelország 24:23, Dél-Korea–Chile 37:22, Svédország–Szlovákia 38:22. Az állás: 1. Svédország 4 pont (66:40), 2. Lengyelország 4 (59:56), 3. Dél-Korea 3, 4. Argentína 1, 5. Szlovákia 0 (55:73), 6. Chile 0 (40:65)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.