Ózdi Fohász
„Vagy hat éve, hogy nem voltam már a stadionban. Ez engem már nem érdekel” – szögezi le a kopott kerékpárt toló ötvenes, bajuszos férfi, pedig eredetileg csak afelől érdeklődtünk, hogy merre találjuk a vasgyár bejáratát. Ahogy megtudja, mi ügyben járunk arra, még keserűen mereng egy csöppet: „Mikor még volt az NB I, mindig kijártam.”
Ezek szerint évtizedek óta nem látogatja rendszeresen a helyi futballcsapat meccseit, hiszen az együttes a nyolcvanas évek óta nem fordult meg az első osztályban. Az 1909-ben alakult egylet legnagyobb tetteinek egyikét 1961-ben produkálta, amikor – története során először – följutott az első osztályba. „Végigsírtam a meccset, amelyen eldőlt, hogy kiharcoltuk az NB I-es tagságot” – nosztalgiázik Dancsok László, aki kamaszként élte meg a sikert, ám mivel édesapja volt a csapat intézője, négyéves kora óta a „Kohász” bűvöletében él. „Az első hazai mecscsünket az Alberttel felálló FTC ellen játszottuk. Telt ház volt, még a fákon is lógtak az emberek.” Hiába a fölfokozott érdeklődés meg a néhány bravúrgyőzelem, az évad kieséssel zárult. Annak ellenére, hogy az olimpiai bajnok Csernai Tibor volt a center...
Az Ózd nem tudott stabil taggá válni az NB I-ben, pedig a kohászat vezetői igyekeztek minden feltételt biztosítani a sportsikerekhez. A hetvenes években már nem sokan reménykedtek a feltámadásban, hiszen megkezdődött a vas- és acélgyártás lassú hanyatlása. Csakhogy ’81-ben még egyszer összejött a bajnoki cím a másodosztályban. A város a futballőrület határára sodródott, aminek ékes bizonyítéka, hogy az első élvonalbeli meccsre huszonkétezren látogattak ki, pedig hivatalosan nem fértek be többen tizenötezernél. A fordulatos meccs nem okozott csalódást: 4-4-re végződött a Ferencváros ellen. Dancsok nevetve meséli: „Egy mélynövésű férfi állt mögöttem, és semmit nem látott a pályából. Minden akció után el kellett mesélnem, mi történt.”
Az évad végén elbúcsúzott a csapat az NB I-től, és azóta sem jutott vissza. A fő támogatója nélkül maradt társaság a második ligában még kitartott egy ideig, ám soha többé nem volt esélye, hogy régi sikereit megismételje. A kohászat tönkrement, a pénz elfogyott – hallik a kevéssé komplex magyarázat. Az ezredfordulón egyenesen úgy tetszett, hogy meghal a helyi futball. Az akkor még adóságokkal terhelt ózdi klub a körzeti bajnokságban kezdte újra az építkezést. A pénzügyi rendet futballsikerek követték, amennyiben a korábban az Albertet, Tichyt, Mészölyt is fogadó pályán az együttes sikerrel abszolválta a Nekézseny elleni megyei osztályozót. Erősíteni sem volt már könnyű... Néhány éve hívtak egy fiatalt Egerből, ám az ajánlatra a titán kikerekedett szemmel kérdezett viszsza: „Ózdra...?”
Egyszer még feléledt a remény, miután érkezett egy vállalkozó, aki másodosztályú együttest gründolt, amelynek meccseire újra összegyűlt két-háromezer ember. „Még a Váczi Zoli is megfordult a középpályás sorban” – hallik a refrén, ám a pénz hamar elfogyott, a garnitúra szétszéledt. Igaz, némi haszna volt a projektnek, mert sok gyerek kezdett el futballozni abban az időszakban. A csapat most az NB III Mátra csoportjában harcol a bennmaradásért: a garnitúra tizennégy pontjával éppen a tizennegyedik helyen tanyázik. „Ha legalább a másodosztályban játszanánk, akkor többen kijönnének a mérkőzésekre, most jó, ha kétszázan vannak” – mondja Dancsok, aki a mai napig rendszeres látogatója a találkozóknak. „Nem tudom, minek kellene ahhoz történnie, hogy ne menjek ki a stadionba... Sőt, ha időm engedi, akkor az ifjúsági csapat meccseit is megnézem.” Rajta kívül is akadnak még néhányan, akik képtelenek elszakadni a klubtól. Bár a pályát hó borítja és hideg szél süvít, egy szakállas férfi ott üldögél a lelátón. Keresetlen kérdésünkre („Mégis, mit csinál itt ilyenkor egyedül?”) rezignáltan felel: „Csak kijöttem pihenni.” Mint kiderül, a törzsgárdisták egyike, aki minden találkozón ott ül a nézőtéren. Mesél a régi szép időkről, futballistákról, akikhez nem lehet a maiakat hasonlítani. Kijár a tréningekre, csakhogy olykor hiába: „Mit nézzek rajta, ha csak öthat játékos van ott?”
Elköszönünk, a férfi tovább bámulja a szűz hóval borított üres játékteret.