Iniesta és Xavi előtt Messi nyerte az Aranylabdát

„Nagy meglepetés számomra, hogy ismét elnyertem az Aranylabdát” – mondta Lionel Messi tegnap este az eredményhirdetés után Zürichben, és a meglepetés nem csak őt érte.

A választással kisemmizték Spanyolországot.

Igaz, a harmadik argentin aranylabdás – pontosabban: az első, mert Alfredo di Stefano spanyolként, míg Omar Sivori olaszként vette át a trófeát – abban az értelemben spanyol (vagy katalán), hogy növekedésihormon-rendellenessége miatt már tizenhárom éves korától Barcelonában él. Kétségkívül szépen felnőtt. Briliáns technikájú, káprázatos cselsorozatokra – sőt azok sorozataira – képes, ráadásul a társakat megjátszani is tudó, gólpasszok seregét adó futballista, akinek a kvalitásait a legmesszebbmenőkig el kell ismerni.

Van azonban egy kis „bibi”. Messi sikereinek számbavételekor el kell tekinteni attól, hogy világbajnok, hogy Copa America-győztes, hogy Konföderációs Kupa-nyertes. Az argentin válogatott ugyanis 1993 óta nem aratott diadalt egyetlen felnőtt tornán sem, s ez a helyzet, ugyebár, a nagy trükkművész felbukkanásával sem változott.

Rendben, az idén először a FIFA és a France Football közös díjaként átadott Aranylabda egyéni elismerés.

Ám a futballban tavaly világbajnokságot rendeztek, s azon az argentin nemzeti együttest 4-0-ra „lemosta” a negyeddöntőben a német csapat. A spanyolok meg – a labdarúgás históriájában először – elhódították az aranyérmet. Tényleg történelmi elsőség volt az.

A szavazók túlléptek rajta. Igaz, a profi játékosok szervezete hat spanyol játékost – Casillas, Puyol, Piqué, Xavi, Iniesta, David Villa – választott az év tizenegyébe Maicon, Lucio, Sneijder, Messi és Cristiano Ronaldo mellett, de a FIFA-gálán ezzel csak kiszúrták a vb-hősök szemét. Xavi és Iniesta volt a két másik jelölt az Aranylabda elnyerésére; egyik is, másik is (Messihez hasonlóan) meghatározó egyénisége a Barcelonának, csakúgy, mint (Messitől eltérően) a spanyol válogatottnak, amely 2006 novembere és a világbajnoki csúcstalálkozó között mindössze három vereséget szenvedett, közben elhódította az Európa-bajnoki címet is. Iniesta további előnyének látszott, hogy 2010 legfontosabb gólját szerezte: eldöntötte a spanyol–holland vb-döntőt (1-0).

Mégsem e két középpályás valamelyikét hozták ki győztesnek, hanem a modern kor „Maradonáját”. Az idézőjel használata azért is indokolt, mert az „isteni Diego” világbajnok és vb-ezüstérmes is volt.

Igaz, Messi még mindig csak huszonnégy esztendős. Utólag azonban még a legnagyobb felfutással sem igazolható a váratlanul odaítélt díj jogossága, és nagyon nagy fordulatnak kellene bekövetkeznie ahhoz, hogy a szédítő Lionel két vb-döntőt játsszon.

Iniesta és Xavi nemhogy finalista volt, de világbajnok lett.

Az Aranylabda azonban csak Messihez ragad...

Lionel Messi

Született: 1987. június 24.
Klubja: Barcelona.
Spanyol bajnok: 4-szer (2005, 2006, 2009, 2010).
Bajnokok Ligája-győztes: 2-szer (2006, 2009).
Klubvilágbajnok: 2009-ben.
Argentin válogatott: 53-szor.
A FIFA World Player-díjasa: 2009-ben.
Aranylabdás: 2-szer (2009, 2010).

Hamit Altintopé a Puskás-díj

Második alkalommal ítélték oda az év legszebb góljáért járó Puskás Ferenc-díjat, amelyet ezúttal a török Hamit Altintop érdemelt ki: 2010. szeptember 3-án a török válogatott színeiben a kazahok ellen 3-0-ra megnyert Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen egy bal oldalról érkező szögletet 18 méterről, kapásból a bal felső sarokba bombázott, ezzel 2-0-ra alakítva az eredményt.

Tavaly megérdemelte, az idén...
Tavaly megérdemelte, az idén...
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.