Londoni fékek

Noha a Premier Liga 17. fordulójának legnagyobb izgalommal várt találkozójára, a Manchester United–Arsenal rangadóra ma estig kell várni, és a bajnokság kimenetele szempontjából szintén nem mellékes londoni derbi is csak vasárnap sötétedéskor kezdődött, a szombati játéknap is okozott némi feszültséget.

A héten meghökkenést okozott a futballrajongók körében, hogy a Newcastle tulajdonosa menesztette népszerű, az észak-angliai gárdát egyéves száműzetés után a Premiershipbe visszairányító trénert, Chris Hughtont. Az utód, Alan Pardew volt a legjobban meglepve az ajánlat hallatán, hiszen sorozatban három klub menesztette, ebből kettő kiesés után. Csoda lenne, ha az öt és fél évre szóló szerződéséből akárcsak egyszezonnyi megvalósulna, mert Mike Ashley három és fél év alatt öt edzőjének kötött útilaput a talpára. A „szarkák” nem győzték eléggé hangsúlyozni, hogy Pardew-nak semmi köze a szombati bravúrhoz, a Liverpool 3-1-es legyőzéséhez...

Huszonötmillió fontos árcédulája és heti 150 ezer fontos fizetése ellenére depressziós Manchesterben Carlos Tevez, aki hivatalosan is kérte a Citytől szerződése idő előtti felbontását. Az argentin csatár „kibírhatatlannak” tartja, hogy távol éljen feleségétől és két kislányától. Szombatot megelőzően a City ligabeli góljainak közel a felét Tevez szerezte, de a West Ham elleni, távollétében elért 3-1 – amelyből a szenzációs Yaya Toure, valamint Adam Johnson mellett az öngólt vétő kapus, Green is kivette a részét – azt jelzi, van élet a nyughatatlan csatár nélkül is.

A hétvége nyertese amúgy éppen a City, mivel a Tottenham–Chelsea mérkőzés 1-1-gyel zárult. Roman Abramovics egyelőre támogatásáról biztosította Carlo Ancelottit, a Chelsea ostromlott trénerét, jóllehet a „kékek” másfél hónap alatt mindössze egy bajnoki meccset nyertek. A Harry Redknapp vezetésével a „nagy négy” felé törő Spurs óriási iramban látott neki missziójának, hogy tudniillik – hosszú évek megaláztatásait feledtetve – a White Hart Lane-en rombolja tovább a vendégek bajnoki reményeit. A mérkőzés lélegzetelállító játékot és óriási iramot hozott. Negyedóra telt el, amikor Defoe kitűnően helyezte a labdát Pavljuscsenko elé, aki Terry ritka hibáját és Cech éberségének lankadását kihasználva nagy erővel vette be a cseh kapus hálóját (1-0). Az első félidőban az önbizalmát vesztett Chelsea támadásai kevéssé veszélyeztették Gomez kapuját. A szünet után Didier Drogbát, a nemrég maláriával diagnosztizált csatárt is bevetette az érthetően idegesnek látszó olasz edző; az elefántcsontparti játékos a 70. percben szerencsés góllal hálálta meg a bizalmat (1-1). S bár Gomez jobban is védhetett volna, a kapus a négyperces hosszabbításban feledtette hibáit: az általa összehozott büntetőt – elkaszálta Ramirezt – Drogba erőtlenül lőtte meg, így azt szépen hárította...

Az élen: 1. Arsenal 32 pont/16 mérkőzés, 2. Manchester City 32/17, 3. Manchester United 31/15, 4. Chelsea 31/17, 5. Tottenham 27/17, 6. Bolton 26/17.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.