Jött, látott, vesztett

ANGLIA. A legenda visszatért: Kenny Dalglish ült a Liverpool kispadján a vasárnapi, Manchester United elleni FA Kupamérkőzésen. A „mindkét fél érdekében távozó” Roy Hodgson szakvezető – aki a legutóbbi évadban Európa Liga-döntőig vitte a Fulhamet – hivatalosan szombaton köszönt el a fölöttébb gyatrán szereplő liverpooli egylettől, amely rögvest előhúzta a csapatban anno 355 találkozón föllépő, megannyi sikerre büszke Dalglisht.

Az ötvenkilenc esztendős, 102-szeres válogatott skót sztár 1977-től futballozott a Mersey-parti együttesben: 1985-től 1990-ig játékos-edzőként, majd – utolsó, 1991-ben véget érő évadában – trénerként tevékenykedett, s e hat év alatt három bajnoki címet, valamint két FA Kupa-elsőséget ünnepelhetett. Később a Blackburnnel szintén aranyérmes lett a Premier Ligában, majd dolgozott a Newcastlenál, valamint eddigi utolsó állomáshelyén, a Celticnél. Azóta tíz év telt el...

A bajnokságban a tizenkettedik helyen álló Liverpool a lehető legrosszabbul kezdett a másik skót (edző)legenda, Sir Alex Ferguson garnitúrája ellen, igaz, ezt legfőképpen Webbnek „köszönhette”. A játékvezető az első percben habozás nélkül tizenegyest ítélt a házigazda MU-nak, jóllehet Berbatov körülbelül feldobta magát Agger belépője nyomán; a büntetőt Giggs értékesítette. Bő fél óra elteltével újfent a kopasz dirigens került előtérbe, tudniillik kiállította Gerrardot. Hogy a liverpooli klasszis páros nyújtott lábbal csúszott be, az vitathatatlan, ellenben aligha szándékosan találta el az oldalról érkező Carricket, mivel láthatóan a labdára ment. Mindenesetre olykor némi futball is volt... Az első félidő hullámzó játékában az MU állt közelebb a gólszerzéshez, ám Evans fejese a kapufán csattant, míg a folytatásban egy-egy szórványos liverpooli akcióra – például Fabio Aurelio bombaerős löketére – komolyabb offenzívával válaszolt a Ferguson-csapat. A manchesteriek a végjátékra felőrölték mind fáradtabb vetélytársukat, s összességében megérdemelten jutottak a negyedik fordulóba. S bár „Kenny King” bemutatkozása nem sikerült, nézzünk szembe a tényekkel: egy nap alatt szinte lehetetlen „belenyúlni” egy társulatba. Pláne hogy ennél a Liverpoolnál legalábbis hetekre van szükség...

A mostanság gyöngébb formában lévő Chelsea-nek kijött a lépés: 7-0-ra verte a másodosztályú Ipswich Townt. Amelynek kapuját Fülöp Márton védte...

OLASZORSZÁG. Háromszor vezetett a vendég Udinese a listavezető Milan otthonában –az eredményjelzőn állt 1-3 is –, ám a hazaiak mindannyiszor egyenlíteni tudtak; utoljára a 93. percben. A milánóiak még a 89. minutumban is a győzelemért futottak – Denis ekkor alakította 3-4-re az állást –, hogy aztán Ibrahimovic 4-4-re mentse az Olaszországban ritkaságszámba menően gólgazdag találkozót. Más kérdés: a svéd klasszisnak ekkor már nem feltétlenül kellett volna a pályán tartózkodnia, amenynyiben félórányi játék után hátra-, egyben lábra taposott, ám nem került elő a piros. A Milan – amelyben Pato duplázott – továbbra is biztosan vezet, kivált hogy a Lazio 2-1-re kikapott a vendég Leccétől. (A Napoli–Juventus rangadó első kiadásunk zárása után ért véget.) Kikapott az AS Roma is: 2-1-re hasalt el a Sampdoria pályáján. A mérkőzésen Vucsinics a rómaiaknak szerzett vezetést, aztán csapattársa, a Mexes helyére beálló Juan percei következtek... Elsősorban hibája miatt Palombo vezethette rá a labdát Julio Sergióra, aki kénytelen volt elkaszálni a rivális játékosát – a kapus piros lapot kapott, a tizenegyest Pozzi váltotta gólra –, a 84. percben pedig addig ügyetlenkedett, amíg Guberti elé passzolt, s a szemfüles ellenfél köszönte a segítséget. A Sampdoriában Koman Vladimir végigjátszotta meccsét (válogatottbeli társa, a Genoa-alkalmazott Rudolf Gergely nem kapott lehetőséget). A címvédő Internazionale – amely két meccsel kevesebbet játszott – a Catania otthonában aratott sikert (1-2): a hazaiak vezetése után Cambiasso duplázott, így az új szakvezető, Leonardo két mérkőzés után hat pontot hozott a milánóiaknak. A mezőnyt – tizenkilenc forduló után – 40 ponttal vezeti a Milan; a sorban eztán a Lazio (34), a Napoli (33), az AS Roma (32), a Juventus (31), valamint a Palermo (31) következik.

SPANYOLORSZÁG. Nem sokáig állt ellen a házigazda La Coruna a világ pillanatnyilag legtökéletesebben futballozó csapatának. A Barcelona 4-0-lal utazhatott haza a spanyol bajnokság 18. fordulójának mérkőzése után; előbb David Villa talált (150. élvonalbeli gólját szerezve), majd a két gólpasszt is jegyző, ezúttal pazar szabadrúgásból eredményes Messi, továbbá Iniesta és Pedro villant. A katalán topgarnitúra úgy is könnyedén nyert, hogy soraiból hiányzott a pihenőt kapott Xavi. A középpályás a mai, Zürichben rendezendő FIFA-Aranylabda-gálán természetesen ott lesz két klasszistársával, a már említett Messivel és Iniestával: ki ne tudná, hogy hármuk közül kerül ki a 2010-es győztes. Hogy „odaát” figyelnek a részletekre is, arra példa, hogy a La Coruna-i találkozó kezdőrúgását az Aranylabda 1960-as első helyezettje, a játékosként mindkét klubot erősítő Luis Suarez végezte el... A második helyezett Real Madrid a harmadik Villarrealt fogadta. Sokáig úgy tetszett, hogy a gyönyörűen kombináló vendégcsapat meglepetést okoz a Bernabeu stadionban, hiszen az első félidőben kétszer is vezetett. Előbb Cani lépett ki kiválóan, s továbbított finoman a kapuba, majd Marco Ruben csinált bohócot a lesre játszóMadrid-védőkből. Mourinho – nem különösebben szépen futballozó –társulata mindkétszer Cristiano Ronaldo révén egyenlített. A portugál középpályás előbb egy csiki-csuki végén, aztán – a 45. percben – fejjel talált a kapuba. A folytatásban természetesen Cristiano Ronaldo volt az, aki elszántan próbálkozó együttesének megszerezte a vezetést, hogy aztán a triplázó játékos még a csereként beálló Kakával is rúgasson egy gólt (4-2). A Barcelona előnye továbbra is két pont a Madrid előtt (49, illetve 47); a Villarreal immár jól lemaradva harmadik (36)...

Öngyilkos lett Uche Okafor, korábbi nigériai válogatott játékos. A negyvenhárom éves Okafor – aki 2000-es visszavonulásáig 34-szer lépett pályára a nemzeti együttesben, amellyel egy Afrika Kupa-siker mellett két világbajnokságra is eljutott – a rendőrségi jelentés szerint felakasztotta magát.

Egy, kettő, három... Cristiano Ronaldo triplázott a spanyol bajnoki rangadón
Egy, kettő, három... Cristiano Ronaldo triplázott a spanyol bajnoki rangadón
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.